Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Munka törvénykönyve friss módosítása többek között átírta a meghatározott időszakra vonatkozó havi alapbérszámítást, a bérpótlék számítási alapját, a vasárnapi- és a munkaszüneti napi bérpótlék számításának módját és a távolléti díj számításának módszerét is.
| Az Mt változásait összefoglaló cikkünk első részében elsősorban a munkaidőre koncentráltunk, a második részből az derült ki, hogyan változik augusztustól a szabadság szabályozása. |
Egy éven belül a harmadik szabály lép életbe a távolléti díj számítására. Az első változás a 174-es osztószám eltörlése, amely minden olyan hónapban, amelyben legfeljebb 21 munkanap volt, az alapbért a munkaszerződésben foglaltnál alacsonyabb összegben számította be a távolléti díjba – figyelemmel arra, hogy a tényleges munkaóraszám helyett (pl. 21 munkanapos hónap esetén 168 óra) magasabb, 174-es számmal kellett elosztani a havi alapbért az egy órára járó alapbér megállapításához.
Havi alapbérszámítás – meghatározott időszakra
A Módtv. 8. § (12) bekezdése az Mt. 136. § (3) bekezdéséből „száműzte” a 174-es osztószámot, módosítva a havi béres munkavállalók esetében a havi bér arányos részének kiszámítására vonatkozó szabályokat. A július 31-ig még hatályos rendelkezés szerint havi alapbér esetén az egy órára járó alapbér meghatározása során a havi alapbér összegét osztani kell
a) általános teljes napi munkaidő esetén százhetvennégy órával,
b) általánostól eltérő teljes napi (pl. készenléti jellegű munkakörben napi 12 óra) vagy részmunkaidő esetén a százhetvennégy óra időarányos részével.
E helyett a törvénymódosítás a havi alapbér meghatározott időszakra járó részének számításáról rendelkezik. Ezt úgy kell kiszámítanunk, hogy
Összhangban az Mt. módosított 156. § (1) bekezdés a) pontjával, mely szerint havibéres díjazás esetén a munkavállalónak – a beosztás szerinti munkaidő mértékétől függetlenül – a havi alapbére jár, a havi bér átalány jellegéből eredően az idézett szabály irányadó egyenlőtlen munkaidő–beosztás esetén is. A szabályozás a havi bér arányos részének kiszámításakor is az általános és nem a beosztásnak megfelelő munkarend szerinti munkaidőt vegye alapul. Ebből következik egyébként, hogy a szabadság 124. § (3) bekezdés szerinti órákban történő kiadása és elszámolása nem érinti a havi alapbérre vonatkozó szabályt.
A számításhoz ki kell nyitnunk a naptárt, első lépésben az általános munkarend (hétfőtől péntekig tartó munkaidő-beosztás) alapján megállapítva az érintett hónap munkanapjainak számát, melyet szükséges megszoroznunk a munkavállaló napi munkaidejének mértékével (általános napi teljes munkaidő esetén 8-al). A havi alapbért ezen számmal elosztva megkapjuk annak egy órára eső összegét. A meghatározott időszakra járó alapbér megállapításához ezen összeget kell megszorozni az adott időszakra eső általános munkarend szerinti teljesítendő órák számával.
A Módtv. 8. § (16) bekezdésével kiegészített Mt. 145. § (3) bekezdése szerint a pótlékátalány arányos részének meghatározásakor az előbbiekben vázolt 136. § (3) bekezdését megfelelően alkalmazni kell. E rendelkezésre azért is hívjuk fel az Olvasó figyelmét, mert a törvény ettől eltérő számítási módszert rendel el az általános szabályok szerinti tételes pótlék-elszámolás esetére.
A bérpótlék számítási alapja
A Módtv. 8. § (13) bekezdésével megállapított Mt. 139. § (2)-(3) bekezdése szerint a bérpótlék számítási alapja – a munkáltató és a munkavállaló eltérő megállapodása hiányában – a munkavállaló egy órára járó alapbére. A bérpótlék számítási alapjának meghatározásakor a havi alapbér összegét – a meghatározott időszakra járó alapbérszámítás 136. § (3) bekezdésben foglalt szabályától eltérően –
a) általános teljes napi munkaidő esetén százhetvennégy órával,
b) rész- vagy általánostól eltérő teljes napi munkaidő esetén a százhetvennégy óra arányos részével kell osztani.
Az Indokolás szerint a bérpótlék alapjának meghatározásakor a havi béres munkavállalók esetében az általános szabályoktól [Mt. 136. § (3) bekezdés] történő eltérés alapja: indokolatlan a bérpótlék összegét attól függővé tenni, hogy mennyi az adott havi általános munkarend szerinti munkaidő. A törvénymódosítás szerint a bérpótlék összegét valamennyi hónapban azonos módon kell kiszámítani.
A vasárnapi- és a munkaszüneti napi bérpótlék
Elöljáróban egy szerzői vélemény! A vasárnapi pótlékot vagy minden munkavállalónak fizetni kellene, vagy ezt a díjazási jogcímet hatályon kívül kellene helyezni. Álláspontom nem a hirtelen felindulás szüleménye. Egyrészt 2002-ig nem is létezett a vasárnapi bérpótlék, másrészt ennek jogosultsági feltételei ellentétesek a bérpótlék szakirodalomban is elismert díjazási funkciójával. A bérpótlék a munkavállaló számára különös – az alapbérrel nem elismert – munkafeltételeket honorálja, a munkavállaló általánostól eltérő, attól nagyobb megterhelést jelentő munkakörülményeit. A vasárnapi pótlék a munkáltató profitéhségére adott téves jogalkotói reakció. A kórház intenzív osztályának nővére társadalmi közszükségletet elégít ki a vasárnapi ágytálazással és infúzióbekötéssel, nem is jogosult e pótlékra. A Pláza fehérneműboltjának a legújabb kollekciót kínáló eladója viszont igen, miután e ruhadarabok árusítása szolgáltatásként nem kapcsolódik a vasárnaphoz ….
Visszakanyarodva a joghoz, a Módtv. 8. § (14) bekezdése az Mt. 140. § (1)-(2) bekezdésének módosításával az Indokolás szerint – az értelmezési bizonytalanságok kizárása érdekében – pontosítja a vasárnapi, illetve munkaszüneti napi munkavégzés esetén járó bérpótlékra vonatkozó szabályozást. A vasárnapi pótlékra való jogosultságot szabályozó Mt. 140. § (1) bekezdésének megfogalmazása kétszeresen is félreérthető volt. Egyrészt a törvényszöveg „a vasárnap rendes munkaidőben történő munkavégzésre kötelezett” fordulatból arra következtethettünk, a rendkívüli munkaidő vasárnapi elrendelésekor nem járt e pótlék. Másrészt a jogosultsági feltételt megállapító rendelkezés „a 101. § (1) bekezdés d)-e) és i) pontban meghatározott munkavállalónak” biztosított ötven százalékos vasárnapi bérpótlékot. Azaz, a több műszakos tevékenység keretében, a készenléti jellegű munkakörben, vagy a kereskedelemről szóló törvény hatálya alá tartozó, kereskedelmi tevékenységet, a kereskedelmet kiszolgáló szolgáltató, valamint kereskedelmi jellegű turisztikai szolgáltatási tevékenységet folytató munkáltatónál foglalkoztatott esetében.
Az Mt. ezen szabálya annyiban „vihette félre” a munkáltatókat, ha nem vizsgálták, munkavállalójuknak az Mt. 101. § (1) bekezdése alapján vasárnapra rendes munkaidő a d)-e) és i) pontban foglaltakon kívül más körülményre figyelemmel is beosztható-e?! Amennyiben ugyanis a vasárnapi munkavégzés jogalapját a 101. § (1) bekezdésének más esete képezi, a munkáltató vasárnapi pótlék fizetésére nem köteles. Így például a kocsma vagy az étterem a kereskedelemről szóló törvény hatálya alá tartozó munkáltató, mégsem jár vasárnapi pótlék az e napon ott dolgozóknak, ugyanis az Mt. 101. § (1) bekezdésének a) pontja alapján rendeltetésük folytán vasárnap működő munkáltatónak tekintendők. Ugyancsak erre a következtetésre jutunk, ha a többműszakos tevékenységben dolgozók egyben az alkalmazott termelési technológia objektív sajátosságai alapján egyben megszakítás nélküli tevékenységben dolgoznak.
A Módtv. rendelkezése alapján vasárnapi munkavégzés esetén ötven százalék bérpótlék (vasárnapi pótlék) jár, ha a munkavállaló a rendes munkaidőben történő munkavégzésre kizárólag a 101. § (1) bekezdés d), e) vagy i) pontban meghatározott feltételek alapján kötelezhető. Azaz további, a fenti példákban is bemutatott, az Mt. 101. § (1) bekezdése szerinti ismérv alapján a munkavállaló nem osztható be vasárnapra dolgozni. Ezen túlmenően jár e pótlék a rendkívüli munkaidőre
a) a 101. § (1) bekezdés d), e) vagy i) pontban meghatározott munkavállalónak, továbbá
b) ha a munkavállaló a 101. § (1) bekezdés alapján rendes munkaidőben történő munkavégzésre nem kötelezhető [Mt. 140. § (1) bekezdés]. Így ha az Mt. a munkavállaló/munkáltató esetében eleve nem teszi lehetővé a munkaidő vasárnapi beosztását, kizárólag rendkívüli munkaidőben dolgozhat e napon a munkavállaló – általános szabályként alapbére 250 %-ért.
A munkavállalót munkaszüneti napon történő munkavégzés esetén száz százalék bérpótlék illeti meg [Mt. 140. § (2) bekezdés]. A munkaszüneti napon történt munkavégzés díjazására vonatkozó szabályokkal összefüggésben az Indokolás hangsúlyozza: a bérpótlékra vonatkozó rendelkezések függetlenek az Mt. 146. § (3) bekezdés d) pontban, illetve a 146. § (4) bekezdésben foglalt rendelkezésektől. Ebből következően a munkavállalót munkaszüneti napon történt munkavégzés esetén a bérpótlék arra tekintet nélkül megilleti, hogy a 146. § hivatkozott rendelkezései alapján jogosult-e díjazásra.
| RODIN adózási-számviteli szakmai rendezvények |
|---|
|
A munkaszüneti napi keresőképtelenség
A Módtv. 8. § (17) bekezdése a munkaszüneti napra eső keresőképtelenség és betegszabadságra való jogosultság tekintetében érinti az Mt. 146. § (4)-(5) bekezdését. Az érintett törvényhelyek szerint, ha a munkavállaló munkaszüneti napon keresőképtelen, részére a távolléti díj hetven százaléka jár. Az új rendelkezéssel kapcsolatban kiemeljük: általános szabály szerint az óra és teljesítménybéres munkavállalót a munkaszüneti nap miatti keresetveszteség kompenzálására a távolléti díja illeti meg (lásd a 146. § (3) bekezdés d) pontját!). Ez a díjazás a munkavállalót nem a munkaszüneti napra, hanem a munkaszüneti nap következtében csökkenő munkaidő miatti keresetveszteség elkerülésére tekintettel illeti meg.
Az Indokolás szerint a 126. §-ban és a 146. § új (5) bekezdésében foglalt, a betegszabadság elszámolására vonatkozó rendelkezések függetlenek a 146. § (3) bekezdés d) pontja, illetve a (4) bekezdés szerinti díjazási szabályoktól. Ez utóbbi rendelkezések, amelyek csak az óra-, vagy teljesítménybéres munkavállalók esetében kerülhetnek alkalmazásra, nincsenek összefüggésben a munkaszüneti napi munkavégzés vagy annak elmaradása esetén irányadó díjazásra vonatkozó szabályokkal. Nem illeti meg távolléti díj a munkavállalót, ha a keresőképtelenségére tekintettel táppénzben vagy baleseti táppénzben részesül.
A távolléti díj – az esedékesség időpontja
Az Indokolás szerint a hatálybalépést követően, a távolléti díj számításával kapcsolatos szabályokkal összefüggésben a jogalkalmazók részéről többféle értelmezési lehetőség látott napvilágot. Jogi kötelező erővel nem bíró módszertani segédlet került közzétételre, amelynek az volt a célja, hogy az új számítási módszert övező bizonytalanságokat eloszlassa és a távolléti díj kiszámítására vonatkozó szabályok helyes alkalmazásához segítséget nyújtson. Végül az értelmezés helyett a jogalkotó a törvénymódosítás mellett határozott. A Módtv. 9. § (5) bekezdése szerint a távolléti díj módosított szabályait a törvénymódosítás hatálybalépését követően esedékessé váló távolléti díjra kell alkalmazni.
A Módtv. 8. § (19) bekezdésével megállapított Mt. 148. §-a szerint a távolléti díjat
a) az esedékessége időpontjában érvényes alapbér (136. §), pótlékátalány (145. §),
b) az esedékesség időpontját megelőző utolsó hat hónapra (irányadó időszak) kifizetett
ba) teljesítménybér (150. §),
bb) bérpótlék (151. §)
figyelembevételével kell megállapítani. A törvénymódosítás megállapítja az esedékesség időpontját, amely a 148. § (2) bekezdése szerint
a) a távollét kezdő időpontja,
b) a végkielégítés tekintetében
ba) a munkáltatói felmondás közlésének az időpontja,
bb) a 77. § (1) bekezdés b) és c) pontja esetén (a munkáltató jogutódnélküli megszűnése vagy jogállásának megváltozása) a munkaviszony megszűnésének időpontja, vagy
c) kártérítési felelősség megállapítása esetén a kár bekövetkezésének időpontja, ha a munkaviszony ezt megelőzően megszűnt, a munkaviszony megszűnésének időpontja.
Amennyiben az alapbér összege a távollét tartama során módosul, a távollét módosítást követő tartamára a távolléti díj számítása során a módosított összeget kell figyelembe venni [148. § (3) bekezdés]. A távolléti díj megállapításakor az alapbér, a teljesítménybér és a bérpótlékok összegét – az Mt. következőkben ismertetendő 149–151. §–ban foglaltaknak megfelelően együttesen kell figyelembe venni. A ki nem adott szabadság megváltása esetén [Mt. 125. §] az esedékesség időpontjának az utolsó munkában töltött nap tekintendő.
| Mérlegképes Kreditkártya |
|---|
|
Szerezze meg Ön is kötelező kreditpontjait Kiadónk minőségi képzésein! További részletekért kattintson ide! Rodin mérlegképes kreditpontos rendezvények – további részletek itt. A Complex Kiadó kreditpontot érő kiadványai |
A távolléti díj és a havi bér
A Módtv. 8. § (20) bekezdése módosítja az Mt. 149. §-át, amely a havi bér és a távolléti díj tekintetében állapít meg két rendelkezést. Egyrészt havi bér esetén a távolléti díj alapbér-részének meghatározásakor az Mt. 136. § (3) bekezdésében foglaltakat kell alkalmazni. Azaz, a havi alapbérnek a hónapban irányadó általános munkarend szerinti egy órára eső összegét szorozni kell az adott időszakra eső általános munkarend szerinti teljesítendő órák számával [149. § (1) bekezdését]. A törvénymódosítás – összhangban az Mt. 156. § (1) bekezdés a) pontjára vonatkozó módosítással – a havi béres munkavállaló számára a beosztás szerinti munkaidő részben történő teljesítésének esetére a ténylegesen ledolgozott munkaidőtől függetlenül a havi bér általános munkarend alapján meghatározott arányos részének megfizetését írja elő. Ennek meghatározásánál a távollét tartamával kell csökkenteni az általános munkarend szerinti munkaidőt és az így fennmaradó részre kell a havi bér arányos részét kiszámítani, illetve a munkavállaló számára kifizetni. A különbözetet a felek – az általános szabállyal összhangban – a munkaidőkeret lejártakor kötelesek egymással elszámolni. Értelemszerűen ugyanezen rendelkezés irányadó arra az esetre is, ha a munkaviszony az adott hónapban csak részben áll fenn (lásd az Mt. 95. § (5) bekezdését!).
A másik változás: a távolléti díj alapbér-része a havi- vagy órabér és pótlékátalány távollét tartamára történő kifizetésével is teljesíthető és elszámolható. Ez a módosítás jelentős adminisztrációs egyszerűsítést tartalmaz azáltal, hogy lehetővé kívánja tenni, hogy a munkáltatónak ne kelljen külön kiszámítani a távolléti díj alapbér hányadát, ha annak összege megegyezik az alapbérrel.
A távolléti díj és a teljesítménybér
A Módtv. 8. § (21)-(22) bekezdése a teljesítménybéres munkavállalók távolléti díj számításának szabályait pontosítja. Egyrészt az Mt. 150. § (3) bekezdését érintve úgy fogalmaz: teljesítménybérezés esetén a távolléti díj számításánál az alapbért figyelmen kívül kell hagyni. Másrészt az Mt. 150. §-át új (5) bekezdéssel kiegészítve kimondja: a távolléti díj meghatározásakor az idő- és teljesítménybér összekapcsolásával megállapított munkabér esetén az időbérrészt az alapbérre vonatkozó szabály [148. § (1) bekezdés a) pont] megfelelő alkalmazásával kell figyelembe venni.
A bérpótlékok beszámítása a távolléti díj összegébe
A Módtv. 8. § (23) bekezdése által megállapított Mt. 151. §-a a távolléti díj számításának indokától (pl. munkavégzési kötelezettség alóli mentesülés, végkielégítés, kártérítés) függetlenül egységes szabályt állapít meg a bérpótlékok távolléti díjba történő figyelembe vételéről. A munkavégzési kötelezettség alóli mentesülés esetén (pl. szabadság, felmentési idő) a továbbiakban nem lesz jelentősége, hogy a munkavállalónak a mentesülés tartamára volt-e munkaidő-beosztása, és annak alapján mely bérpótlékra lett volna jogosult.
A törvénymódosítás alapján – a 151. § (2)-(4) bekezdés szerinti feltételek teljesülése esetén – a távolléti díjba öt bérpótlék beszámítására van mód.
Ha elszámolták az elszámolást
A Módtv. 8. § (24) bekezdésével megváltoztatott Mt. 155. § (4) bekezdése a bér elszámolására, illetve számfejtésére vonatkozó szabályokat egyszerűsíti. A munkavállalót, ha a munkabér tárgyhónapra vonatkozó elszámolását követően bekövetkező ok miatt az elszámolás módosítása szükséges, a tárgyhónapra vonatkozó munkabér-elszámolás módosításáról legkésőbb – a tárgyhónapot követő 20. nap helyett – a következő havi munkabér elszámolásakor kell tájékoztatni. E mellett következik a korrekció. Ha a munkavállaló kevesebbet kapott, mint amely összegre jogosult lett volna, a munkabér-különbözetet a következő havi munkabérrel egyidejűleg ki kell fizetni. Ha viszont „túlfizették” a munkavállalót, a munkáltató a többletkifizetést az előlegnyújtásból eredő követelésre vonatkozó szabályok szerint levonhatja. E rendelkezés hátterében – amint a törvényszövegben olvasható – a munkabér tárgyhónapra vonatkozó elszámolását követően bekövetkező ok felmerülése áll. Így például a munkáltató a tárgyhó 24. napján átadja a bérszámfejtéshez szükséges adatokat az ezt a feladatot ellátó cégnek, majd ezt követően az egyik munkavállaló keresőképtelen lesz. Ekkor a hónap 25. és utolsó napja között kifizetett munkabér és a betegszabadságra járó távolléti díj 70 %-ának különbözetét a következő havi munkabérből – az elszámoláskor adott, az annak módosításáról szóló tájékoztatás mellett – a munkáltató levonhatja.
A havi bér összege – akár az általány
A Módtv. 8. § (25) bekezdésével módosított Mt. 156. §-ának tényleges újdonsága azon rendelkezés, mely szerint egyenlőtlen munkaidő–beosztás és havibéres díjazás esetén a munkavállalónak – a beosztás szerinti munkaidő mértékétől függetlenül – a havi alapbére jár [156. § (1) bekezdés a) pontja]. Az Indokolás szerint e rendelkezés a távolléti díj számítására vonatkozó szabályok módosításával összhangban szükséges változtatásokat tartalmazza. A szabály rögzíti, hogy a havi béres munkavállaló esetében a munkavállaló bére egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén független a beosztás szerinti munkaidőtől. A munkavállaló mindig a havi bérére jogosult, akár többet, akár kevesebbet dolgozott az általános munkarend szerinti munkaidőhöz képest. A különbözetet a munkaidőkeret vagy az elszámolási időszak végén kell a feleknek elszámolniuk.
Munkaviszony megszüntetésével kapcsolatos igényérvényesítés – 30 nap helyett az elévülési időn belül
A Módtv. 8. § (28) bekezdésével megállapított Mt. 287. § (2)-(3) bekezdése egységesíti a jogellenes munkaviszony-megszüntetésével kapcsolatos egyes anyagi igények érvényesítésére vonatkozó rendelkezéseket. A munkavállaló
Az Indokolás szerint így mind a munkavállaló, mind a munkáltató egységesen, az elévülési időn belül fordulhat bírósághoz igényeik érvényesítése érdekében. A munkavállaló munkaviszony megszüntetésével kapcsolatos igényérvényesítés ugyanis a munkavállaló státuszát nem érinti, kizárólag anyagi igényre korlátozódhat, így indokolatlan, hogy a törvény eltérjen az igényérvényesítés általános szabályaitól és ebben az esetben a kivételes, 30 napos keresetindítási határidőt alkalmazza. A Módtv. 9. § (6) bekezdése alapján a módosított igényérvényesítési határidőt a törvénymódosítás hatálybalépését követően közölt jognyilatkozatok tekintetében kell alkalmazni.
Dr. Horváth István írása teljes terjedelemben az Adó szaklap 2013/11. számában lesz olvasható.
