Hétfőtől szabadabb az e-kereskedelem az EU-ban


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hétfőn az Európai Unió (EU) egész területén érvénybe lép az az uniós rendelet, amely megszünteti az indokolatlan területi alapú korlátozásokat az elektronikus kereskedelemben. A szerzői jogi védelem alatt álló tartalmakra a jogszabály nem vonatkozik.

Andrus Ansip, az Európai Bizottság digitális egységes piacért felelős biztosa elmondta, rendelet azt a célt szolgálja, hogy a más tagállamban termékeket és szolgáltatásokat vásárolni kívánó ügyfeleket – fogyasztókat és vállalatokat – ne érhesse megkülönböztetés az értékesítési vagy fizetési feltételeket illetően. Amennyiben a kereskedő tiltja vagy korlátozza a vevők hozzáférését valamely online interfészhez vagy átirányítja a vevőket az online interfész másik verziójára, akkor világos magyarázatot kell adnia arról, hogy miért tesz így.

Az új szabályok így több lehetőséget biztosítanak mind a fogyasztók, mind a vállalkozások számára az EU belső piacán – közölte.

A tájékoztatás szerint a rendelet nem tiltja eltérő árak alkalmazását, vagyis nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a kereskedő különböző értékesítési feltételeket, például eltérő árakat kínáljon és bizonyos területeken a fogyasztók bizonyos csoportjait vegye célba. Ezenfelül nem kötelezi a kereskedőt arra, hogy az árut kiszállítsa a vevő számára egy olyan tagállamba, ahová az értékesítési feltételek értelmében nem kínál kiszállítást.

Azok a szolgáltatások azonban, amelyek fő jellemzője a szerzői jogi védelem alatt álló tartalmakhoz való hozzáférés, illetve a szerzői jogi védelem alatt álló művek immateriális formában – például zenei streaming szolgáltatások, elektronikus könyvek, online játékok és szoftverek formájában – való értékesítése, valamint a pénzügyi, az audiovizuális, a szállítási, az egészségügyi és a szociális szolgáltatások nem tartoznak a rendelet hatálya alá.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Óriásit esett az elektromos autók átlagára

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai szerint 1 év alatt jelentősen csökkent a használt elektromos autók átlagára, ennek köszönhetően pedig az sem meglepő, hogy több mint másfélszeresére nőtt a legnépszerűbb modellekkel kapcsolatos érdeklődések száma is.

2024. október 4.

A ChatGPT kinyírja a keresőoptimalizálást?

A mesterséges intelligencia és a nyelvi modellek, mint például a ChatGPT, az elmúlt években robbanásszerűen terjedtek el, és mind a felhasználók, mind a vállalkozások számára új kihívásokat jelentenek. A ChatGPT jelenlegi, körülbelül 200 milliós felhasználói bázisa ugyan elenyésző a Google vagy a Google által bevezetett Gemini 4,3 milliárd felhasználójához képest – ami a Föld lakosságának közel fele –, azonban ez a szám rövid idő alatt nőtt ekkorára, ami komoly kérdéseket vet fel a vállalatok számára.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.