Június közepétől vége a roamingdíjaknak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Június 15-étől bárhol az Európai Unión belül felárak nélkül, a belföldi díjszabás szerint lehet mobiltelefonról hívást kezdeményezni és fogadni, SMS-t írni és internetezni, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) továbbra is kiemelten ellenőrzi a szolgáltatók roamingdíjszabási gyakorlatát – közölte az NMHH kedden az MTI-vel.


A közlemény szerint a barangolási díjak csökkentése évek óta fokozatosan ment végbe az unióban, ennek utolsó lépéseként június 15-től minden telefonszolgáltatónak a belföldi díjaknak megfelelő áron kell a szolgáltatást nyújtania azon felhasználók számára, akik az Európai Unión belül időszakosan külföldre utaznak. 

Ezzel tehát külföldön is a hazai díjszabás szerint lehet majd telefonálni, üzenetet küldeni és fogadni, internetezni. A változtatás a külföldre utazó turistákat, az időszakosan külföldön dolgozókat és tanulókat, illetve a határ menti ingázókat is érinti. 

A kedvező feltételek mindenkire érvényesek, az előre fizetős kártyásokra és a havidíjas előfizetőkre is – írták. Az elmúlt három év adatai alapján Magyarországon a 14 év feletti lakosság mintegy 30 százalékát, 2,4 millió embert érintett a roamingszabály, azaz járt külföldön. 

 

A tájékoztatás szerint azért, hogy ne lehessen visszaélni a roaminggal, a „Mobilozz mint otthon” elv alapján a mobiltelefonáláshoz kapcsolódó szolgáltatásokat az időszakos külföldi tartózkodások során lehet igénybe venni a hazai feltételekkel. Ennek megfelelően az előfizetők a hazai díjcsomagokban meghatározott időtartamú hanghívást kezdeményezhetnek és a díjcsomagoknak megfelelő számú SMS-t küldhetnek az Európai Gazdasági Térség területén: az Európai Unió tagállamaiban, illetve Izlandon, Liechtensteinben és Norvégiában. A szabályozás ugyanakkor a többi országra, így Magyarország szomszédjai közül Ukrajnára, Szerbiára, de a nyugat-európai államok közül például a nem EU-s Svájcra sem terjed ki.

Az NMHH figyelmeztet: az EU-roaming nem nemzetközi hívás, míg a nemzetközi hívás azt jelenti, hogy valaki a magyarországi hálózatból hív külföldi számot, a roaming alkalmával külföldi hálózatból kezdeményez hívást vagy küld SMS-t Magyarországra vagy más uniós államba. 

Az új szabályok csak az EU-s roamingolásra vonatkoznak, a nemzetközi és az EU-n kívüli országokba menő hívások használati díjait és feltételeit a szolgáltatók továbbra is maguk állapíthatják meg. 

A rendelet az adathasználatra alkalmazhat korlátot: a belföldi adatkeretet fel lehet használni roaminghelyzetben is, de még ha a szolgáltató belföldre korlátlan adatforgalmat kínál is, roamingcélra lehetősége van limitet felállítani. Az új szabályozás bevezeti a méltányos felhasználás fogalmát. Az új feltételek ugyanis csak azokra az előfizetőkre vonatkoznak, akik a szolgáltatójuk tagállamában – tehát magyarországi szolgáltatók esetében Magyarországon – rendelkeznek lakóhellyel, életvitelszerűen ott is élnek, és csak időszakos látogatásokat tesznek uniós tagállamokba.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 7.

OC: Emelkednek az árak a fővárosi ingatlanpiacon

Némi lassulás és kismértékű csökkenés után újfent emelkedő árspirál jellemezi a fővárosi ingatlanpiacot, a legmarkánsabban a családi házak négyzetméterára nőtt, ismertette az Otthon Centrum elemzési vezetője az első negyedéves adatokat.

2024. május 7.

GKID-Mastercard: elfogyni látszik a belföldi e-kereskedelem lendülete

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése,  valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.

2024. május 7.

OTP Mobil: Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből.A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből.