Mennyit jelentenek a hazai kkv-k?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Magyarországon működő vállalkozások döntő része a kis- és középvállalkozások csoportjába tartozik. A kkv- szektor gazdasági szempontból jelentős szerepet tölt be az ország jövedelemtermelésében, a külföldi tőke működtetésében, a beruházásokban, valamint társadalmi aspektusból a munkahelyteremtésben, foglalkoztatottságban. Korábbi cikkünkben bemutattuk, miért fontos a cég méretét meghatározni az adózási feladatok teljesítéséhez. Most pedig megnézzük a KKV-k legfontosabb jellemzőit.


Magyarországon a kis- és középvállalkozások (kkv-k) fogalmának meghatározását, fejlődésük támogatását a 2004. évi XXXIV. törvény szabályozza. A jogszabály szerint azon szervezetek sorolhatók e kategóriába, amelyek létszáma legfeljebb 249 fő, éves nettó árbevétele nem éri el az 50 millió eurót, vagy mérlegfőösszege nem haladja meg a 43 millió eurót, és az állam vagy az önkormányzati közvetlen vagy közvetett tulajdoni részesedése külön-külön vagy együttesen nem haladja meg a 25%-ot. A statisztikai elhatárolás a létszám kategória szerint történik. Ez alapján a legfeljebb 49 főt foglalkoztató szervezetek kisvállalkozásnak – ezen belül a 10 fő alattiak mikrovállalkozásnak –, az 50–249 fővel működők középvállalkozásnak minősülnek.

A kkv-k gazdasági szerepe felértékelődött, melynek hátterében elsősorban nagyvállalati folyamatok húzódnak meg, ugyanis költségcsökkentési céllal tevékenységeik jelentős részét kihelyezték. A beszállítók számottevő része a kisebb méretű, rugalmasabban működő vállalkozások közül kerül ki. Míg eleinte a kkv-k csupán a helyi gazdaságban, azon belül is a lakossági szolgáltatásokban működtek, addig újabban az innovatív üzleti szolgáltatások területén is megjelentek. Ezek főképp a hálózatra alapozott globális piacra kilépő vállalkozások.

 

KKV jellemzők

• A működő vállalkozások döntő része továbbra is a legfeljebb 249 főt foglalkoztató kis- és középvállalkozások kategóriájába tartozik. Számuk 2012-ben elsősorban a legkisebb méretű, mikrovállalkozások állományának fogyása következtében 644 ezerre csökkent. Körükben erőteljes a területi koncentráció, 10 közül négy szervezet Közép-Magyarországon végezte tevékenységét.

• A kkv-k tevékenységi struktúrájában a szolgáltatások szerepe a meghatározó, ami befolyásolja eredményességüket, beruházási, foglalkoztatási képességüket.

• A kkv-k között a nagyvállalatokhoz viszonyítva kisebb a külföldi érdekeltségű vállalkozások előfordulása.

• Közép-Magyarország kivételével a kkv-k fejlesztéseinek döntő hányada három ágazatba sorolható: az iparba, a mezőgazdaságba és a kereskedelembe

A vállalkozások számának alakulása

2012-ben 644 ezer kkv-t tartottak nyilván az országban, számuk egy év alatt mintegy 46 ezerrel csökkent. A fogyás főként a kis létszámmal, és egyéni vállalkozás formájában tevékenykedő szervezeteket érintette, állományuk 15%-kal lett kevesebb, míg a társas formában működőké stagnált. A 10–49 fős kis-, valamint az 50–249 fős középvállalkozások száma egy év alatt nem változott jelentősen, ellenben mikrovállalkozásoké 6,8%-kal csökkent.

Tényleges gazdálkodási tevékenységet a regisztrált kkv-k 85%-a folytatott.

Vállalkozási méretek

 

A működő kkv-k 95%-a mikrovállalkozásnak minősült (azaz kevesebb, mint 10 fős létszámmal működött), 4,0%-a 10–49 fővel tevékenykedett, míg a középvállalkozások (50–249 fős) aránya nem érte el az 1%-ot (0,7%).

Ágazati jellemzők

 

A legfeljebb 249 főt foglalkoztató, valamint az ennél nagyobb vállalkozások ágazati szerkezete jelentősen különbözik. A mezőgazdaság kivételével minden ágazatot közép-magyarországi dominancia jellemez, ami főként a szolgáltatások területén – ezen belül is az információ, kommunikáció, az ingatlanügyletek, a szakmai, tudományos, műszaki tevékenység, a közigazgatás, valamint az adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenység, illetve a művészet, szórakoztatás, szabadidő esetében – nagyobb az átlagosnál. Minden ágazatban kétségtelen a mikrovállalkozások dominanciája, azonban lényeges különbségek tapasztalhatók az egyes területeken.

Külföldi tőke a kis- és középvállalkozásokban

2012-ben 27.867 külföldi érdekeltségű kis- és középvállalkozás működött az országban. Emellett mindössze 462 nagyvállalat volt külföldi tulajdonban. A 18 573 milliárd forint külföldi tőke nagyobb része (több mint hattizede), 11 281 milliárd forint összeg a kkv-szektorban koncentrálódott, a legalább 250 fős cégek – a szervezetek között képviselt súlyuknál nagyobb arányban – 6842 milliárd forinttal rendelkeztek. A külföldi érdekeltségű kis- és középvállalkozásokat az átlagosnál is nagyobb területi koncentráció jellemzi. A tőke megoszlása alapján a közép-magyarországi dominancia valamivel kisebb, Nyugat-Dunántúl részesedése pedig jóval nagyobb.

 

A vállalkozások gazdálkodásának jellemzői

A vállalkozások gazdasági szerepét többek között az árbevétel, az elért eredmény nagysága, a beruházási aktivitás és a foglalkoztatottak létszáma jelzi. Az értékesítés során realizált árbevétel összege függ a vállalkozás méretétől, az eladott termékek és szolgáltatások értékétől. A kibocsátás és a folyó termelő felhasználás különbségéből származtatott bruttó hozzáadott érték a gazdálkodás eredményességét mutatja. A nyereséges működés biztosítja ugyanis a vállalkozások hosszú távú fennmaradását. A forgalom növelése, a hatékonyság és a termelékenység javítása, a fogyasztói igények és a minőségi elvárások maradéktalan teljesítése a befektetett eszközök folyamatos megújítását igényli. A beruházások volumene és összetétele emiatt befolyásolhatja a vállalkozások gazdasági teljesítőképességét. Mindezek meghatározzák a sikeres működéshez szükséges foglalkoztatott létszám nagyságát, ami az üzleti lehetőségek és a végzett tevékenység alapján jelentősen különbözik.

Bruttó hozzáadott érték

A bruttó hozzáadott érték a gazdaság szereplőinek adott időszakban elért teljesítménye. Többek között ez nyújt fedezetet a befektetett eszközök értékcsökkenésére, a bérleti díjakra és a hitelkamatok visszafizetésére. A termelési érték és az anyagjellegű ráfordítások különbözeteként számított eredménymutató a gazdasági fejlettséget bemutató bruttó hazai termék (GDP) egyik fő komponense. A vállalkozások, azon belül is a legnagyobb foglalkoztatók meghatározó szerepet töltenek be a nemzetgazdasági jövedelmek előállításában.

 

Beruházás

A beruházások eredményeképpen megújulnak a befektetett eszközök, javulnak a termelés feltételei, kedvezőbbé válnak a munkakörülmények és nő a foglalkoztatás. A fejlesztési és az ehhez gyakran társuló innovációs tevékenység következtében javul a versenyképesség, fejlődik a gazdaság. A beruházások ezért fontos szerepet töltenek be a hátrányosabb helyzetben lévő régiók felzárkóztatásában is. A cikk forrását itt találja.

A szerző, Lakatos Zsuzsa transzferár- és adószakértő, a Tax Revolutions Kft. ügyvezetője.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Óriásit esett az elektromos autók átlagára

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai szerint 1 év alatt jelentősen csökkent a használt elektromos autók átlagára, ennek köszönhetően pedig az sem meglepő, hogy több mint másfélszeresére nőtt a legnépszerűbb modellekkel kapcsolatos érdeklődések száma is.

2024. október 4.

A ChatGPT kinyírja a keresőoptimalizálást?

A mesterséges intelligencia és a nyelvi modellek, mint például a ChatGPT, az elmúlt években robbanásszerűen terjedtek el, és mind a felhasználók, mind a vállalkozások számára új kihívásokat jelentenek. A ChatGPT jelenlegi, körülbelül 200 milliós felhasználói bázisa ugyan elenyésző a Google vagy a Google által bevezetett Gemini 4,3 milliárd felhasználójához képest – ami a Föld lakosságának közel fele –, azonban ez a szám rövid idő alatt nőtt ekkorára, ami komoly kérdéseket vet fel a vállalatok számára.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.