GKI: pesszimistábbak a szolgáltató cégek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Novemberben négyhónapos emelkedés után kissé csökkent a GKI-Erste konjunktúra-index szezonális hatásoktól megtisztított értéke – adta hírül interntes újságunkhoz is eljuttatott közleményében a GKI.


A GKI által, az EU támogatásával végzett felmérés szerint a fogyasztói várakozások pontosan az októberi, idei csúcsot jelentő szinten maradtak, az üzletiek viszont szeptemberi tetőpontjukhoz képest év eleji szintjükre estek. A gazdasági várakozások idei alakulására egy viszonylag szűk sávon belüli, de mindvégig aránylag erős optimizmust sugalló hullámzás a jellemző.

Novemberben az üzleti várakozásokon belül az ipari és kereskedelmi bizalmi index hibahatáron belüli mértékben emelkedett, az építőipari és szolgáltatói viszont érezhetően esett. Az iparban az elmúlt időszak termelésének és a készleteknek a megítélése javult, a rendelésállományoké stagnált – de ezen belül az exportrendeléseké romlott -, a termelési kilátásoké viszont kedvezőtlenebb lett. A válaszadók a beruházások idei csökkenését jelezték, jövőre viszont szerény növekedést terveznek. Az építőipari bizalmi index október után novemberben is csökkent, értéke visszatért az augusztusi szintre. Folytatódott az év egészére jellemző hullámzás. Novemberben az előző háromhavi termelés megítélése némileg, a rendelésállomány értékelése jelentősebben romlott. A kereskedelmi bizalmi index értéke hibahatáron belüli mértékben emelkedett. Ezzel egyrészt továbbra is bennmaradt az elmúlt, több mint 1,5 évet jellemző viszonylag keskeny sávban, másrészt viszont tavaly december óta nem volt ilyen magas szinten. 

A szolgáltatói bizalmi index csökkenésében az általános üzletmenet, az elmúlt negyedévi és a várható forgalom megítélésének romlása egyaránt szerepet játszott.

A foglalkoztatási várakozások a kereskedelem kivételével minden ágazatban és a lakosság körében is valamelyest javultak. Az áremelési törekvés a kereskedelemben és az iparban valamivel erőteljesebb lett, novemberben az emelésre számítók aránya már az utóbbiaknál is meghaladtaa csökkenést várókét. Az építőiparban az áremelésre és árcsökkenésre számító cégek aránya most is szinte azonos. A szolgáltatók áremelési törekvése gyengült.Mérséklődött a fogyasztók inflációs várakozása is. A magyar gazdaság kilátásainak megítélése minden ágazatban – különösen az iparban – kedvezőbb lett, s az építőipar kivételével mindenhol a javulásra számítók kerültek szerény többségbe. A fogyasztók véleménye nem változott.

A GKI fogyasztói bizalmi index novemberben az októberi jelentős javulást követően stagnált. A lakosság saját várható pénzügyi helyzetét valamivel jobbnak, várható megtakarítási képességét sokkal kedvezőtlenebbnek vélte, mint októberben.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Óriásit esett az elektromos autók átlagára

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai szerint 1 év alatt jelentősen csökkent a használt elektromos autók átlagára, ennek köszönhetően pedig az sem meglepő, hogy több mint másfélszeresére nőtt a legnépszerűbb modellekkel kapcsolatos érdeklődések száma is.

2024. október 4.

A ChatGPT kinyírja a keresőoptimalizálást?

A mesterséges intelligencia és a nyelvi modellek, mint például a ChatGPT, az elmúlt években robbanásszerűen terjedtek el, és mind a felhasználók, mind a vállalkozások számára új kihívásokat jelentenek. A ChatGPT jelenlegi, körülbelül 200 milliós felhasználói bázisa ugyan elenyésző a Google vagy a Google által bevezetett Gemini 4,3 milliárd felhasználójához képest – ami a Föld lakosságának közel fele –, azonban ez a szám rövid idő alatt nőtt ekkorára, ami komoly kérdéseket vet fel a vállalatok számára.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.