GKI: tovább lassul a növekedés


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Lassuló gazdasági növekedéssel számol Magyarországon a következő negyedévekben a GKI Gazdaságkutató Zrt. többek között azért, mert kezdenek kifutni a növekedést eddig segítő tényezők, mint a rezsicsökkentés és az uniós támogatások – közölte a gazdaságkutató.


A GKI havi prognózisa szerint a hazai össztermék (GDP) növekedése az idén várhatóan 3,2, jövőre 2 százalékos lesz. A gazdasági növekedés lassulásához hozzájárul az előrejelzés szerint az egyre nagyobb nemzetközi politikai és gazdasági bizonytalanság és az, hogy a piacellenes, korrupciógyanús gazdaságpolitika miatt tovább romlik Magyarország külföldi megítélése.

A 2014. évi, főleg az uniós támogatások révén mintegy 15 százalékkal emelkedő beruházások után 2015-ben sem az állami, sem az üzleti beruházásokban nem várható bővülés a gazdaságkutató szerint.

Hozzáteszik, hogy a Magyar Nemzeti Bank alacsony alapkamattal, a növekedési hitelprogrammal és egy, főleg a befagyott kereskedelmi ingatlanok kivásárlására alapított eszközkezelővel igyekszik serkenteni a gazdaságot.

A befektetési környezet bizonytalansága – ezen belül az állami beavatkozások, piac-átrendezések és államosítások mind kiterjedtebbé válása – továbbá a bankrendszer kivéreztetése miatt azonban az általános beruházási és hitelezési hajlandóság szerény – vélik a GKI elemzői. A külföldi tőke kiáramlóban van az országból, a jogbiztonság hiánya miatt a hazai tőke jelentős része is kivár, miközben a növekedési hitelprogram eddig csak a hitelállomány csökkenésének lefékezéséhez volt elegendő – olvasható az előrejelzésben.

A magyar kivitel idén kissé gyorsult, de az import volumenének bővülése meghaladja az exportét, négy év után először. Az export gyorsulása az európai konjunktúra javulása és az autóipari beruházások belépésének eredménye, az import bővülésének ennél mintegy 1,5 százalékponttal magasabb üteme pedig a belföldi felhasználás növekedésének és az energiakészletek feltöltésének következménye – ismerteti a GKI.

A kutatóintézet szerint jövőre a bizonytalan európai konjunktúra és az autóipari beruházások termelésre gyakorolt hatásának gyengülése miatt az export várhatóan 7-ről 5,5 százalékra lassul, az import bővülése pedig még erőteljesebben, 8,5-ről ugyancsak 5,5 százalékra mérséklődik. Ennek oka a belföldi kereslet lanyhulása.

A kutatók értékelése szerint a 2015. évi költségvetés a GDP-arányos államháztartási hiány csökkentését most sem a növekedés gyorsulását lehetővé feltételrendszer (például vonzó befektetési környezet) kialakítása, a költségvetési alrendszerek hatékonyabbá tételével elérhető megtakarítások révén igyekszik elérni, ehelyett folytatja az adóemeléseket és megszorításokat, miközben a tulajdonosi szerkezet átalakítására törekszik.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Óriásit esett az elektromos autók átlagára

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai szerint 1 év alatt jelentősen csökkent a használt elektromos autók átlagára, ennek köszönhetően pedig az sem meglepő, hogy több mint másfélszeresére nőtt a legnépszerűbb modellekkel kapcsolatos érdeklődések száma is.

2024. október 4.

A ChatGPT kinyírja a keresőoptimalizálást?

A mesterséges intelligencia és a nyelvi modellek, mint például a ChatGPT, az elmúlt években robbanásszerűen terjedtek el, és mind a felhasználók, mind a vállalkozások számára új kihívásokat jelentenek. A ChatGPT jelenlegi, körülbelül 200 milliós felhasználói bázisa ugyan elenyésző a Google vagy a Google által bevezetett Gemini 4,3 milliárd felhasználójához képest – ami a Föld lakosságának közel fele –, azonban ez a szám rövid idő alatt nőtt ekkorára, ami komoly kérdéseket vet fel a vállalatok számára.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.