Részlegesen kivonul a Citigroup


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Citigroup világszerte 11 országban értékesíteni szándékozik lakossági üzletágait, köztük Magyarországon is – közölte a társaság.


„Magyarország fontos ország a Citi számára, ahol tovább folytatja vállalati és intézményi, illetve kkv-ügyfeleinek (kis- és középvállalkozások) kiszolgálását, mint ahogyan azt 1985 óta teszi” – olvasható a bank közleményében.

Az aktív értékesítés a legtöbb érintett lakossági üzlet esetében folyamatban van, megvalósulásuk a piaci körülmények, a felügyeleti és egyéb jóváhagyások függvénye. A stratégiai lépések várhatóan 2015 végéig nagyrészt lezárulnak. Ebben az időszakban változatlanul folyik a lakossági ügyfelek kiszolgálása.

A bank hazánk mellett értékesíteni kívánja lakossági üzletágát Costa Ricában, Csehországban, Egyiptomban, El Salvadorban, Guamban, Guatemalában, Japánban, Nicaraguában, Panamában, Peruban és Dél-Koreában.

(Forrás: MTI)

Szabályzattár több mint 30 elérhető szabályzattal
Teljesítse az előírásokat, és szervezze meg cége hatékony működését!
A tartalomból: szervezeti és működési szabályzat, számviteli politika, pénzkezelési szabályzat, transzferár-nyilvántartás minta, cafeteria szabályzat, munkavédelmi szabályzat, kollektív szerződés stb.

Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Óriásit esett az elektromos autók átlagára

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai szerint 1 év alatt jelentősen csökkent a használt elektromos autók átlagára, ennek köszönhetően pedig az sem meglepő, hogy több mint másfélszeresére nőtt a legnépszerűbb modellekkel kapcsolatos érdeklődések száma is.

2024. október 4.

A ChatGPT kinyírja a keresőoptimalizálást?

A mesterséges intelligencia és a nyelvi modellek, mint például a ChatGPT, az elmúlt években robbanásszerűen terjedtek el, és mind a felhasználók, mind a vállalkozások számára új kihívásokat jelentenek. A ChatGPT jelenlegi, körülbelül 200 milliós felhasználói bázisa ugyan elenyésző a Google vagy a Google által bevezetett Gemini 4,3 milliárd felhasználójához képest – ami a Föld lakosságának közel fele –, azonban ez a szám rövid idő alatt nőtt ekkorára, ami komoly kérdéseket vet fel a vállalatok számára.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.