Húzza az ipart a járműgyártás


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Augusztusban is nőtt az ipar, a járműgyártás a fő húzóerő. A termelés több mint negyedét ez adja.


Az ipari termelés 6,2 százalékkal haladta meg augusztusban az egy évvel korábbit – jelentette első becslés alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán. 

A növekedést az alacsony bázis is segítette, mert tavaly augusztus volt az a hónap, amikor a legalacsonyabb, mindössze 0,8 százalékos éves növekedést mért a statisztika. 

Az előző hónaphoz viszonyítva a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás 2,0 százalékkal csökkent augusztusban. 

A termelés az év első nyolc hónapjában 6,6 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét.

Schindele Miklós, a KSH főosztályvezető-helyettese az adatok ismertetésekor elmondta: a tendenciák nem változtak a korábbi hónapokhoz képest, továbbra is a járműgyártás a fő húzóerő. A termelés több mint negyedét ez adja, a súlya pedig folyamatosan nő – tette hozzá.

Nagykommentár a cégtörvényhez

A szerzők gazdasági és cégügyekkel foglalkozó bírák, akik a joggyakorlat szemszögéből, a módosításokat objektíven, de kritikusan szemlélve segítik a jogalkalmazókat a gazdasági jog értelmezésében. 

További információ és megrendelés >>

Az előző hónaphoz képest a visszaesés a járműgyártással függ össze: augusztusban több nagy járműgyártónál is hosszabb leállás volt, ahogy megtörtént ez tavaly augusztusban is. Az akkori jóval nagyobb leállás miatt a visszaesés is közel 5 százalékos volt – mutatott rá.

A kiigazítatlan adatok szerint az idén márciusban volt az ipari kibocsátás eddigi csúcsa, amikor 11,5 százalékkal nőtt a termelés, a második legnagyobb pedig a júniusi 11,0 százalékos éves növekedés volt. 

A munkanappal kiigazított éves adat az első negyedévben kétszer 9 százalék körül volt, januárban 9,2, míg márciusban 8,9 százalékos növekedést mutatott. A második negyedévben pedig egyszer 6, kétszer 6,4, illetve 6,5 százalékos bővülést jelzett. Az idei eddigi legalacsonyabb növekedést júliusban mérték: akkor 3,4 százalékkal nőtt az ipari termelés. Az augusztus részletes adatokat október 14-én adja közre a második becslés alapján a KSH, a szeptemberi ipari termelésről pedig november 6-án teszi közzé első becslését a KSH.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 9.

GVH-elnök: A fogyasztók mindig az elsők!

Kiállt a magyar fogyasztók érdekei mellett Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke Párizsban az OECD fogyasztóvédelmi bizottsága által rendezett, két napos szakmai konferencián, ahol a résztvevők a digitális és zöld átállást vitatták meg a fogyasztóvédelem oldaláról – közölte a GVH.

2024. október 9.

AM: a sikeres mezőgazdaság alapja a fenntartható élelmiszeripar

Magyarországon a mezőgazdaságnak mindig is erős kultúrája volt, mára pedig azok tudnak sikeres mezőgazdasági országok lenni, ahol sikeres az élelmiszeripar is – mondta Nobilis Márton a Clever Food kiállítás megnyitóján szerdán, a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint.

2024. október 7.

Elutasítják a rövid távú lakáskiadás teljes betiltását Budapesten szakmai szervezetek

A rövid távú lakáskiadás esetében a teljes tiltás és a jelenlegi szabályozás közötti kompromisszumot javasolják a hazai turisztikai szakmai szövetségek a kormány számára. Huszonhat szakmai szervezet közös szakmai álláspontot alakított ki az ügyben, amelyet az új Fővárosi Közgyűlés megalakulásának apropóján tettek közzé a Turizmus.com-on.