Minden cégnek döntenie kell a továbbműködésről


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az új Ptk. minden cégformára előírja, hogy a tagoknak a továbbműködésről dönteniük kell; ennek átvezetése a cégjegyzéken illeték-, illetve közzétételi költségmentes. A kft.-knek 2016 március 15-ig kell törzstőkét emelniük.


Az új Ptk. jövő év március 15-én lép hatályba. A már bejegyzett cégeknek ezt követően az első taggyűlésükön dönteniük kell a továbbműködésükről.

A végső határidő a közkereseti, valamint a betéti társaságoknál 2015. március 15., míg a korlátolt felelősségű, illetve részvénytársaságoknál 2016. március 15. – olvasható a kormányzati portálon megjelent, a Ptk. hatályba lépésével összefüggő jogszabály-tervezetekben

A Ptk. által megkövetelt előírásokat a cégbíróságok illeték, illetve közzétételi költség nélkül vezetik át a cégjegyzéken. Amennyiben a változásbejegyzési kérelem mást is tartalmaz, azért már fizetni kell.

A kft.-knek nem kell a Ptk. hatályba lépését követő első taggyűlésükön felemelniük a törzstőkéjüket 3 millió forintra, ennek végső határideje 2016. március 15.

A Ptk. hatályba lépését követően csak zrt.-t lehet alapítani, amely a tőzsdére vitelkor válik nyilvános társasággá. Az új Ptk. hatályba lépéséig alapított és bejegyzett nyilvános cégek 2016. március 15-ig kötelesek részvényeiket bevezetni a tőzsdére, vagy pedig más társasági formát kell – ugyaneddig a határidőig – választaniuk.

A szövetkezeteknek is 2015. március 15-ig kell dönteniük a továbbműködésükről, és ezek cégbírósági bejegyzése is ingyenes.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Óriásit esett az elektromos autók átlagára

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai szerint 1 év alatt jelentősen csökkent a használt elektromos autók átlagára, ennek köszönhetően pedig az sem meglepő, hogy több mint másfélszeresére nőtt a legnépszerűbb modellekkel kapcsolatos érdeklődések száma is.

2024. október 4.

A ChatGPT kinyírja a keresőoptimalizálást?

A mesterséges intelligencia és a nyelvi modellek, mint például a ChatGPT, az elmúlt években robbanásszerűen terjedtek el, és mind a felhasználók, mind a vállalkozások számára új kihívásokat jelentenek. A ChatGPT jelenlegi, körülbelül 200 milliós felhasználói bázisa ugyan elenyésző a Google vagy a Google által bevezetett Gemini 4,3 milliárd felhasználójához képest – ami a Föld lakosságának közel fele –, azonban ez a szám rövid idő alatt nőtt ekkorára, ami komoly kérdéseket vet fel a vállalatok számára.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.