Kevesebb lakás épül Budapesten


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Budapesten 354 újépítésű lakásberuházás van folyamatban, amelyekben 28 ezer lakás épül, az Otthon Centrum júniusi felmérése szerint a projektek száma 16,5 százalékkal, a lakásoké pedig 12,5 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.

Az ingatlanközvetítő hálózat jelezte azt is, hogy egy négyzetméter átlagos kínálati ára már 1,4 millió forint, ami 27,5 százalékos emelkedés az egy évvel ezelőttihez képest. Ebben a negyedévben 33 új projekt és nagyjából 1700 lakás jelent meg az online felületeken, ami az egy évvel ezelőtti értékekhez képest számottevően alacsonyabb, tavaly ilyenkor 37 projektben 2500 lakás kivitelezése indult el – közölték.

Az árakat tekintve a kerületek között továbbra is jelentős a szórás, az átlagos kínálati négyzetméterár 835 ezer és 2,4 millió forint között van. A legdrágább változatlanul a XII. kerület 2,4 millió forintos átlagos négyzetméterárral, csaknem ennyi az I. kerületben is egy újépítésű lakás négyzetméterára, a harmadik pedig a II. kerület 1,26 millió forinttal. A legkedvezőbb árfekvésű a XXIII. kerület 835 ezer, a XVI. kerület 942 ezer és a XIX. kerület 954 ezer forintos átlagos négyzetméterárral.

Több ezer új lakás kivitelezése indult el a IX., XI. és a XIII. kerületben, itt a kínálati négyzetméterár középértéke 1-1,5 millió forint között váltakozik.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. december 1.

Több mint száz adventi programmal készültek a Tourinformok

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) felhívására 41 Tourinform iroda csatlakozott ahhoz a kezdeményezéshez, amelyben a négy adventi hétvégén 114 programmal várják az érdeklődőket – közölte az MTÜ pénteken.

2023. december 1.

Idén csaknem 400 online piacteres csalásról érkezett bejelentés

Az utóbbi időben elszaporodtak azok az adathalász támadások, amik az online piactereken hirdetőket veszik célba, idén már csaknem 400 online piacteres csalásról érkezett bejelentés a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézetéhez.

2023. december 1.

Lassuló növekedést mutat a novemberi beszerzésimenedzser-index

A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított novemberi értéke: 52,2. A válaszadók az előző hónaphoz képest lassuló növekedésről és stagnáláshoz hasonló folyamatokról számoltak be – közölte pénteken a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT).