Nőtt a Richter árbevétele és nyeresége


A Richter Gedeon Nyrt. konszolidált árbevétele az első félévben 419,69 milliárd forint lett, 1,5 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál – közölte a gyógyszeripari vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.

Az első hat hónapban a társaság 103,4 százalékkal több, 138,2 milliárd forint adózott eredményt ért el. A jelentésben kiemelik: a bevételnövekedés a gyógyszergyártási szegmens bázisévet 14,1 százalékkal meghaladó árbevételének tudható be, amelyet nagymértékben ellensúlyozott a romániai nagy- és kiskereskedelmi üzletrész 2023. májusi eladását követően visszaesett nagy- és kiskereskedelmi árbevétel. A vizsgált időszakban a konszolidált árbevétel majdnem 99 százalékát a gyógyszergyártási szegmens forgalma tette ki.

Orbán Gábor vezérigazgató a jelentés szerint elmondta: 2024-ben négyből három üzletág erős kétszámjegyű növekedést ért el, emellett a második negyedévben már a generikus (General Medicines) üzletág is jelentős bővülést tudott felmutatni. A jövedelmezőség valamennyi üzletágban javult és jó úton haladnak az éves célkitűzések teljesítése felé – tette hozzá.

Az adózott eredmény több mint kétszeresére, 138 milliárd forintra nőtt 2024 első félévében, mivel a nem realizált, nem készpénz jellegű árfolyamnyereség pozitív hatást gyakorolt az eredményekre, szemben az egy évvel ezelőtti nagy árfolyamveszteségekkel – közölték. A Richter 2024 első félévében 21 milliárd forint árfolyamnyereséget könyvelhetett el a gyengébb forint miatt, szemben az egy évvel ezelőtti jelentős, 49 milliárd forintos árfolyamveszteséggel.

A jelentés szerint nem változtatnak a korábbi előrejelzésükön: a tavalyi kiemelkedő év után kétszámjegyű növekedés az idén is elérhető lesz a gyógyszergyártásban az árfolyamok hatásának kiszűrésével. A gyógyszergyártás bevétele 2,15-2,25 milliárd euró körül alakulhat 2024-ben.

A gyógyszergyártási árbevétel az első hat hónapban 413,3 milliárd forintot ért el, ami éves szinten 14,1 százalékos növekedés, minden főbb piacon nőttek a bevételek. A nőgyógyászati üzletág ismét jelentős volumennövekedést ért el. A terület teljes árbevétele 15,2 százalékkal 149,5 milliárd forintra nőtt.

A biotechnológiai üzletág bevételei szintén kétszámjegyű, 20 százalékos növekedést értek el az első fél évben, így 26,5 milliárd forintra emelkedtek.

A neuropszichiátriai üzletág bevételei 22 százalékkal nőttek éves szinten, 109,4 milliárd forintra. A jelentés szerint január-júniusban 2,6 milliárd forint egyszeri mérföldkő bevételt könyvelhettek el, míg a bázis időszakban az egyszeri bevételek 597 millió forintot tettek ki.

A Richter részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek. Az elmúlt évben a legmagasabb árfolyama 10 380 forint, a legalacsonyabb 8420 forint volt, a papír ára hétfőn 1,45 százalékos csökkenéssel, 9855 forinton zárt.

Az első hat hónap számai alapján stabil és egyenletes a Richter Gedeon Nyrt. növekedése, „nincsenek sokkok vagy hullámzások”, ezzel együtt megerősítette a korábbi előrejelzésüket Orbán Gábor vezérigazgató kedden sajtótájékoztatón Budapesten.

Megerősítette: a tavalyi kiemelkedő év után kétszámjegyű növekedés az idén is elérhető lesz a gyógyszergyártásban az árfolyamok hatásának kiszűrésével. A gyógyszergyártás bevétele 2,15-2,25 milliárd euró körül alakulhat 2024-ben. Elmondta, hogy idén a növekedés motorját a gyógyszergyártás, a nőgyógyászati készítmények jelentik, ugyanakkor minden üzletágban növekedés van.

A közzétett gyorsjelentés szerint a gyógyszeripari vállalat konszolidált árbevétele az első félévben 419,69 milliárd forint lett, 1,5 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. Az első hat hónapban a társaság 103,4 százalékkal több, 138,2 milliárd forint adózott eredményt ért el.

Orbán Gábor a pénzügyi eredmények között kiemelte: az árbevétel növekedése kiegyensúlyozott, széles bázisú volt a különböző régiók között. Kivételt jelent az orosz piac, ahol a korábbi előszállítások miatt nem volt jelentős növekedés. Minden üzletág növekedni tudott a második negyedévben – húzta alá.

Kifejtette: a nőgyógyászat árbevétel növekedése kiemelkedő, nagyjából 15 százalékos volt az első félévben a második negyedéves enyhe csökkenés ellenére. A kiemelt termékek (EVRA, Drovelis, Ryeqo és Lenzetto) maradtak a növekedés motorjai, de a hagyományos portfólió is jól teljesített. Az eladás növekedése különösen a latin-amerikai és az APAC (Kína) régióban volt robusztus, ami részben a szállítások időzítésének volt köszönhető. A nyugat-európai térségben is kétszámjegyű volt a növekedés – ismertette.

A működési költségek 12 százalékkal, az árbevételnél kisebb mértékben növekedtek az első félévben. A kutatás-fejlesztési eredmények között kiemelte: a BCI Pharma, egy belgiumi székhelyű, számos nőgyógyászati indikációban eredeti kutatást végző biotechnológiai cég, és a Mithra kutatás-fejlesztési képességének/know-how-jának megvásárlása megnyitotta az utat a Richter számára, hogy létrehozza saját nőgyógyászati kutatását, így lefedve a nőgyógyászat teljes értékláncát.

Arra is kitért, hogy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) befogadta a denosumab készítményre benyújtott törzskönyvi engedély kérelmüket, ami jelentős állomás bioszimiláris portfólió kialakításának útján. „Az év felénél járva elmondható, hogy a világ számos pontján dolgozó elkötelezett és tehetséges munkatársainknak köszönhetően jelentős eredményeket tudunk felmutatni” – fogalmazott.

Fontos lépéseket tettek az originális kutatások kiépítése felé a nőgyógyászatban: a Mithra K+F platformjának és tudományos csapatának felvásárlása a Richter számára képességet és „know-how”-t biztosít ahhoz, hogy megvethesse a lábát nőgyógyászatban is az eredeti kutatásban, és lefedje a teljes WHC értékláncot.

Társadalmi felelősségvállalási projektek között kiemelte, hogy a „Richter Gedeon Remény Háza” létesül hátrányos helyzetű és kiszolgáltatott nők számára Bamakóban, Maliban. A központ pszichológiai, jogi és egészségügyi tanácsadást, valamint oktatási programokat biztosít. A Richter fedezi az építési költségek és a működési támogatás jelentős részét. A „Richter RAJT” projekt pedig a mélyszegénységben élő magyarországi tinédzserek számára jött létre. A projekt részeként előadásokat, és egyéni tanácsadást tartottak a szexuális felvilágosítás, a serdülőkori változások, az intim higiénia, a párkapcsolati tudatosság, a családtervezés, a fogamzásgátlás, az abortusz megelőzése témakörökben, 4 különböző helyszínen, mintegy 700 diák vett részt az első félévében – mondta.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 21.

A női vezetők, mint gazdaságunk fontos sikertényezői

Egy szervezetben a női vezetők arányának 10%-os növekedése akár 7%-os innovációs teljesítménynövekedést eredményezhet – derül ki a WILL Foundation által készített kutatásból. A legfelsőbb vezetői szinteken lévő nők pedig akár 27%-kal javíthatják a vállalatok pénzügyi teljesítményét, hozzájárulva ezzel a vállalatok sikeréhez. A női vezetők és nők munkahelyi arányos képviseletét vizsgálták a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara által támogatott kutatásban.