Bejegyzések MBH Index címkével

2024. július 1. Cégvilág

Pénzt és energiát takarítunk meg a korszerűsítéssel – indul az Otthonfelújítási program

A hazai lakóépületek legalább 80 százaléka 1990 előtt épült, a lakásállomány nagyjából 40 százaléka pedig energetikai szempontból rossz kategóriába sorolható, így a lakóingatlanok energiahatékonyságának javítása kiemelt fontosságú – hangsúlyozták az MBH Bank szakértői az Otthonfelújítási program indulása kapcsán tartott sajtótájékoztatón.

2024. február 15. Cégvilág

Élénkülhet idén a lakáspiac

A javuló gazdasági kilátások és a mérséklődő kamatszintek hatására idén többen dönthetnek lakásvásárlás mellett – derül ki az MBH Indexből, az MBH Jelzálogbank által végzett elemzésből. 2024-ben a kamatszintek csökkenésével a hitelezési piac is aktívabb lehet, és az igénybe vehető állami támogatások révén is változást hozhat az idei év: a jobb elhelyezkedésű, falusi CSOK igénybevételének lehetőségével, illetve a stabil munkaerőpiaccal rendelkező településeken jobban nőhet a kereslet. A növekvő kereslet az árak emelkedésének irányába hathat, ez az árnövekedés pedig nagymértékben befolyásolhatja, hogy milyen hozamot eredményezhet az ingatlanbefektetés. A szakértők 4-8 százalékos nominális áremelkedésre számítanak ebben az évben. Az ingatlanpiaci kínálat is szélesebbé válhat a javuló kamatkörnyezet hatására, és a kedvezményes áfa jövőre várható kivezetése is serkentheti a bővülést.

2023. július 19. Cégvilág

Negyedével nőttek az ingatlanárak a kiemelt üdülőövezetekben

Nagymértékben, a 2021-ben mért 12 százalék után tavaly együttesen 25 százalékkal nőttek a fajlagos árak Magyarország kiemelt üdülőkörzeteinek lakóingatlan- és üdülőpiacain, Budapestet nem számítva pedig ennél is nagyobb, 28 százalékos volt az emelkedés – derül ki az MBH Indexből, az MBH Csoporthoz tartozó MBH Jelzálogbank legfrissebb elemzéséből. Az egyes üdülőövezetek között azonban jelentős különbségek mutatkoztak a drágulás mértékében: míg például Mecsek és Villány térségében 40 százalékkal nőtt a négyzetméterenként fizetett átlagár, addig a Dunakanyarban stagnáltak az árak. A nyolc kiemelt üdülőövezet közül valamivel több mint 170 ezer forintos árral a Tisza-tó vidéke a legolcsóbb.