Hard Brexit: rendkívüli költségvetési intézkedések az EU-ban


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Európai Unió Tanácsa rendkívüli intézkedéseket fogadott el az unió 2019-es költségvetésének végrehajtására és finanszírozására vonatkozóan Nagy-Britannia uniós tagságának megállapodás nélküli megszűnésének esetére – közölte az uniós tanács kedden.

Aláhúzták, az intézkedések célja, hogy ne változzon a 2019-es uniós költségvetés finanszírozásából az unióban maradó 27 tagállamra eső rész, valamint, hogy mérsékeljék a megállapodás nélküli uniós tagság megszűnésnek (Brexit) a finanszírozásra gyakorolt hatását, amely számos területet érinthet, köztük például a kutatást és a mezőgazdaságot.

Az intézkedés azt kívánja elkerülni, hogy az Egyesült Királyságban letelepedett emberek és szervezetek, valamint az uniós pénzekből részesülő egyéb kedvezményezettek kárt szenvedjenek.

Az intézkedéseknek köszönhetően az unió továbbra is teljesíthet kifizetéseket az Egyesült királyságban élő kedvezményezettek részére a kilépés időpontja előtt aláírt szerződések, illetve meghozott határozatok alapján mindaddig, ameddig az Egyesült Királyság befizeti a megállapított hozzájárulását az EU 2019-es költségvetésébe.

Az Európai Parlament április 17-én egyetértését adta e rendkívüli helyzetre szóló kerethez.

Az uniós tagországok szakpolitikusai leszögezték, a megállapodás nélküli Brexit esete nem változtat azon az alapelven, hogy az unióban maradó 27 országnak és az Egyesült Királyságnak egyaránt teljesíteniük kell azokat a pénzügyi kötelezettségvállalásokat, amelyeket közösen tettek.

A rendkívüli helyzetre szóló keret értelmében az Egyesült Királyságnak írásban kell megerősítenie, hogy be fogja fizetni a 2019-es elfogadott uniós költségvetés finanszírozásához való hozzájárulását. Emellett továbbra is el kell fogadnia az uniós programok és fellépések tekintetében szükséges kontrollokat és ellenőrzéseket, és teljesítenie kell az uniós költségvetésbe való első befizetést a kilépése utáni időszakra vonatkozóan.

Ezen kívül a rendkívüli intézkedések azt is lehetővé tennék, hogy az uniós tagállamokban letelepedett olyan kedvezményezettek, akiknek a támogathatósága az Egyesült Királyság uniós tagságának a függvénye, továbbra is részesülhessenek finanszírozásban, feltéve hogy a vonatkozó jogi szerződéseket és határozatokat az Egyesült Királyság kilépése előtt írták alá, illetve fogadták el.

A rendkívüli helyzetre szóló keret alkalmazása megszűnne, ha az Egyesült Királyság nem folytatná a befizetéseket, illetve ha a kontrollok és ellenőrzések végrehajtása terén jelentős hiányosságokra derülne fény – közölték.

Hozzátették, mindez nem érinti a megállapodás nélküli Brexit esetén kötendő azon megállapodást, amely az EU és az Egyesült Királyság közötti pénzügyi elszámolásról rendelkezne, és amelynek az Egyesült Királyság uniós tagságából fakadó összes kölcsönös kötelezettségre ki kellene terjednie.

A Brexittel foglalkozó április 11-i ülésén az Európai Tanács – az Egyesült Királyság kérésére és vele egyetértésben – október 31-ig meghosszabbította az Egyesült Királyság kilépésének határidejét.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Óriásit esett az elektromos autók átlagára

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai szerint 1 év alatt jelentősen csökkent a használt elektromos autók átlagára, ennek köszönhetően pedig az sem meglepő, hogy több mint másfélszeresére nőtt a legnépszerűbb modellekkel kapcsolatos érdeklődések száma is.

2024. október 4.

A ChatGPT kinyírja a keresőoptimalizálást?

A mesterséges intelligencia és a nyelvi modellek, mint például a ChatGPT, az elmúlt években robbanásszerűen terjedtek el, és mind a felhasználók, mind a vállalkozások számára új kihívásokat jelentenek. A ChatGPT jelenlegi, körülbelül 200 milliós felhasználói bázisa ugyan elenyésző a Google vagy a Google által bevezetett Gemini 4,3 milliárd felhasználójához képest – ami a Föld lakosságának közel fele –, azonban ez a szám rövid idő alatt nőtt ekkorára, ami komoly kérdéseket vet fel a vállalatok számára.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.