Jól teljesített a Richter


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Richter Gedeon Nyrt. az elemzői várakozásokat meghaladó harmadik negyedévi árbevételről és nyereségről számolt be a Budapesti Értéktőzsde honlapján hétfőn megjelent jelentésében.

A társaság 2021. július és szeptember közötti összes árbevétele 157,518 milliárd forint volt, 14,4 százalékkal haladta meg az előző év hasonló időszakának árbevételét.

Az adózott eredmény 38,487 milliárd forint lett, a tavalyi módosított adatnál 67,3 százalékkal több.
A Portfolio által készített elemzői konszenzus alapján az elemzők 154,9 milliárd forintos árbevételt és 32,3 milliárd forintos adózott eredményt vártak.

Az egy részvényre jutó eredmény 205 forint lett a harmadik negyedévben, egy évvel korábban még 121 forint volt.
A csoport összes árbevétele a konszolidált eredménykimutatás szerint 2021. január és szeptember között elérte a 454,321 milliárd forintot, meghaladva 2020. hasonló időszakának 416,389 milliárd forintos adatát.

Az első kilenc havi adózott eredmény 94,121 milliárd forint lett, 11,6 százalékkal emelkedett az előző év hasonló időszakának 84,304 milliárd forintos eredményéről.

A gyógyszergyártási szegmenst csaknem minden piacán erősíteni tudta a Richter. Magyarországon 5,5 százalékkal bővült az árbevétel  a teljes gyógyszerpiac 6,1 százalékos növekedése mellett. A társaság a hazai piaci szereplők rangsorában 4,4 százalékos részesedéssel a negyedik helyen áll. A vényköteles patikai piacot tekintve a Richter 7,3 százalékos piaci részesedéssel a második legnagyobb forgalmazó.

A nyugat-európai piacokon a társaság árbevétele jelentősen, 13,1 százalékkal növekedett euróban kifejezve. Legnagyobb forgalmú piacuk, az USA árbevétele dollárban mérve 11,1 százalékkal növekedett. Bővülést sikerült elérni a latin-amerikai régió legtöbb országában is, míg Oroszországban az árbevétel forintban mérve 3,8 százalékkal csökkent, rubelben ugyan 4,6 százalékkal emelkedett. A közép-kelet-európai régióban 2,8 százalékos volt a növekedés.

A Richter részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek. A Richter-papírok árfolyama múlt pénteken 8770 forinton zárt, 80 forinttal, 0,90 százalékkal gyengült. Az elmúlt egy év legmagasabb árfolyama 9320 forint, a legalacsonyabb 6570 forint volt.


Kapcsolódó cikkek

2019. október 2.

350 új munkahelyet teremtett a Sanofi Budapesten

Globális üzleti szolgáltatóközpontot nyitott a Sanofi gyógyszeripari vállalat Budapesten, a beruházással 350, magas hozzáadott értéket képviselő új munkahelyet hoznak létre – jelentette be Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.
2020. március 27.

A koronavírus felforgatta a munkaerőpiacot

A vállalatok fele teljesen beszüntette toborzási tevékenységét, ugyanakkor egyes piaci szegmensekben a korábbi igények növekedésére is találni példát – áll a Trenkwalder Adó Onlinehoz eljuttatott munkaerőpiaci áttekintésében. A munkaerő-közvetítő és -kölcsönző társaság várakozásai szerint a most tapasztalható válság mély, de viszonylag rövid (három-hat hónapos) lefutású lesz.