Hogyan kérhető adóelőleg-mérséklés?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az idei évre várható recesszió következtében számos vállalkozás 2009. évre várható eredménye nem éri el az előző évi számokat. Így lehetetlenül magasnak tűnhetnek a korábbi időszak alapján fizetendő adóelőlegek is, melyek kifizetése a likviditást is erősen befolyásolja.

A törvény lehetőséget ad az adóelőlegek módosítására, amennyiben az aktuális évi adófizetési kötelezettség – a vállalkozás megalapozott számításai szerint – nem éri el az adóelőlegek összegét – emelte ki Kalocsai Zsolt, az RSM DTM Hungary Adótanácsadó és Pénzügyi Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója.

A vállalkozások a pénzügyi válság hatásai miatt likviditásuk megőrzése érdekében megszorító intézkedésekre kényszerülhetnek. A létszámleépítés, a rövidített munkahét, a termelés átmeneti leállítása, az ez évre tervezett beruházások elhalasztása mellett az adóelőlegeken is „spórolhatnak” a társaságok, amennyiben ez évi eredményük ezt alátámasztja. „A gazdasági társaságok életében a likviditást erősen befolyásoló tényezőt jelentenek a korábbi üzleti évek teljesítményei alapján fizetendő adóelőlegek”- emelte ki Kalocsai Zsolt, az RSM DTM Hungary Zrt. vezérigazgatója.

Számos adózó számára a 2009. évi várható eredmények tükrében lehetetlenül magasnak tűnhetnek a korábbi időszak adatai alapján kiszabott adóelőlegek, hiszen a működés finanszírozása során minden forintnak megvan a helye. A megelőző lezárt üzleti évre vonatkozó adókötelezettség az alapja a társasági adó, a társas vállalkozások különadója, az innovációs járulék, a helyi iparűzési adó és a vállalkozók kommunális adója esetében az idén fizetendő adóelőleg megállapításának.

„A törvény ugyanakkor lehetőséget ad arra, hogy az adózó kérje az adóelőlegek módosítását, amennyiben számításai szerint adófizetési kötelezettsége nem fogja elérni a fizetendő adóelőlegek összegét – összegezte Kalocsai Zsolt. Az elmúlt évben a szolgáltatási szektorban működő vállalkozások egy részénél már realizálódott az árbevétel mérséklődése, sok adózónál ez a jelenség a 2009. évet érinti majd első ízben. Az idei évben a szolgáltatási szektoron belül a pénzügy, ingatlanügyek és gazdasági szolgáltatást nyújtó vállalkozások esetében, illetve az éven belül is ciklikusan teljesítő építőipari ágazatban jelenthet nagy nehézséget a magasabb bázison alapuló adókivetések teljesítése.”

A vállalkozásnak az adóelőleg mérséklési kérelmében be kell mutatnia, hogy a rendelkezésére álló információk és becslései alapján:

Várhatóan hogyan alakulnak az üzleti évben gazdasági tevékenységének azon adatai, melyeket az adó számítása során figyelembe kell venni
Számszakilag le kell vezetnie a várható adókötelezettség kalkulációját.
Az adóhatóságok a kérelemmel érintett adónemet meghatározó tényezők függvényében általában a következők bemutatását kérik:

Az üzleti év tervezett eredmény-kimutatása, az esetlegesen alkalmazásra kerülő korrekciós tényezők és adókedvezmények összege, társasági adó tekintetében a jövedelem-(nyereség-) minimum számítása.

Mivel az érvrendszer a gazdálkodást érintő alapinformációkra támaszkodva készül el – mely minden adónemre hasonló hatással van -, célszerű az adóelőleg módosítást több adónemben egyszerre kérvényezni. Az illetékes adóhatóság a kérelemről annak megérkezésétől számított harminc napon belül dönt. Az adóelőleg esedékességétől számított nyolc napon belül pedig igazolási kérelmet terjeszthet elő az adózó, ha önhibáján kívül mulasztotta el a jogszabályban előírt határidőt. Egyéb esetben a kérelem határidőn túl történő benyújtása esetében nincs mód az adóelőleg mérséklésére.

Forrás: Világgazdaság Online


Kapcsolódó cikkek

2023. május 31.

Jóval az infláció alatt emelkedett a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások díja

Az idei első negyedévben 9 százalékkal emelkedett a normál használatú személyautók átlagos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) éves állománydíja az egy évvel korábbival összevetve, a biztosítói kárráfordítások eközben 12 százalékkal nőttek 2022 tavaszához képest, ami változatlanul elmarad az inflációtól, illetve a szervíz- és alkatrészköltségek drágulásától – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdán friss kgfb-indexe alapján.

2023. május 31.

Cégsikerek: Újra nyereséggel zárt a Budapest Airport, rekordév a Garantiqa mögött

Két év rekordveszteség után tavaly a Budapest Airport 277,7 millió euró nettó árbevétel mellett 76,6 millió euró nyereséggel zárta az évet, így a COVID időszaka alatt felgyűlt 198 millió eurós veszteség 121 millió euróra csökkent. A részvényesek számára osztalék-kifizetés nem történik – jelentette be szerdán közleményében a repülőtér üzemeltető társaság. Harminc éves történetének legsikeresebb évét zárta a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. 2022-ben, 570 milliárd forint értékben vállalt új garanciát döntő részben mikro-, kis-, és középvállalati hitelek mögé; a kezességvállalási portfólió 28 százalékkal 2473 milliárd forintra emelkedett, ezzel a társaság már 3065 milliárd forint hitel felvételéhez segítette hozzá a magyar kkv szektort – közölte a társaság szerdán.