Itt a bankok megregulázásának forgatókönyve


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

2016-ra kivezetik a devizahiteleket, hároméves lesz a kamatperiódus, maximálják a késedelmi kamatot – ezt szeretné a Fidesz-frakció.


A Fidesz-KDNP azt javasolja, hogy a fogyasztói kölcsönszerződéseknél a bankok csak háromévente változtathassanak a kamaton, kamatfeláron – jelentette be Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője kedden Budapesten, a kormánypárti képviselőcsoport ötórás ülése után, amelynek egyik fő témája a fair bankokról szóló törvénytervezet volt.

A jövő héten a parlament elé kerülő, a fair bankokról szóló előterjesztésről tájékoztatva a frakcióvezető jelezte: háromévente is csak úgy lehetne emelni a kamatot, kamatfelárat, ha a bank legalább 90 nappal korábban közli ezt, és meghatároz egy kamatváltoztatási mutatót, egy objektív indexet, amelyet a jegybanknak jóvá kell hagynia. Hozzátette azt is, hogy más költségeket, díjakat csak az infláció mértékével változtathatnának meg a pénzintézetek.

Közölte, a késedelmi kamat mértékét szintén maximálná a Fidesz-KDNP, mégpedig a kikötött ügyleti kamat legfeljebb kétszeresében. Megállapítanának továbbá egy felső korlátot, hogy mennyi lehet az összesen érvényesített késedelmi kamat mértéke.

Emellett ingyenes kölcsönszerződés-felmondási jogot biztosítanának a hitelfelvevőknek, szintén háromévente – közölte Rogán Antal.

A tervek szerint legkésőbb 2016. január 1-jéig az összes fogyasztói hitelszerződésnél át kellene térni ezekre a szigorú szabályokra.

Rogán Antal hangsúlyozta, hogy különösen vonatkozik ez az elszámoltatás alá eső forint- és devizahitelekre. A frakció ugyanis azt kéri a kormánytól, hogy az elszámoltatás lezárultával történjen meg a devizahitelek forinthitelekké alakítása, utóbbiakat pedig az említett szigorú szabályok mellett kell majd nyújtaniuk a bankoknak – részletezte.

A devizahitelek forintosításának pontos időpontját firtató kérdésre a frakcióvezető ezek alapján nyomatékosította: legkésőbb 2016. január 1. után nem maradhat devizahitel Magyarországon, kivéve, ha valaki önként vállalja a devizahitel-rendszert, de a bankoknak kötelező lesz megtenniük a forintosítás ajánlatát.

Rogán Antal arra számít, hogy a fair bankokról szóló törvénnyel csökkenni fog az általános kamatszínvonal mértéke.

(Forrás: MTI)

Szabályzattár több mint 30 elérhető szabályzattal
Teljesítse az előírásokat, és szervezze meg cége hatékony működését!
A tartalomból: szervezeti és működési szabályzat, számviteli politika, pénzkezelési szabályzat, transzferár-nyilvántartás minta, cafeteria szabályzat, munkavédelmi szabályzat, kollektív szerződés stb.

Kapcsolódó cikkek

2024. május 7.

OC: Emelkednek az árak a fővárosi ingatlanpiacon

Némi lassulás és kismértékű csökkenés után újfent emelkedő árspirál jellemezi a fővárosi ingatlanpiacot, a legmarkánsabban a családi házak négyzetméterára nőtt, ismertette az Otthon Centrum elemzési vezetője az első negyedéves adatokat.

2024. május 7.

GKID-Mastercard: elfogyni látszik a belföldi e-kereskedelem lendülete

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése,  valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.

2024. május 7.

OTP Mobil: Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből.A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből.