Nőtt a SZÉP-kártyák felhasználása


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kétszámjegyű növekedést mértek a SZÉP-kártya forgalmában a kibocsátó bankok a nyári szezonban – közölték a pénzintézetek.


Az OTP SZÉP-kártya birtokosok a bankcsoport közlése szerint a tavalyinál 15 százalékkal többet, összesen 23 milliárd forintot használtak fel a nyári szezon három hónapja alatt a 26 ezer elfogadóhely valamelyikén, ezzel az idei nyár lett az eddigi legsikeresebb a kibocsátás indulása óta. A napi 257 millió forintos költésből a vidéki régiók közül legnagyobb részben a balatoni részesedett, ahol 3,3 milliárd forintot használtak fel a pihenni vágyók – közölték. Az összes költés közel hétharmada a vidéki régiókban realizálódott, míg 38 százalék Budapesten és Közép-Magyarországon.

Az OTP által kibocsátott több mint 900 ezer  SZÉP-kártyára 2015-ben már 48,5 milliárd forintot meghaladó összeget töltöttek fel, ez 15 százalékos emelkedés a tavalyi év azonos időszakához képest. A kártyát kibocsátó OTP Pénztárszolgáltató várakozásai szerint az év hátralevő részében tovább pöröghet a kártyák felhasználása.

A K&H Bank tájékoztatása szerint az idén nyáron 20 százalékkal nőtt a K&H-s SZÉP-kártyás költések és a feltöltések volumene is. Az alszámlák közül továbbra is kiemelkedik a vendéglátás, ami a teljes költés 64 százaléka. A K&H-s SZÉP-kártyabirtokosok több mint 18 ezer elfogadóhelyen tudják használni kártyájukat, ami 15 százalékos növekedés.

Az átlagos havi költés az év eddigi részében közel 700 ezer forint, szemben a tavalyi év egészére értendő 570 ezer forintos átlagos havi költéssel – közölte a bank. Az augusztusi adatok alapján közel 125 ezer K&H SZÉP-kártyabirtokos van, a tavalyi hasonló időszakhoz képest 20 százalékkal több.

Kiskönyvtár az áfáról sorozat két új kötete + Vacsora-kódex

– Számlakiállítás és elektronikus számlázás a gyakorlatban

– Különös adózási módok az áfa rendszerében és a

– Vacsora-kódex

Rendelje meg most >>

A költések legnagyobb részét a Budapest-Közép-Duna-vidék turisztikai régióban mérte a K&H a tranzakciók száma alapján.

Az MKB Bank azt közölte, hogy az idén a június-augusztusi időszakban 4,1 milliárd forintot költöttek az MKB-s SZÉP-kártyások, míg egy évvel ezelőtt még csak 3,7 milliárdot. Idén június-augusztus között 3 milliárd forintot utaltak a munkáltatók a kártyákra, míg egy évvel ezelőtt még csak 2,4 milliárd forintot.

Az idén augusztus végéig 9 milliárd forint érkezett az MKB-s SZÉP-kártyákra, egy évvel ezelőtt hasonló időszakban 8,1 milliárd forintot utaltak a munkáltatók. Augusztus végéig 8,5 milliárd forintot költöttek a kártyabirtokosok, egy évvel ezelőtt csak 7,8 milliárd forintot.

A nyári hónapokban a Balaton régióban 850 millió forintot költöttek az MKB-s SZÉP-kártyások, ez a Budapest-Közép-Duna-vidéki régió 1,2 milliárd forintos felhasználását követő második legnagyobb – olvasható a közleményben.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 11.

Duna House: 43 millió forintra nőtt a lakások átlagára

Országos átlagban már 43 millió forinthoz közelít az otthonteremtésre fordított összeg, amennyiben egy élhető, megközelítőleg 57 négyzetméteres lakás vásárlását tervezi a vevő – tudatta a Duna House.

2024. október 10.

Védeni kell a fogyasztókat zöld és digitális átállás során

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) fogyasztópolitikai bizottságának első miniszteri szintű ülésén elfogadták a fogyasztók kettős átmenet keretében történő hatékony védelméről szóló nyilatkozatot, melyhez a fogyasztóvédelemért felelős Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) is csatlakozott – jelentette be csütörtökön a minisztérium.

2024. október 10.

EY: hatályba lép a NIS2, büntetés járhat a figyelmetleneknek

Pár nap és élesedik a NIS2, vagyis a felülvizsgált uniós kibervédelmi irányelv, amely több ezer cégre vonatkozik Magyarországon. A regisztrációt elmulasztó társaságok akár szankciókra is számíthatnak a hatóságtól. Az érintett vállalkozásoknak az év végéig le kell szerződniük a biztonsági vizsgálatra jogosult auditorral is, ugyanis, ha nem végzik el időben az IT rendszereik felülvizsgálatát akár több millió eurós büntetésre is számíthatnak.