Lemondott a BKIK elnöke


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) rendkívüli elnökségi ülésén Krisán László elnök bejelentette lemondását, a kamara vezetését a májusi küldöttgyűlésen adja át – közölte a BKIK.


A közlemény szerint Krisán László a jövőben szakmai tapasztalatát a magyar gazdaság szempontjából stratégia jelentőségű magyar kis- és középvállalkozások fejlesztése érdekében kamatoztatja.

A BKIK elnöke úgy fogalmazott, hogy a kamara vezetését tavaly márciusban „viharos időszakban” vette át, az elnöki teendőket azzal kezdte, hogy az alapokat rendbe rakja, és ez nagyrészt sikerült.

Krisán László a kamara vezetését 2017. március 31-én vezetői és morális válság után vette át, az elmúlt több mint egy évben válságkezelő (interim) menedzserként vezette a budapesti kamarát, új szemléletet honosított meg a köztestület életében, konfliktusokat is vállalva megoldott számos korábban nem megfelelően kezelt problémát – írja a BKIK.

[htmlbox szamvitel_konyv]

 

A közleményben kiemelték, a pozitív változások között kell számon tartani, hogy eredményesen alakította át a kamara könyvelését, vezetésével a küldöttek az elvárásoknak megfelelő alapszabályt fogadtak el, létrehozta az állami bürokrácia leépítésére hivatott operatív platformot, szoros kapcsolatot alakított ki a hazai és a nemzetközi gazdasági szereplőkkel, elérte a budapesti kamara felvételét a legnagyobb európai fővárosok kamaráinak zártkörű szervezetébe.

A közleményben Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke úgy látta, hogy a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara teljes megújulását még nem sikerült elérni, ezért szerinte jogszabály-módosítással beavatkozásra van szükség a kamarai rendszerbe.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Óriásit esett az elektromos autók átlagára

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai szerint 1 év alatt jelentősen csökkent a használt elektromos autók átlagára, ennek köszönhetően pedig az sem meglepő, hogy több mint másfélszeresére nőtt a legnépszerűbb modellekkel kapcsolatos érdeklődések száma is.

2024. október 4.

A ChatGPT kinyírja a keresőoptimalizálást?

A mesterséges intelligencia és a nyelvi modellek, mint például a ChatGPT, az elmúlt években robbanásszerűen terjedtek el, és mind a felhasználók, mind a vállalkozások számára új kihívásokat jelentenek. A ChatGPT jelenlegi, körülbelül 200 milliós felhasználói bázisa ugyan elenyésző a Google vagy a Google által bevezetett Gemini 4,3 milliárd felhasználójához képest – ami a Föld lakosságának közel fele –, azonban ez a szám rövid idő alatt nőtt ekkorára, ami komoly kérdéseket vet fel a vállalatok számára.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.