Megrajzolták a magyar vállalati csaló fantomképét


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A tipikus magyar vállalati csaló 35-40 éves, jellemzően autoriter vezető és a világátlagnál lényegesen magasabb céges beosztásban dolgozik – derül ki a KPMG hatszáz vállalati csalás történetét feldolgozó globális elemzéséből. A nyolc magyar eset vizsgálatából az rajzolódik ki, hogy a szereplők gyakran maguk is felelősek lettek volna az ellenőrzési rendszerek működtetéséért. Ez a független ellenőrzések bevezetését indokolja – közölte a tanácsadó cég.


„A csaló globális profilja” címmel adta közre a KPMG az általa kivizsgált vállalati csalások tipikus elkövetőinek jellemrajzát. Az idén 596 csalást vizsgáltak meg, ennek alapján állították össze a tipikus csaló profilját.

Mivel nyolc esetet Magyarországon derítettek fel, a cég megnézte, hogy különbözik-e a magyar csaló a világátlagtól.

„A magyar csaló jellemzően magasabb beosztásban dolgozik, mint a világátlag. Míg globálisan a csalások 20 százalékában volt érintett az igazgatósági szint vagy a vezérigazgató, Magyarországon a vizsgált esetek 63 százalékában” – idézi a közlemény Cserháti Gábort, a KPMG igazgatóját.

A magyar csaló másik jellegzetessége az autokratikus vezetési stílus és a felsőbbrendűségi érzés. Az ennek mérésére szolgáló ötfokozatú skálán a magyar csalók 88 százaléka ért el 4-5-ös eredményt, a világátlag viszont csak 36 százalék.

 

A magyar esetekben a csalók kivétel nélkül 35 és 45 év közöttiek voltak. A világban ennél valamivel idősebbek az elkövetők, 70 százalékuk volt csak 36-55 éves.

Külön érdekesség, hogy miközben a globális csaló jellemzően nem vonja be családtagjait az illegális tevékenységbe, a magyarok igen. A világszinten vizsgált eseteknek mindössze 12 százalékában volt érintett családtag, bár sokan vannak, akik nem egyedül, hanem másokat bevonva követik el tetteiket. Ehhez képest a Magyarországon vizsgált esetek 63 százalékában volt érintve legalább egy családtag – írja a KPMG.

Az elkövetők motivációi között globálisan és Magyarországon is vezet a pénzszerzés, de nálunk nagyobb azoknak az aránya, akiket a lehetőség, illetve a leleplezés alacsony kockázata motivál. A hazai elkövetők ugyanis sokszor olyan pozícióban vannak, hogy felül tudják írni vagy el tudják kerülni a cég által kidolgozott ellenőrzési mechanizmusokat, esetleg képesek befolyásolni az ellenőrzések kimenetelét.

A csalások 20 százalékban a menedzsment által kezdeményezett vizsgálatok eredményeként lepleződnek le. Magyarországon az arány ennél alacsonyabb – hívta fel a figyelmet Cserháti Gábor.

A magyar esetek háromnegyedét multinacionális vállatoknál követik el olyan vezető beosztású személyek, akik szabad kezet kaptak a magyarországi leánycég vezetésében.

 

Az esetek leleplezésében nagy szerep hárulhat az önkéntes bejelentőkre és a független vizsgálatot végző szervezetekre, hiszen a céges belső mechanizmusok ilyenkor nem hatékonyak.

A csalók egyre nagyobb számban és hatékonysággal alkalmaznak technikai eszközöket. A váratlan tapasztalat az, hogy bár a műszaki eszközökkel elkövetett csalások sok nyomot hagynak maguk után, a cégek mégsem alkalmaznak olyan módszereket, amelyek képesek lennének ezeknek a csalásoknak a nyomait azonosítani a rendszerekben – olvasható a közleményben.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Óriásit esett az elektromos autók átlagára

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai szerint 1 év alatt jelentősen csökkent a használt elektromos autók átlagára, ennek köszönhetően pedig az sem meglepő, hogy több mint másfélszeresére nőtt a legnépszerűbb modellekkel kapcsolatos érdeklődések száma is.

2024. október 4.

A ChatGPT kinyírja a keresőoptimalizálást?

A mesterséges intelligencia és a nyelvi modellek, mint például a ChatGPT, az elmúlt években robbanásszerűen terjedtek el, és mind a felhasználók, mind a vállalkozások számára új kihívásokat jelentenek. A ChatGPT jelenlegi, körülbelül 200 milliós felhasználói bázisa ugyan elenyésző a Google vagy a Google által bevezetett Gemini 4,3 milliárd felhasználójához képest – ami a Föld lakosságának közel fele –, azonban ez a szám rövid idő alatt nőtt ekkorára, ami komoly kérdéseket vet fel a vállalatok számára.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.