Kisüzemi termelő lett a bortermelők többsége


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A bortermelők 56 százaléka választotta az egyszerűsített adminisztrációt.


Az idén márciusig kellett eldönteniük a borászoknak, hogy milyen formában folytatják tevékenységüket, 56 százalékuk választotta a kisüzemi termelői státust – mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára pénteken, a monori hegyközség Csúzi Családi Pincészetében tartott sajtótájékoztatón.

Czerván György elmondta, az új jövedéki törvényhez kapcsolódóan kellett nyilatkozniuk a borászoknak. Hozzátette, az átlépési lehetőség az egyszerűsített adóraktári kategóriából a kisüzemi bortermelői kategóriába minden évben nyitva áll a termelők előtt, ezért számítanak arra, hogy az átlépők száma még növekedni fog.     

Aláhúzta: az átlépéssel a termelők választhatnak az eddigi pincekönyves rendszer és az új, egyszerűsített adminisztrációjú kisüzemi regiszter között.

Czerván György beszélt arról is, hogy az idén a magyar borászok jó termésre és kiváló minőségű borra számítanak annak ellenére, hogy az időjárást a szélsőségek jellemezték. Csak jégkárból 70 ezer hektárról érkezett bejelentés – fűzte hozzá.

Az Európai Unió bortermeléséről elmondta, az előzetes becslések szerint 20 millió literrel is kevesebb bor készülhet, ami az elmúlt 10 év legalacsonyabb átlaga.

Az idei magyarországi szüretről Czerván György közölte, eddig körülbelül 22 ezer hektár szüretelését jelentették be, ami a termőterület 40 százaléka.     

Brazsil Dávid, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) főtitkára a bevezetett kisüzemi bortermelői regiszterről elmondta, fontos állomás a termelők részére, mert egyszerűsítéseket tartalmaz az eddig vezetett többszáz oldalas pincekönyvhöz képest. A regiszter csak három részből áll, és nem kell a kitöltéséhez tanácsadókat felkérni, mint eddig, nem bonyolultabb egy postai utalvány kitöltésénél – tette hozzá a HNT főtitkára.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 11.

Duna House: 43 millió forintra nőtt a lakások átlagára

Országos átlagban már 43 millió forinthoz közelít az otthonteremtésre fordított összeg, amennyiben egy élhető, megközelítőleg 57 négyzetméteres lakás vásárlását tervezi a vevő – tudatta a Duna House.

2024. október 10.

Védeni kell a fogyasztókat zöld és digitális átállás során

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) fogyasztópolitikai bizottságának első miniszteri szintű ülésén elfogadták a fogyasztók kettős átmenet keretében történő hatékony védelméről szóló nyilatkozatot, melyhez a fogyasztóvédelemért felelős Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) is csatlakozott – jelentette be csütörtökön a minisztérium.

2024. október 10.

EY: hatályba lép a NIS2, büntetés járhat a figyelmetleneknek

Pár nap és élesedik a NIS2, vagyis a felülvizsgált uniós kibervédelmi irányelv, amely több ezer cégre vonatkozik Magyarországon. A regisztrációt elmulasztó társaságok akár szankciókra is számíthatnak a hatóságtól. Az érintett vállalkozásoknak az év végéig le kell szerződniük a biztonsági vizsgálatra jogosult auditorral is, ugyanis, ha nem végzik el időben az IT rendszereik felülvizsgálatát akár több millió eurós büntetésre is számíthatnak.