Pénzügyminisztérium: minimális befektetéssel bárki megoldhatja az elektronikus fizetést


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kereskedőknek kellő idejük volt a felkészülésre, hogy január elsejétől megfeleljenek a törvényi előírásoknak – közölte Gion Gábor pénzügyekért felelős államtitkár.

Több megoldás közül is választhatnak az online kasszát használó kereskedők, hogy megfeleljenek a törvényi előírásoknak, miszerint a következő évtől biztosítaniuk kell az elektronikus fizetés lehetőségét – reagált a Pénzügyminisztérium szerdai közleményében Gion Gábor pénzügyekért felelős államtitkár a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége felvetésére, amellyel a január elsejei határidő módosítását kezdeményezik.

Rengeteg megoldás áll rendelkezésre

Az államtitkár kiemelte: a kereskedőknek kellő idejük volt a felkészülésre, emellett egyszerűbb megoldásokkal is megfelelhetnek az előírásnak, például a hagyományos átutalás lehetőségének biztosításával.

Megoldást jelenthet a bankkártyák vagy a telefonos fizetés elfogadása: ekkor úgynevezett POS terminált kell rendszeresítenie az üzletnek. Már elérhető olyan technológia is, amely a kereskedő mobiltelefonját teszi alkalmassá az érintős kártyák leolvasására. Ugyanakkor mobilszolgáltatók is biztosítanak olyan eszközt, amelynek használatával megoldható a kártyás fizetés (mPOS). A legelterjedtebb fizetési mód a kártyás fizetés, azonban rendelkezésre áll az azonnali fizetés lehetősége is, amelynek technikai megvalósítása egy adott üzletben minimális tárgyi befektetést igényel.

Ennek is több megoldása van, a hagyományos átutalástól kezdve a QR kód generálásán át a másodlagos azonosítók (mobilszám, e-mail cím, amit másodlagos azonosítóként a kereskedő hozzárendelt a bankszámlához) megadásáig. A pénzügyi kormányzat abban bízik, hogy hamarosan lesznek olyan gyors és biztonságos, az azonnali fizetésen alapuló mobiltelefonos alkalmazások, amelyek – szem előtt tartva az adatbiztonságot – megkönnyíthetik majd a fizetést.

Hasznos lehet a feketegazdaság ellen

Az államtitkár a tárca közleményében hozzátette: a kereskedőknek csaknem fél év állt rendelkezésükre, hogy felkészüljenek a változásokra. Jelenleg hatvanezer olyan kereskedő szerepel a nyilvántartásban, amely online kasszát használ, azonban kizárólag készpénzt fogad el.

A szabályozás több szempontból is előnyös a magyar gazdaságra nézve: azon túl, hogy a vásárlók kényelmét is szolgálja, az elektronikus fizetés hasznos lehet a feketegazdaság ellen, az intézkedés több tízmilliárd forinttal csökkentheti a készpénzhasználatot. Ez a mostani járvánnyal terhelt időszakban kiemelt fontossággal bír – tájékoztatott a Pénzügyminisztérium.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 7.

OC: Emelkednek az árak a fővárosi ingatlanpiacon

Némi lassulás és kismértékű csökkenés után újfent emelkedő árspirál jellemezi a fővárosi ingatlanpiacot, a legmarkánsabban a családi házak négyzetméterára nőtt, ismertette az Otthon Centrum elemzési vezetője az első negyedéves adatokat.

2024. május 7.

GKID-Mastercard: elfogyni látszik a belföldi e-kereskedelem lendülete

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése,  valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.

2024. május 7.

OTP Mobil: Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből.A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből.