Sokallják a cégek a pénzügyi költségeiket


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Megtizedelnék a vállalatok az adó- és pénzügyi tevékenységekre fordított kiadásaikat – derül ki az EY több mint 1700 cégvezető bevonásával készült globális felméréséből. A döntéshozóknak alapjaiban kell újragondolniuk pénzügyeik kezelését, hogy lépést tartsanak a digitális fejlődéssel és az egyre szorosabban összekapcsolódó nemzetközi adórendszerrel.

Egyre erősebb költségcsökkentési nyomás tapasztalható a vállalati szektorban világszerte – mutat rá az EY nemzetközi kutatása. Átlagosan 8,4 százalékkal redukálná az adózási és pénzügyi feladatok ellátásának költségeit a következő két évben a megkérdezettek 94 százaléka. Mindeközben a szabályozói környezet dinamikus változása többletfeladatokat fog jelenteni a jövőben a válaszadók szerint. Ennek következményeként a pénzügyi funkcióknak többet kell majd teljesíteni kevesebb erőforrással.

A vállalatok 84 százaléka már tett lépéseket annak érdekében, hogy kiküszöbölje a jelenlegi működési modelljében tapasztalható hiányosságokat az EY tanulmánya szerint. A megkérdezett cégek harmada (35 százalék) a szervezet adó- és pénzügyi feladatainak teljes átszervezése vagy újjáépítése mellett döntött. Ehhez új, digitális platformra, a pénzügyek mellett a technológiához is értő szakemberekre, illetve egy szolgáltató központ kiépítésére vagy a meglévő bővítésére lehet szükség. A feladatok teljes átszervezése biztosítja a legtöbb kontrollt a vállalatnak, de egyben ez a legköltségesebb megoldás is. A helyzetet nehezíti, hogy tízből kilenc válaszadónak komoly kihívást jelent a megfelelő szakértők megtalálása.

„A szervezetek felismerték, hogy változtatás nélkül pénzügyi irányításuk nem tudja sikeresen kezelni az új kihívásokat” – mondta Rencz Botond, az EY vezérigazgatója. „A vezetőknek el kell dönteniük, hogy vállalják-e a folyamatos átalakításokat, vagy lemondva a kontroll egy részéről külső szolgáltatóra bízzák a feladatot” – tette hozzá.

A döntéshozók negyede a második lehetőségben, az adó- és pénzügyi feladatok teljes kiszervezésében gondolkodik. Ebben az esetben az informatikai költségek és a kockázatok a beszállítónál jelentkeznek, azonban jelentős szervezeti átalakításokkal kell számolni, mivel új vezetési és irányítási modellt igényel.

A harmadik opció, amit a kutatásban résztvevő vállalatok 24 százaléka tart megfelelő útnak, az első kettő ötvözete. A vállalatok az egyes feladatokra elsősorban automatizálási vagy robotikai megoldást keresnek, így növelhető a hatékonyság, ugyanakkor csökkennek a ráfordítások is.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Óriásit esett az elektromos autók átlagára

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai szerint 1 év alatt jelentősen csökkent a használt elektromos autók átlagára, ennek köszönhetően pedig az sem meglepő, hogy több mint másfélszeresére nőtt a legnépszerűbb modellekkel kapcsolatos érdeklődések száma is.

2024. október 4.

A ChatGPT kinyírja a keresőoptimalizálást?

A mesterséges intelligencia és a nyelvi modellek, mint például a ChatGPT, az elmúlt években robbanásszerűen terjedtek el, és mind a felhasználók, mind a vállalkozások számára új kihívásokat jelentenek. A ChatGPT jelenlegi, körülbelül 200 milliós felhasználói bázisa ugyan elenyésző a Google vagy a Google által bevezetett Gemini 4,3 milliárd felhasználójához képest – ami a Föld lakosságának közel fele –, azonban ez a szám rövid idő alatt nőtt ekkorára, ami komoly kérdéseket vet fel a vállalatok számára.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.