Ötödével nőtt az engedélyezett lakáshitelek száma


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az első hat hónapban mintegy 53 ezer lakáshitelt engedélyeztek 404 milliárd forint értékben, 2017 első fél évéhez képest az engedélyezett hitelek száma 18 százalékkal, összegük 39 százalékkal nőtt – derül ki a KSH Statisztikai tükör című kiadványából.

A KSH összegzése szerint az emelkedés az állami támogatás nélküli hitelek esetében jelentős volt, míg az állami támogatású
hitelek száma és összege kismértékben csökkent. A lakáshitelek folyósítása szintén bővült 2018 első felében, számuk több
mint tizedével, összegük 48 százalékkal emelkedett 2017 azonos időszakához képest.

A KSH kiadványa szerint 2018. első fél évében összesen több mint 14 ezer igénylőnek folyósítottak családi otthonteremtési kedvezményt (csok), mintegy 29,8 milliárd forint értékben.

A teljes hitelállomány 57 százaléka a bankoknál koncentrálódott, 28 százaléka volt jelzáloghitel-intézeteknél és 12 százaléka lakástakarék-pénztáraknál. A takarék- és hitelszövetkezetek által nyújtott hitelek a teljes állomány mindössze 3,5 százalékát tették ki 2018 első fél évének végén. Ezek az arányok nem változtak a 2017. végihez képest.

Az idei első fél év végén a teljes lakáshitel-állomány 3140 milliárd forintot tett ki, ez 4,1 százalékos (125 milliárd forintot kitevő) emelkedés a 2017. december 31-én elért összeghez képest. Eközben a lakáshitel-állomány GDP-hez viszonyított aránya az előző év végi 7,9 százalékról 8,2 százalékra nőtt. 2014 végén a lakáshitel-állomány 52 százalékát még a devizaalapú lakáshitelek tették ki, ami a devizahitelek forinthitelre váltása után, 2015 decemberére 0,2 százalékra, 6,8 milliárd forintra esett vissza. Összegük azóta tovább csökkent, 2018 közepére már csak 3,9 milliárd forintot tett ki.

2018 első felében az engedélyezett lakáscélú hitelek 52 százalékát bankok adták, szemben a 2017. első fél évi 47 százalékkal. A lakástakarék-pénztárak részesedése ez idő alatt 21-ről 17 százalékra csökkent.

2018 első hat hónapjában több mint 52 ezer lakáshitelt folyósítottak, 390 milliárd forint értékben. 2017 első fél évéhez képest a hitelek száma 5 ezerrel, 11 százalékkal, összege 126 milliárd forinttal, 48 százalékkal nőtt.

2018 első fél évében a használtlakás-vásárláshoz folyósított hitelek összege 277 milliárd forintra bővült, ami 42 százalékkal több, mint egy évvel korábban. 2017 első fél évéhez képest az építéshez nyújtott hitelek száma 15, összegük 24 százalékkal nőtt. Az átlagos hitelösszeg 400 ezer forinttal 4,8 millió forintra emelkedett. Egy új lakás vásárlására folyósított hitel összege átlagosan 7,7-ről 11 millió forintra emelkedett – olvasható a KSH összegzésében.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Óriásit esett az elektromos autók átlagára

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai szerint 1 év alatt jelentősen csökkent a használt elektromos autók átlagára, ennek köszönhetően pedig az sem meglepő, hogy több mint másfélszeresére nőtt a legnépszerűbb modellekkel kapcsolatos érdeklődések száma is.

2024. október 4.

A ChatGPT kinyírja a keresőoptimalizálást?

A mesterséges intelligencia és a nyelvi modellek, mint például a ChatGPT, az elmúlt években robbanásszerűen terjedtek el, és mind a felhasználók, mind a vállalkozások számára új kihívásokat jelentenek. A ChatGPT jelenlegi, körülbelül 200 milliós felhasználói bázisa ugyan elenyésző a Google vagy a Google által bevezetett Gemini 4,3 milliárd felhasználójához képest – ami a Föld lakosságának közel fele –, azonban ez a szám rövid idő alatt nőtt ekkorára, ami komoly kérdéseket vet fel a vállalatok számára.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.