Sokba kerül a stressz
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A munkahelyi stressz kezelése Magyarországon ezermilliárd forint többletkiadást okoz évente, az Európai Unióban a stressz okozta veszteség a GDP négy százalékát emészti fel – hangzott el a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) által rendezett Munkahelyi biztonság és egészség – A megtérülő befektetés címmel rendezett keddi konferencián.
A túlzott munkahelyi stressz nemcsak a munkavállalók életében okoz nehézséget, hanem negatívan hat egy-egy vállalat versenyképességére, esetleg egyes ágazati rendszerek működésére is – mondta Vadász Borbála, az MGYOSZ szakértője, az öt országot (Ausztria, Horvátország, Magyarország, Montenegro, Szlovénia) átfogó, EU-támogatással készített, most záródó projekt magyarországi vezetője.
Túlzott munkahelyi stresszről akkor lehet beszélni, ha a munkavállaló nem tud megbirkózni a mindennapokban rá nehezedő nyomással – ismertette az MGYOSZ szakértője. A probléma jelentőségét mutatja, hogy az EU-ba 23 millió dolgozó küzd ezzel a betegséggel – közölte.
A túlzott munkahelyi stressz okozói között szerepelnek a teljesíthetetlen szakmai elvárások, a magánéleti problémák és a vezetői bánásmód hibái – sorolta a legfontosabbakat Vadász Borbála, hozzátéve, hogy a túlzott munkahelyi stressz az egyszerű dolgozóktól a csúcsmenedzserekig mindenkit érint.
(Forrás: MTI)
Elmerült az új Mt. részleteiben? Itt a segítség: Munkajogi e-kommentár
Könnyen kezelhető, áttekinthető felület • Folyamatosan frissülő és bővülő adatbázis • Egyszerűen kereshető magyar és nemzetközi jogi anyagok Részletekért kattintson >>> |
|