Infografika: a lakások zöme felújításra szorul


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tíz magyarországi lakásból hat olyan épületben található, amelyet tatarozni kellene. A legjobb állapotban a többszintes családi házak vannak, a városi bérházak lakásainak háromnegyede azonban elavult. Az InfoTandem infografikája.


Nagyszabású felméréssel térképezte fel a Központi Statisztikai Hivatal az aktuális hazai lakásviszonyokat. A Miben élünk? címűtavaly őszi, csaknem tízezer háztartás válaszain alapuló, rendkívül részletgazdag helyzetképpel szolgáló kutatás a 2015. októberi állapotot tükrözi.

A mostani összeírás alapján a magyarországi lakóépületekszáma 2,7 millióra tehető, s ezekben 4,4 millió – átlagosan 80 négyzetméteres – lakás található. Ezek közül 2,7 millió van 1–3 lakásos, további1 millió pedig 25 vagy több lakást tartalmazó, főként lakótelepi épületben. A teljes állományon belül emelkedő tendenciát mutat az üresen álló lakások aránya (közel kétharmaduk tartósan üres), amely immár megközelítette a 13 százalékot. A jelenség főleg a kistelepüléseket érinti (a községekben mért átlagos ráta 18,5 százalék), s elsősorban a lakáspiaci kereslethiányára vezethető vissza, de közrejátszanak benne a magánbérleti piac rizikói is.

Pozitív fejlemény, hogy a nem elfogadható minőségű – csaknem felerészben szintén községekbenlévő – lakások aránya a legutóbbi, 2003-as átfogó KSH-felmérésóta 15-ről 8 százalékra mérséklődött. Ugyanakkor túlzsúfoltnak számít az önkormányzati lakások bő egynegyede, illetve a nagycsaládosok otthonainak 38 százaléka (az országos átlag e tekintetben 7 százalékos).

Épületük minőségével csupán a lakók kisebbsége elégedett maradéktalanul, a lakások 60 százalékát befogadó épület felújításra szorulna. Különösen a parasztházak, tanyák körében problémás a helyzet, ezeknek csaknem négytizede rossz állapotú, de a városi bérházak 73 százalékos mutatója sem sokkal kedvezőbb. A legjobb műszaki állapotban a többszintes családi házak és a zöldövezeti társasházak vannak.

[htmlbox Energetikai_konf]

 

Mindez visszatükröződik az egyes épülettípusok becsült piaci értékében is, amelyben a többszintes családi házak állnak az élen; 22,3 millió forintos átlagértékük több mint duplája az egyszintes családi ingatlanokénak, s több mint ötszöröse a parasztházakénak. Egy zöldövezeti többlakásos épületben található lakás pedig majdnem kétszer annyit ér átlagosan, mint egy lakótelepiben lévő. Pedig a tatarozási programoknak köszönhetően tavaly a lakótelepi lakások 36 százaléka már felújított épületben volt megtalálható.

A következő három éven belül összesen 140 ezer háztartás tervezteljes lakásfelújítást. A részterületek között a nyílászárócsere, a külső szigetelés és a homlokzattatarozás dominál. 


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Óriásit esett az elektromos autók átlagára

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai szerint 1 év alatt jelentősen csökkent a használt elektromos autók átlagára, ennek köszönhetően pedig az sem meglepő, hogy több mint másfélszeresére nőtt a legnépszerűbb modellekkel kapcsolatos érdeklődések száma is.

2024. október 4.

A ChatGPT kinyírja a keresőoptimalizálást?

A mesterséges intelligencia és a nyelvi modellek, mint például a ChatGPT, az elmúlt években robbanásszerűen terjedtek el, és mind a felhasználók, mind a vállalkozások számára új kihívásokat jelentenek. A ChatGPT jelenlegi, körülbelül 200 milliós felhasználói bázisa ugyan elenyésző a Google vagy a Google által bevezetett Gemini 4,3 milliárd felhasználójához képest – ami a Föld lakosságának közel fele –, azonban ez a szám rövid idő alatt nőtt ekkorára, ami komoly kérdéseket vet fel a vállalatok számára.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.