Kft. törzstőke-emelés: moratórium is meg nem is


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Mintegy 200 ezer hazai kft.-t érint a 2014. március 15-én életbe lépő új Ptk. törzstőke-emeléssel kapcsolatos változása – derül ki a Céginfo.hu adataiból. Egy, a moratóriumra vonatkozó októberi módosítás szerint a Ptk. hatályba lépésétől még két év haladékot kapnak a kft.-k törzstőkéjük hárommillió forintra emelésére, ám sokaknál ez már jövőre aktuális lesz.


A Ptk. szerint a kft.-knek 2016. március 15-éig kell kötelezően megemelniük a törzstőkéjüket hárommillió forintra, a jegyzett tőke emelése azonban 2014. március 15. után egyből esedékessé válik, ha valaki társasági okiratot módosít, és azt benyújtja a Cégbíróságra – hívta fel a figyelmet a változásokra Gálusz Gábor, a Gross-cégcsoport vezetője. Azt is hozzátette, hogy így a cégek a törzstőke-emelés nélkül nem tudják átvezetni a cégjegyzéken például az üzletrész-értékesítést, az ügyvezető-, a székhely- vagy a telephelyváltozást. A jegyzett tőke hárommillió forintra emelése nélkül a cégbíróság vélhetően vagy elutasítja a változásbejegyzési kérelmet, vagy a cég dönthet a betéti társasággá, illetve közkereseti társasággá történő átalakulásáról, ami meglehetősen költséges és időigényes, ráadásul könyvvizsgálót is igénylő eljárás.

A Wolters Kluwer Kft. és a Napi.hu által üzemeltetett Céginfo.hu adatai szerint 204 ezer kft.-t, azaz az összes rendben működő kft. 54,5 százalékát érinti a jegyzett tőke kötelező emelése. A jövő tavasztól élő hárommilliós szabálynak csak 170 ezer kft. felel meg, és csak a fővárosban 81 ezer vállalkozást érint a kötelező törzstőke-emelés. A kft.-k törzstőkéjének minimumát 2007. szeptember 1-jén csökkentették 500 ezer forintra, a Céginfo.hu adatai szerint azóta összesen 213 ezer kft. alakult meg hárommillió forint alatti, s mindössze 24 ezer hárommillió forint vagy annál több jegyzett tőkével. A plusz tőkekövetelmény összesen nagyjából 490 milliárd forinttal érinti a teljes magyar cégvilágot.

Azok a vállalkozások, amelyek nem hajtják végre a kötelező törzstőke-emelést, vagy nem alakulnak át bt.-vé, kkt.-vé, törvényességi felügyeleti eljárásra, bírságra, akár végleges törlésre számíthatnak.

A tagok pénzbeli hozzájárulásán kívül a törzstőke emelését meg lehet tenni a korábban eredménytartalékba helyezett eredmény terhére is, tehát a kft. saját nyereségéből is jegyzett tőkét emelhet, illetve lehetőség van a tagok részéről nem pénzbeli, apporttal történő jegyzett tőke emelésére is.

Jogszabályváltozások 2014

Átfogó, a legfrissebb változásokat bemutató, ingyenes konferenciát rendezünk az ügyvédi hivatásrend tagjai számára a legnagyobb érdeklődésre számot tartó területek változásait ismertetve.

Program:

  • 9:30-9:40          Megnyitó    Dr. Réti László, a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke
  • 9:40-11:00        Az új Polgári Törvénykönyvhöz kapcsolódó jogalkotás előadó: Dr. Gárdos Péter ügyvéd, Gárdos – Füredi – Mosonyi-Tomori Ügyvédi Iroda
  • 11:15-12:00     A Közbeszerzést érintő változások 2013/2014 előadó: Dr. Kovács László, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Közbeszerzés-stratégiai és Tájékoztatási Főosztály, főosztályvezető-helyettes
  • 12:00-13:00     Adóváltozások 2014 előadó: Dr. Varga Árpád, Nemzeti Adó- és Vámhivatal, elnökhelyettes

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Jelentkezés és regisztráció itt

 

A jelenlegi, 2014. március 15-éig érvényes szabályozás szerint egyszemélyes kft. esetén 100 ezer forintot, többszemélyes kft. esetén pedig a pénzbetét felét kell ténylegesen beszolgáltatni bejegyzés előtt. „Azonban ez a szabály is változik az új Ptk. hatálybalépésével: már nem írják elő a tagoknak a pénzbeli betétből egyetlen forint bejegyzésig történő szolgáltatását sem, azaz a törvény normaszövege szerint alapításkor egyetlen forintot sem kell rendelkezésre bocsátani a hárommillió forintos jegyzett tőkéből, viszont a nem teljesítő tag a még be nem fizetett törzsbetét erejéig felel a céges tartozásokért” – foglalta össze Gálusz Gábor. Mindez erősen árnyalja azt a képet, ami a tavasszal életbe lépő hárommillió forintos szabály körül kialakult, hiszen számos cégnek akár visszaélésre is adhat okot, amelyre csak az esetleges tartozások behajtásakor derül fény.

Az apporttal alapított cégek esetében más a helyzet, mint a tisztán forintalapú alapításoknál: ha az apport eléri a jegyzett tőke felét, azonnal a teljes apportot kell szolgáltatni a tagnak a cégalapításkor, egyéb esetben a létesítő okiratban szereplő határidőig, amely nem lehet több 3 évnél – szól a jogszabály. Az egyszemélyes kft. alapításakor viszont kötelező a teljes apportot bevinni a cégbe.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Óriásit esett az elektromos autók átlagára

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai szerint 1 év alatt jelentősen csökkent a használt elektromos autók átlagára, ennek köszönhetően pedig az sem meglepő, hogy több mint másfélszeresére nőtt a legnépszerűbb modellekkel kapcsolatos érdeklődések száma is.

2024. október 4.

A ChatGPT kinyírja a keresőoptimalizálást?

A mesterséges intelligencia és a nyelvi modellek, mint például a ChatGPT, az elmúlt években robbanásszerűen terjedtek el, és mind a felhasználók, mind a vállalkozások számára új kihívásokat jelentenek. A ChatGPT jelenlegi, körülbelül 200 milliós felhasználói bázisa ugyan elenyésző a Google vagy a Google által bevezetett Gemini 4,3 milliárd felhasználójához képest – ami a Föld lakosságának közel fele –, azonban ez a szám rövid idő alatt nőtt ekkorára, ami komoly kérdéseket vet fel a vállalatok számára.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.