Mesterségesintelligencia-platformot hozna létre a kormány


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Mesterséges intelligenciával foglalkozó cégek, szervezetek együttműködését szorgalmazza a kormány.

Az innovációs és technológiai miniszter az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetségének pénteki sárvári konferenciáján elmondta, várják a vezető hazai informatikai és elektronikai vállalatok csatlakozását egy „mesterségesintelligencia-platformhoz”.

Palkovics László azt mondta: mindenkit szeretnének bevonni a munkába, aki érdekelt a mesterséges intelligencia jövőbeni alkalmazásában, kutatásában, termékké tételében, annak jogi és etikai aspektusainak vizsgálatában.

Hozzátette: az a szándékuk, hogy közösen határozzák meg a mesterséges intelligencia hazai fejlesztésének irányait és kereteit.

A technológiai fejlődésnek ez a szintje teljesen különbözik az eddigiektől, hiszen itt gépek hoznak majd meg olyan döntéseket, amelyeket eddig emberek hoztak meg – mondta. Példaként hozta fel az önvezető autók fejlesztésének és bevezetésének kérdését, megemlítve a Zalaegerszegen ezeknek a járműveknek a teszteléséhez már felépült, világszínvonalú tesztpályát.

Lehetnek szavai szerint olyan helyzetek amelyekben a gép esetleg már „túlnő” rajtunk, meg kell vizsgálni például mi történik akkor, ha egy ilyen gép balesetet okoz, ki a felelős érte?

Számos aspektusa van a témának, ezért hozzák létre a tárca irányításával és a kormány támogatásával szavai szerint a minél szélesebb körű együttműködést.

Palkovics László informatikai, telekommunikációs és elektronikai vállalatok vezetői előtt tartott előadásában úgy fogalmazott: Magyarországnak jó esélye lehet a digitális technológiai fejlődés kiaknázásában, hiszen  a területen nem az egyes ország nagysága, gazdasági ereje számít, sokkal inkább a szellemi kapacitásokra ötletekre van szükség.

Szólt arról, hogy folytatni kívánják a 2030-ig szóló Digitális Jólét Programot, bővítenék tartalmát. A fő célok közé továbbra is az állampolgárok digitális felhasználói képességeinek növelése, a kis- és középvállalkozások megerősítése a digitális technológiák alkalmazásában, valamint a digitális eszközök felhasználásának elősegítése az oktatásban.

Palkovics László hangsúlyozta: még mindig jelentős a hiány Magyarországon informatikusokban, bár a felsőoktatásban szavai szerint egyre többen választják az informatikai szakokat, de nagy a lemorzsolódás. Növelni kellene az informatikai cégek részvételét  a duális rendszerű felsőoktatási képzésben, mértéke  ugyanis egyelőre még csak 11 százalék – hozta példaként.

A miniszter kijelentette: szeretnék elérni, hogy a felsőoktatásba jelentkező hallgatók 40 százaléka válasszon valamilyen műszaki, természettudományos vagy informatikai képzést, a jelenlegi 29 százalékos aránnyal szemben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Óriásit esett az elektromos autók átlagára

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai szerint 1 év alatt jelentősen csökkent a használt elektromos autók átlagára, ennek köszönhetően pedig az sem meglepő, hogy több mint másfélszeresére nőtt a legnépszerűbb modellekkel kapcsolatos érdeklődések száma is.

2024. október 4.

A ChatGPT kinyírja a keresőoptimalizálást?

A mesterséges intelligencia és a nyelvi modellek, mint például a ChatGPT, az elmúlt években robbanásszerűen terjedtek el, és mind a felhasználók, mind a vállalkozások számára új kihívásokat jelentenek. A ChatGPT jelenlegi, körülbelül 200 milliós felhasználói bázisa ugyan elenyésző a Google vagy a Google által bevezetett Gemini 4,3 milliárd felhasználójához képest – ami a Föld lakosságának közel fele –, azonban ez a szám rövid idő alatt nőtt ekkorára, ami komoly kérdéseket vet fel a vállalatok számára.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.