Pénztárgépek: nem mindenkinek jár a támogatás


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az online pénztárgépek használatára januártól kötelezett vállalkozásoknak csak akkor jár az állami támogatás, ha december 31-ig beüzemelik az új műszaki paraméterekkel bíró kasszát – hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán.


A tárca közleményében emlékeztetett: a beszerzést gépenként 50 ezer forinttal támogatja az állam.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) segít, hogy az érintettek megkaphassák a támogatást. Több mint 10 ezer vállalkozást személyesen vagy telefonon kerestek meg az adóhivatal munkatársai, illetve az érintetteket az ügyfélkapun keresztül is tájékoztatták a teendőkről – közölte az NGM.

A gyakorlati tudnivalókat tartalmazó levelet mindazok megkapták, akik bejelentett tevékenységük alapján január 1-jétől pénztárgéphasználatra kötelesek. Ugyanakkor nem a bejelentett, hanem a ténylegesen végzett tevékenységi kör dönti el, hogy a vállalkozásnak kell-e online kasszát használnia – hangsúlyozták a közleményben.

 

A minisztérium ismertette, a támogatáshoz egyszerű módon lehet hozzájutni, csak egy nyomtatványt kell benyújtani. Az adóhivatal öt napon belül visszaküldi az üzembehelyezési kódot, illetve azt, hogy a vállalkozó jogosult a támogatásra. A NAV levelét a kassza megvásárlásakor kell bemutatni. Az eladó a levélben szereplő kóddal azonnal üzembe helyezi a pénztárgépet, és levonja az 50 ezer forintot a vételárból.

A NAV honlapján a témához kapcsolódó minden információ megtalálható, egyebek mellett a támogatott pénztárgéptípusok listája, és innen letölthető a nyomtatvány is.

A támogatás a 2017. január elsejétől kötelezetteknek jár, a gépjármű-javítási, karbantartási tevékenységet; a gépjárműalkatrész-kiskereskedelmet; a motorkerékpár, alkatrész kereskedelmét, javítását; a plasztikai sebészeti tevékenységet; a diszkó, táncterem működtetését; a textil, szőrme mosását, tisztítását, vegytisztítását, vasalását végzőknek, illetve a masszőröknek, fogyasztó- és karcsúsítószalonoknak, fitnesz-, testépítő kluboknak, valamint a taxisoknak és a pénzváltóknak.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Óriásit esett az elektromos autók átlagára

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai szerint 1 év alatt jelentősen csökkent a használt elektromos autók átlagára, ennek köszönhetően pedig az sem meglepő, hogy több mint másfélszeresére nőtt a legnépszerűbb modellekkel kapcsolatos érdeklődések száma is.

2024. október 4.

A ChatGPT kinyírja a keresőoptimalizálást?

A mesterséges intelligencia és a nyelvi modellek, mint például a ChatGPT, az elmúlt években robbanásszerűen terjedtek el, és mind a felhasználók, mind a vállalkozások számára új kihívásokat jelentenek. A ChatGPT jelenlegi, körülbelül 200 milliós felhasználói bázisa ugyan elenyésző a Google vagy a Google által bevezetett Gemini 4,3 milliárd felhasználójához képest – ami a Föld lakosságának közel fele –, azonban ez a szám rövid idő alatt nőtt ekkorára, ami komoly kérdéseket vet fel a vállalatok számára.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.