Pénztárgépek: május 1. az átállás határideje


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Május elsejéig kell átállni a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal online adatkapcsolatra képes pénztárgépek alkalmazására – áll a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatban. Az elektronikus naplóval nem rendelkező hagyományos pénztárgépeket június 30-ig lehet használni.


A kormányhatározat arra hívja fel a nemzetgazdasági minisztert, hogy rendeletben határozza meg az új pénztárgépek bevezetésének ütemezését úgy, hogy az online adatkapcsolatra képes pénztárgépekre való átállás időpontja: 2013. május 1.

A határozat szerint az elektronikus naplóval nem rendelkező hagyományos pénztárgépeket 2013. június 30-ig lehet használni, addig ezt az állami adóhatóság nem szankcionálná, ez a határidő az elektronikus naplóval rendelkező hagyományos pénztárgépeknél 2013. december 31-e.

2013. július 1-től az elektronikus naplóval rendelkező hagyományos pénztárgépek üzemeltetői elektronikus úton, havonta kötelesek adatot szolgáltatni a pénztárgéppel kibocsátott nyugták, egyszerűsített számlák adatairól – áll a határozatban.

A kormány felhívja a NAV elnökét, hogy kísérje figyelemmel az új pénztárgépekre való átállás folyamatát (különösen a NAV, a gyártók, forgalmazók, szervizek, pénztárgép üzemeltetők felkészülésére tekintettel), és a nemzetgazdasági miniszter útján rendszeresen tájékoztassa a kormányt a felkészülés és az átállás helyzetéről. Az első jelentés időpontja március 1., majd kéthetente 2014. január 15-ig.

Arra is felhívják a NAV elnökét, hogy az adóhatóság honlapján közleményben tegye közzé az elektronikus naplóval nem rendelkező, tehát legkésőbb 2013. június 30-ig lecserélendő pénztárgépek engedélyszámát, típusmegnevezését.

A pénztárgépek online bekötésével a nemzetgazdasági tárca 95 milliárd forintos áfa-bevétel növekedéssel számolt.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Óriásit esett az elektromos autók átlagára

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai szerint 1 év alatt jelentősen csökkent a használt elektromos autók átlagára, ennek köszönhetően pedig az sem meglepő, hogy több mint másfélszeresére nőtt a legnépszerűbb modellekkel kapcsolatos érdeklődések száma is.

2024. október 4.

A ChatGPT kinyírja a keresőoptimalizálást?

A mesterséges intelligencia és a nyelvi modellek, mint például a ChatGPT, az elmúlt években robbanásszerűen terjedtek el, és mind a felhasználók, mind a vállalkozások számára új kihívásokat jelentenek. A ChatGPT jelenlegi, körülbelül 200 milliós felhasználói bázisa ugyan elenyésző a Google vagy a Google által bevezetett Gemini 4,3 milliárd felhasználójához képest – ami a Föld lakosságának közel fele –, azonban ez a szám rövid idő alatt nőtt ekkorára, ami komoly kérdéseket vet fel a vállalatok számára.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.