Turizmus: kevesebb a belföldi, több a külföldi vendég


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Júniusban a turisztikai szálláshelyeken  (kereskedelmi, magán- és egyéb szálláshelyeken) 1,6 millió vendég 4,0 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 3,8 százalékkal magasabb, a vendégéjszakáké 0,8 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 10 százalékkal csökkent, a külföldivendég-éjszakáké 14 százalékkal emelkedett.

A vendégéjszakák 69 százalékát a kereskedelmi szálláshelyek adták, ahol a forgalom 2,2 százalékkal esett vissza. A magán- és egyéb szálláshelyeken 2,4 százalékkal több vendégéjszakát regisztráltak, mint egy évvel korábban.
A belföldi vendégek száma 7,1 százalékkal csökkent az előző év azonos hónapjához képest. A vendégek száma 934 ezer, az eltöltött vendégéjszakáké 2,2 millió volt a turisztikai szálláshelyeken. Ezen belül a kereskedelmi szálláshelyeken 647 ezer vendéget és 1,5 millió vendégéjszakát regisztráltak. Utóbbiak 61 százalékát szállodákban töltötték el, ahol a vendégéjszakák száma 10 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. A magán- és egyéb szálláshelyeken eltöltött belföldivendég-éjszakák száma 7,7 százalékkal csökkent 2022 júniusához viszonyítva. A két legnépszerűbb turisztikai térségben, a Balatonon és a Mátra-Bükk turisztikai térségben a belföldivendég-éjszakák 32, illetve 9,4 százalékát regisztrálták.

A külföldi vendégek száma 25 százalékkal, a vendégéjszakáké 14 százalékkal emelkedett az előző év azonos hónapjához képest. A turisztikai szálláshelyekre érkezett 665 ezer külföldi vendég 1,8 millió vendégéjszakát töltött el, amelyek közül 495 ezer vendéget és 1,3 millió vendégéjszakát a kereskedelmi szálláshelyeken regisztráltak. Utóbbiak 75 százalékát szállodákban töltötték, ahol a vendégéjszakák száma 13 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A magán- és egyéb szálláshelyeken eltöltött külföldivendég-éjszakák száma 21 százalékkal bővült 2022 júniusához viszonyítva. A legnépszerűbb turisztikai térség a Balaton volt, ahol a külföldivendég-éjszakák 14 százalékát regisztrálták.

Összesen 27 681 turisztikai szálláshely, ezen belül 2941 kereskedelmi, illetve 24 740 magán- és egyéb szálláshely fogadott vendégeket. A kereskedelmi szálláshelyek közül 985 szálloda és 1187 panzió volt nyitva június egy részében vagy egészében – közölte a KSH.

A kereskedelmi szálláshelyeken az összes bruttó árbevétel 54 milliárd forintot tett ki júniusban, ez folyó áron 17 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál. Széchenyi Pihenőkártyával folyó áron 3,3 százalékkal kevesebbet, 2,9 milliárd forintot költöttek a kártyatulajdonosok a kereskedelmi szálláshelyeken.

Január-júniusban a turisztikai szálláshelyeken 1,3 százalékkal több, összesen csaknem 16 millió vendégéjszakát regisztráltak. A belföldi vendégek az előző év azonos időszakához képest 8,0 százalékkal kevesebb, a külföldiek 13 százalékkal több (8,1 millió, illetve 7,9 millió) vendégéjszakát töltöttek el a turisztikai szálláshelyeken, ahol 1,3 százalékkal több, összesen csaknem 16 millió vendégéjszakát regisztráltak.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. július 4.

A vendégéjszakák száma a külföldieknek köszönhetően emelkedett

Májusban a turisztikai szálláshelyeken (kereskedelmi, magán- és egyéb szálláshelyeken) 1,3 millió vendég 3,1 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 7,1, a vendégéjszakáké 3,8 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbinál a külföldi vendégforgalom bővülésének köszönhetően – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2020. december 11.

Eltűnt a vendégéjszakák fele – infografika

A kereskedelmi szálláshelyek bevétele az idei első tíz hónapban megfeleződött a tavalyihoz képest. Különösen a külföldi vendégéjszakák száma csökkent, októberben a szállásokon töltött idő kilenctizedét jegyezték belföldiek. Az InfoTandem infografikája.