Pénztárgépcsere: csak januárban járhat állami támogatás


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Nemzetgazdasági Minisztérium azt javasolja, hogy a pénztárgépcseréhez biztosított állami támogatás igénybevételének határideje január 31-e legyen.


A kormányzati portálon megjelent közlemény szerint a tárca az online pénztárgépekre való átállás megfelelő ütemének biztosítása érdekében javaslatot tesz a pénztárgép-cserét figyelemmel kísérő munkabizottságnak arra, hogy az 50 ezer forintos állami támogatás végső igénybevételi határideje 2014. január 31. legyen.

Ez azt jelentené, hogy az a kisvállalkozó juthat az állami támogatás összegével csökkentett áron online pénztárgéphez, aki 2014. január 31-ig beüzemeli az új kasszát.

A közlemény szerint a minisztérium a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatai alapján alakította ki álláspontját, hogy elegendő 2014. január 31-ig meghosszabbítani a támogatás igénybevételéhez szükséges, online kasszák beszerzésére nyitva álló határidőt. Az adatokat ismertetve megállapítják: a vállalkozók már több mint 60 különböző típusú, engedélyezett pénztárgépből válogathatnak. A gazdálkodók nagy többsége jogkövető, és a szabályokat betartva megrendelték már az online pénztárgépet. A forgalmazói visszajelzések azt mutatják, hogy folyamatosan érkeznek az újabb pénztárgép-szállítmányok az országba. „A gépek tehát a forgalmazóknál vannak, jelenleg is kaphatóak. Így elsősorban a kereskedőkön, vendéglátósokon múlik, hogy mikor cserélik le hagyományos kasszájukat az adóhivatali adattovábbításra alkalmas online pénztárgépre” – áll a közleményben.

 

A döntés a munkabizottság álláspontjának ismerete után, előreláthatólag még ezen a héten megszületik – áll a közleményben.

Korainak tartja a határidőt az OKSZ

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára szerint korai a pénztárgépek cseréjéhez nyújtható állami támogatás igénylésének január végi határideje, amit a nemzetgazdasági tárca javasol.

Vámos György főtitkár jelentős eredménynek nevezte, hogy tavaly a pénztárgép munkabizottság korábbi javaslatát a támogatás határidejének meghosszabbításáról elfogadta az NGM. Ugyanakkor hozzátette: továbbra is figyelembe kellene venni azt, hogy nem a kereskedőn múlik, mikor tudja üzembe helyezni a gépet.

Úgy vélte, a január 31-i határidő azért korai, mert nem lesz annyi pénztárgép az országban, hogy minden arra jogosult igénybe tudja venni a támogatást. „Nem a határidő ellen van kifogásunk, mert az érthető törekvés” – mondta, hozzátéve: a gyártók még nem futtatták fel annyira a termelést, hogy mindenki meg tudja venni a pénztárgépet.

A főtitkár az általa megfelelőnek tartott határidőt érintő kérdésre nem adott választ, de mint mondta, a pénztárgép munkabizottság következő ülésén – ahogy azt a tárca közleménye is jelzi – kialakulhat a közös álláspont.

Pénztárgpenként 50 ezer

Az állam maximum 5 pénztárgép bekötéséhez gépenként 50 ezer forintos támogatást biztosít azon társaságoknak, egyéni vállalkozóknak, akiknek az éves árbevétele nem éri el az 500 millió forintot, nincs adótartozásuk, nem állnak csőd- vagy felszámolási eljárás alatt, és nem alkalmaznak feketén dolgozókat. A támogatást eredetileg a december 31-ig üzembe helyezett gépek után lehetett volna igénybe venni. Mivel a gyártás csúszása miatt sok kisvállalkozó elesett volna a támogatástól, a nemzetgazdasági miniszter december végén módosította a pénztárgép támogatási rendeletet, így az összeghez a vállalkozók az idén is hozzájuthatnak – közölte korábban a NAV.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Óriásit esett az elektromos autók átlagára

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai szerint 1 év alatt jelentősen csökkent a használt elektromos autók átlagára, ennek köszönhetően pedig az sem meglepő, hogy több mint másfélszeresére nőtt a legnépszerűbb modellekkel kapcsolatos érdeklődések száma is.

2024. október 4.

A ChatGPT kinyírja a keresőoptimalizálást?

A mesterséges intelligencia és a nyelvi modellek, mint például a ChatGPT, az elmúlt években robbanásszerűen terjedtek el, és mind a felhasználók, mind a vállalkozások számára új kihívásokat jelentenek. A ChatGPT jelenlegi, körülbelül 200 milliós felhasználói bázisa ugyan elenyésző a Google vagy a Google által bevezetett Gemini 4,3 milliárd felhasználójához képest – ami a Föld lakosságának közel fele –, azonban ez a szám rövid idő alatt nőtt ekkorára, ami komoly kérdéseket vet fel a vállalatok számára.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.