Tovább csökkent az alapkamat


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Monetáris Tanács az alapkamat 25 bázispontos csökkentéséről döntött – közölte honlapján a jegybank.


A várakozásoknak megfelelően a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa 25 bázisponttal, 4,50 százalékosra csökkentette a jegybank irányadó kamatát keddi ülésén – közölte honlapján a központi bank. Ez volt az egymás utáni tizedik 25 bázispontos kamatvágásról szóló döntés.

Az alapkamat csökkentésére nem reagált a forint árfolyama: egy euróért a bejelentés előtt és az után is 286 forintot adtak a bankközi devizapiacon.

Az infláció alakulása, a reálgazdasági folyamatok, a forint árfolyamának stabilizálódása, a meredeken zuhanó állampapírhozamok, a visszaeső kockázati felárak és a piaci árazások együttesen lehetővé és indokolttá tették a kamatcsökkentési sorozat folytatását. Ugyanakkor a piac már 50 bázispontos kamatcsökkentést is beárazott erre a hónapra – írja az Adó Online-hoz elküldött elemzésében Suppan Gergely. A Takarékbank senior elemzője szerint az óvatosság indokolt, ugyanakkor az év hátralévő részében a 2 százalék körüli infláció mellett a sorozat folytatható. Növelheti a hazai monetáris politika mozgásterét, amennyiben a túlzott deficit eljárás várható megszüntetése a kockázati felárak további eséséhez vezet.

A Takarékbank szerint 4 százalékig folyamatosan csökkenhet az alapkamat, majd kisebb szünet után az év végén 3,75 százalékosra süllyed az MNB irányadó kamata.

A többség várakozásainak megfelelő módon újabb 25 bázisponttal csökkentette irányadó kamatát a Magyar Nemzeti Bank, ami így szerdától 5,5 százalékos.

A magyar gazdaság teljesítménye elmarad a lehetségestől, a munkanélküliség magasabb, mint azt strukturális tényezők indokolják, a tartósnak mutatkozó gyenge belső kereslet pedig mérsékli az inflációt – indokolja az újabb kamatvágást a jegybank honlapján a Monetáris Tanács.

Bár hétfőn az euró árfolyama rövid időre átlépte a 300 forintos küszöböt, a bejelentett kamatvágásra a kurzus nem reagált: előtte és utána egyaránt 297,4 forintot adtak egy euróért bankközi devizapiacon.

Az alapkamat a tavaly augusztusi 7,0 százalékról hat egymást követő, 0,25 százalékpontos kamatcsökkentés után süllyedt 5,50 százalékra.

Míg az enyhülő pénzpiaci kondíciók, az alacsonyabb szinteken stabilizálódó hozamok és kockázati felárak, valamint a reálgazdasági mutatók és érdemben javuló inflációs kilátások alátámaszthatják az alapkamat további csökkentését, az alacsonyabb kamatok a forint árfolyamát sérülékenyebbé tették. Az eddigi kamatcsökkentésekre leginkább a globálisan enyhülő monetáris kondíciók, a nagy jegybankok újabb mennyiségi lazításai adhattak lehetőséget, amelyek a hazai pénzpiaci hozamokra is igen erőteljes hatással vannak – írja az Adó Online-hoz eljuttatott gyorselemzésében Suppan Gergely. A Takarékbank senior elemzője év közepére 5 százalékos alapkamatra számít.

Simor András jegybankelnök megbízatása március 3-án jár le: az árfolyamot a napokban az utódlásáról felröppenő sajtóhírek, és a lehetséges elnökjelöltek nyilatkozatai befolyásolják.

A monetáris tanács immár egymást követő ötödik alkalommal csökkentette 0,25 százalékponttal az irányadó kamatszintet,amely 2011. januárja óta nem volt ilyen alacsony. Az új kamatszinthez képest már „látótávolságon belülre került” a valaha volt legalacsonyabb, a 2010 második felében érvényben lévő 5,25 százalékos kamatszint.

A kamatcsökkentési ciklus során eddig rendre a monetáris tanács külső tagjai szavaztak a kamatcsökkentése mellett, míg Simor András jegybankelnök és alelnökei ellene.

A kamatvágás után nem változott a forint árfolyama, kereskedők szerint a piacok már hétfőn beárazták a lépést. Az eurót hétfő esti árfolyamán, 287,99 forinton jegyezték a bankközi devizapiacon, erősebben a kora délelőtti 289,16 forintos kurzusnál.

(Forrás: MTI)

Az elemzői várakozásoknak megfelelő döntés után a jegybanki alapkamat 6,25 százalékos lesz szerdától. A testület már harmadjára csökkentette a központi bank irányadó kamatát az elmúlt három hónapban.

Vélhetően most is – mint az előző két alakalommal – a testület a miniszterelnök által delegált, külsős tagjai szavaztak a kamatvágásra Simor András és két alelnöke ellenében.

A jegybanki alapkamat csökkenése elméletileg csökkenti a hitelkamatok szintjét, így olcsóbbá teszi a kölcsönöket.



Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Óriásit esett az elektromos autók átlagára

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai szerint 1 év alatt jelentősen csökkent a használt elektromos autók átlagára, ennek köszönhetően pedig az sem meglepő, hogy több mint másfélszeresére nőtt a legnépszerűbb modellekkel kapcsolatos érdeklődések száma is.

2024. október 4.

A ChatGPT kinyírja a keresőoptimalizálást?

A mesterséges intelligencia és a nyelvi modellek, mint például a ChatGPT, az elmúlt években robbanásszerűen terjedtek el, és mind a felhasználók, mind a vállalkozások számára új kihívásokat jelentenek. A ChatGPT jelenlegi, körülbelül 200 milliós felhasználói bázisa ugyan elenyésző a Google vagy a Google által bevezetett Gemini 4,3 milliárd felhasználójához képest – ami a Föld lakosságának közel fele –, azonban ez a szám rövid idő alatt nőtt ekkorára, ami komoly kérdéseket vet fel a vállalatok számára.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.