A felmentési időre is jár a szabadság a Kúria szerint

Szerző: Kártyás Gábor
Dátum: 2017. szeptember 19.
Rovat:

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egy közelmúltbeli ítélete alapján a Kúria megerősítette, hogy a munkavállalót megilleti az időarányos szabadsága arra az időre is, amíg a munkáltató felmondása után felmentési idejét tölti. Megvizsgáljuk az ítélet lehetséges következményeit.


A Munka Törvénykönyve szerinti fizetett szabadság akkor jár a munkavállalónak, ha a naptári év egészében fennáll a munkaviszonya, és azt munkában is tölti. Ha ez nem így van, akkor a szabadság időarányos részére jogosult. A törvény – kivételként – külön felsorolja azokat az időtartamokat, amelyek alatt bár a munkavállaló nem végez munkát, mégis szabadságra jogosult. Ide tartozik például a keresőképtelenség, vagy a szülési szabadság ideje.

A felmentési idő is egy olyan időszak, amikor a munkavállaló mentesül a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettsége alól. A törvény szerint, ha a munkáltató szünteti meg felmondással a munkaviszonyt, a felmondási idő felére kötelező felmenteni a munkavállalót a munkavégzés alól. Ez tehát a felmentési idő. A fent említett, szabadságra jogosító távollétek között a törvény külön nem nevesíti a felmentési időt. Ebből pedig az következne, hogy erre az időszakra szabadság nem is jár.

Ehhez képest a Kúria abból indult ki, hogy a törvény a munkáltató kötelezettségévé teszi, hogy a felmentési időre mentesítse a munkavállalót a munkavégzési kötelezettség alól (a konkrét esetben a felperes közalkalmazott volt, de az érvelés azonos munkavállaló esetén is). Ez a mentesítés tehát jogszabályon alapul. Márpedig, a Munka Törvénykönyve a szabadságra jogosító távollétek körébe sorolja azt az esetet is, amikor a munkavállaló munkaviszonyra vonatkozó szabályban meghatározott időtartamra mentesül a munkavégzési kötelezettség alól. Munkaviszonyra vonatkozó szabály a jogszabály, a kollektív szerződés és az üzemi megállapodás, valamint az egyeztető bizottság kötelező határozata. Mivel tehát a jelen esetben jogszabályon alapul a mentesülés (magán a Munka Törvénykönyvén), a felmentési idő a szabadságra való jogosultság szempontjából munkában töltött időnek minősül.

[htmlbox mt_kommentar]

 

A Kúria fenti levezetése okán tehát a felmentési idő teljes egészében szabadságra jogosító idő. Az erre az időre járó szabadságot vagy még a felmondási idő ledolgozandó része alatt természetben ki kell adni a munkavállalónak, vagy – ha ez nem lehetséges –, akkor a munkaviszony megszűnésekor pénzben megváltani.

Figyelmet érdemel ugyanakkor, hogy a fenti logika alapján minden olyan távollétre jár a szabadság, amelyet a Munka Törvénykönyve, vagy valamely más jogszabály nevesít. A munkaviszonyt szabályozó jogszabályok ugyanis munkaviszonyra vonatkozó szabálynak minősülnek. Például, a Munka Törvénykönyve szerinti hozzátartozó ápolása céljából igényelt fizetés nélküli szabadság, vagy a 10 éven aluli gyermek személyes gondozása érdekében, a gyes folyósításának idejére adott fizetés nélküli szabadság is teljes egészében szabadságra jogosító idő. Míg tehát az eddigi vélekedés az volt, hogy a 115. § (2) bekezdésében felsorolt távollétek priorizáltak, hiszen ha ezeket külön nem említené a törvény, akkor egyáltalán nem járna rájuk szabadság, a Kúria ítélete óta ezek felesleges, vagy kifejezetten megszorító szabályokká váltak. Így például felesleges szabadságra jogosító időként külön nevesíteni a keresőképtelenséget, vagy a szülési szabadságot, hiszen ezeket is munkaviszonyra vonatkozó szabály rögzíti. Másfelől, a gyermek hároméves koráig kérhető fizetés nélküli szabadság viszont kivételessé válik, azzal, hogy annak nem egészére, csak az első hat hónapjára jár a szabadság.

 

Külön érdekessége a konkrét esetnek, hogy a munkáltató a felperest a felmondási idő teljes egészére mentesítette a munkavégzési kötelezettség alól. Tehát, a mentesítés valójában csak a felmondási idő fele tekintetében alapult magán a jogszabályon, a másik fele tekintetében kizárólag a munkáltató egyoldalú intézkedése volt az alapja. A Kúria ezen a különbségen átsiklott, és az utóbbi tételt is szabadságra jogosító időnek minősítette, lényegében azon az alapon, hogy a törvény maga engedi meg a hosszabb időtartalmú mentesítést. Ez megítélésem szerint téves magyarázat, amely összemossa a munkáltató egyoldalú döntésén és a jogszabályon alapuló munkavállaló jogosultságokat. Az ugyanis természetes, hogy minden egyoldalú munkáltatói döntés jogszabályon (munkaviszonyra vonatkozó szabályon) alapul, ellenkező esetben ugyanis jogellenes lenne. A döntésből viszont így az következik, hogy ha a munkáltató a törvénynél hosszabb időre, vagy a törvényben nem nevesített jogcímen biztosít fizetés nélküli szabadságot, akkor a bíróság azt is szabadságra jogosító időnek minősítené. A Munka Törvénykönyve ugyanis megengedi az általa szabályozott távollétektől való eltérést, a munkavállaló javára.

A Kúria ítélete rávilágított a 115. § (2) bekezdés nem szerencsés szövegezésére, amelyet – az ítélet fényében – a jogalkotónak érdemes lenne pontosítania.


Kapcsolódó cikkek:


Munkakör megosztása: két munkavállaló egy munkakörben
2019. szeptember 10.

Munkakör megosztása: két munkavállaló egy munkakörben

A leggyakoribb munkaviszony típus az, amikor egy adott munkaszerződést egy munkáltató és egy munkavállaló köt meg. Előfordulhat azonban az, hogy akár munkavállalói, akár munkáltatói oldalon több személy van jelen. Előbbi esetében munkakör megosztásról, utóbbi esetben pedig több munkáltató által létesített munkaviszonyról beszélhetünk. Jelen írásunkban a munkakör megosztására fókuszálunk.

Kollektív szerződés a munkajogban
2019. szeptember 6.

Kollektív szerződés a munkajogban

A kollektív szerződés kizárólag a munkáltató és a munkavállalói szakszervezet egyetértésével köthető meg és eltérést enged az Mt-től mind a munkáltatók mind a munkavállalók javára.

900 ezer munkahelyet érinthet az automatizáció
2019. szeptember 5.

A mesterséges intelligencia hatása várhatóan a 2030-as évektől jelentkezik majd Magyarországon: a következő 15 évben 900 ezer munkahelyet is érinthetnek a technológiai változások - állítja tanulmányában a PwC.