Idei gazdaságélénkítést sürget a jegybank


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A vártnál alacsonyabb lesz az idei hiány, részben a tervezettnél több adóbevétel miatt – közölte friss prognózisában a jegybank.


A kormányzati szektor eredményszemléletű hiánya (ESA-deficit) a GDP 1,6-1,8 százalékos sávjában lehet 2016-ban, ami 100-150 milliárd forintos mozgásteret jelent, tehát a költségvetési törvény elfogadásakor feltételezett 2,0 százalékos GDP-arányos deficitcélnál kedvezőbb hiány alakulhat ki a GDP 0,2 százalékát kitevő, szabad tartalékok teljes elköltése esetén is – állapítja meg szerdán kiadott féléves költségvetési jelentésében a Magyar Nemzeti Bank (MNB). „Ezt a fiskális mozgásteret ugyanakkor ki is kell használni a gazdasági növekedés fenntartása és gyorsítása érdekében, hogy a költségvetés felől érkező gazdasági impulzus ne legyen kisebb a tervezettnél” – hangsúlyozta elemzésében a jegybank.

A központi alrendszer elsődleges bevételei az MNB előrejelzése szerint a GDP 0,6 százalékával lehetnek magasabbak a költségvetési törvény aktuális előirányzatainál. Az adó- és járulékbevételekből együttesen a GDP 0,2 százalékát meghaladó bevételi többlet elsősorban a szociális hozzájárulási adóból, az egyéni járulékokból és a jövedéki adókból ered, de további bevételi többlet származik az állami vagyonbevétel (földértékesítés) többletéből, mely a GDP 0,3 százalékát is elérheti – vélekednek az MNB elemzői.

 

A költségvetési törvény az államháztartás ESA-hiányát 2017-re a GDP 2,4 százalékában határozza meg, ami a hiány 0,4 százalékpontos növekedését jelenti a 2016-os előirányzathoz képest. Az MNB előrejelzése szerint ez akkor elérhető, ha az Országvédelmi alap felét nem használja fel a költségvetés. A deficitcél eleve gazdaságélénkítő fiskális impulzust foglal magába.

Az MNB előrejelzése szerint a központi alrendszer 2017-es pénzforgalmi bevételei csak kismértékben, a GDP 0,1 százalékával maradhatnak el a tervezettől az általános forgalmi adóból és a személyi jövedelemadóból várható alacsonyabb bevételek miatt. A gazdálkodó szervezetek befizetései, a jövedéki adóból érkező bevételek, illetve a társadalombiztosítási alapok bevételei viszont az MNB prognózisa szerint előirányzatoknál kedvezőbben alakulhatnak.

(MTI)

 

 


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Óriásit esett az elektromos autók átlagára

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai szerint 1 év alatt jelentősen csökkent a használt elektromos autók átlagára, ennek köszönhetően pedig az sem meglepő, hogy több mint másfélszeresére nőtt a legnépszerűbb modellekkel kapcsolatos érdeklődések száma is.

2024. október 4.

A ChatGPT kinyírja a keresőoptimalizálást?

A mesterséges intelligencia és a nyelvi modellek, mint például a ChatGPT, az elmúlt években robbanásszerűen terjedtek el, és mind a felhasználók, mind a vállalkozások számára új kihívásokat jelentenek. A ChatGPT jelenlegi, körülbelül 200 milliós felhasználói bázisa ugyan elenyésző a Google vagy a Google által bevezetett Gemini 4,3 milliárd felhasználójához képest – ami a Föld lakosságának közel fele –, azonban ez a szám rövid idő alatt nőtt ekkorára, ami komoly kérdéseket vet fel a vállalatok számára.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.