A munkáltatói utasítás írásba foglalása
A munkavégzés során gyakran felmerül a kérdés, hogy a munkáltató által közölt utasításokat minden esetben szükséges-e írásban rögzíteni vagy elegendő, ha azok csak szóban hangzanak el. A szóbeli utasítás sokszor kézenfekvőbb, kevesebb adminisztrációval és ráfordított idővel jár, mintha a munkáltató mindent írásban rögzítene. Azonban mind a szóbeli, mind az írásbeli utasítási formának megvannak a maga előnyei és hátrányai a munkaviszony keretein belül, így minden helyzetben megtalálható a megfelelő forma.
Ami az utasítás formai kötöttségeit illeti, az általános szabály a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (továbbiakban: Mt.) 22. § (1) bekezdésében található. Eszerint a jognyilatkozatot – ha munkaviszonyra vonatkozó szabály vagy a felek megállapodása eltérően nem rendelkezik – alaki kötöttség nélkül lehet megtenni. Ez azt jelenti, hogy a jognyilatkozat, így az ekként minősülő utasítás is, érvényesen megtehető szóban és írásban is.
Az Mt. 22. § ugyanakkor meghatároz olyan eseteket is, mikor érvényesen csak írásban lehet jognyilatkozatot tenni. Így például a munkaviszony létesítése, módosítása, illetve annak megszüntetése csak írásbeli formában elfogadott. A munkavállaló kérésére ugyanakkor a munkáltatónak jognyilatkozatát akkor is írásba kell foglalnia, ha az egyébként nem kötelező. Ez különösen lényeges az utasítások kapcsán, hiszen ilyenkor a munkáltató utasítása csak onnantól érvényes, hogy azt írásbeli formában a munkavállalónak átadta. Fontos emellett megjegyezni, hogy ha a megállapodást írásba kellett foglalni, azt módosítani vagy megszüntetni is írásban lehet [Mt. 22. § (3) bekezdés]. Ha a munkáltató a fentieknek nem tesz eleget, és a kötelező írásba foglalást elmulasztja, az alaki kötöttség megsértésével tett jognyilatkozat – ha a törvény eltérően nem rendelkezik – érvénytelen lesz [Mt. 22. § (4) bekezdés].
Az írásbeliség kapcsán egyébként is fontos előny, hogy az a munkavállalók védelmét és a jogviták megelőzését is szolgálja, a bizonyítás ilyen helyzetben sokkal könnyebb, mint egy szóbeli utasítás esetén. A munkáltató ilyen jellegű írásbeli nyilatkozata, tájékoztatása teljes bizonyító erejű magánokiratnak minősül, ezáltal tárgyi bizonyítékként is szolgálhat egy munkaügyi vitában [a polgári perrendtartásról szóló 2016.évi CXXX. törvény (továbbiakban: Pp.) 325. § (1) bekezdés d) pont].
Elegendő lehet például a szóbeli forma, ha a munkáltató arra hívja fel a munkavállaló figyelmét, hogy ha adott esetben ő megy utolsónak haza a munkahelyről, akkor figyeljen arra, hogy megfelelően zárta-e be az ajtókat, ablakokat, hogy oda illetéktelen személy ne tudjon bemenni. Írásbeli utasítást jellemzően egy konkrét feladat elvégzése során szokott adni a munkáltató, ahol meghatározza az elvégzendő munkát és az ahhoz kapcsolódó határidőt, ezáltal megkönnyítve a későbbi hivatkozást, ha a feladat elvégzése mégsem ment teljesedésbe a munkavállaló hibájából.
Vannak azonban olyan speciális esetek, amikor sem szóbeli, sem írásbeli munkáltatói utasítás nem szükséges az adott munka elvégzéséhez, a munkavállaló ezek hiányában is köteles az adott feladatot elvégezni. Ide tartozik a munkavégzés során az előkészítő vagy a befejező tevékenység. Az Mt. 86. § (2) bekezdésében a jogszabály meghatározza, hogy minden olyan feladat ellátása, amelyet a munkavállaló munkaköréhez kapcsolódóan, szokás szerint és rendszeresen, külön utasítás nélkül köteles végezni nem igényel külön utasítást a munkáltató részéről. Ilyenre lehet példa, amikor a munkavállaló reggel beérkezik a munkahelyére és külön munkáltatói utasítás nélkül köteles megnézni, hogy az előző nap során kiküldött levelekre kapott-e választ és van-e azzal kapcsolatban valamilyen további teendője.
Az utasítás írásba foglalása két esetkörben kötelező: munkaviszonyra vonatkozó szabály vagy a felek megállapodása kötelezővé teszi, vagy adott esetben a munkavállaló kéri. A munkavállaló kérése esetén amennyiben ennek a kötelezettségnek a munkáltató nem tesz eleget, a munkavállaló onnantól kezdve jogszerűen tagadhatja meg az utasítás végrehajtását.
A munkáltatói utasítás kérdéskörébe beletartozik a rendkívüli munkavégzés elrendelése is. A hétköznapi nyelvben csak túlóraként hivatkozott rendkívüli munkavégzés a munkáltató utasítási jogkörébe tartozik, azt egyoldalúan rendelheti el, nem szükséges, hogy a munkavállaló beleegyezzen. A rendkívüli munkavégzés elrendelése történhet szóban és írásban is, azonban a korábban leírtak alapján itt is kérhető ennek írásba foglalása munkavállalói részről [Mt. 108.§ (1) bekezdés]. A rendkívüli munkavégzés elrendelése jogszerűen történik tehát, ha a munkáltató akár szól, akár küld egy levelet a munkavállalónak, akinek a munkaideje rendes körülmények között délután ötkor lejárna, azonban a sürgősen elvégzendő feladatok miatt aznap maradnia kell még este nyolcig munkát végezni.
A már korábban is említett főszabály szerint a munkáltatói utasítás végrehajtása a munkavállaló részére kötelező. Mindazonáltal előfordulhat olyan eset, amikor annak megtagadása a munkavállaló részéről jogszerű lehet. A munkavállaló köteles megtagadni az utasítás teljesítését, ha annak végrehajtása más személy életét, testi épségét, egészségét, vagy a környezetet közvetlenül és súlyosan veszélyeztetné [Mt. 54. § (1) bekezdés]. Így jogszerű és kötelező az utasítás megtagadása, ha a munkáltató ugyan munkavégzésre utasítja a buszsofőrt a reggeli csúcsidőben, azonban ő azért nem indul el a busszal a megállóból, mert az ajtók nem záródnak rendesen és ezáltal a felszálló utasok testi épségét veszélyeztetné a közlekedés során. Ezzel szemben a munkavállaló számára csupán lehetőség az utasítás teljesítésének megtagadása, ha annak végrehajtása munkaviszonyra vonatkozó szabályba ütközik, vagy a munkavállaló életét, testi épségét vagy egészségét közvetlenül és súlyosan veszélyeztetné. Ennek megfelelően az a buszsofőr, akinek olyan körülmények között kellene dolgoznia, melyek az ő egészségét veszélyeztetik (például túl meleg a kabinja és nem tarthat szünetet), nem köteles megtagadni a munkavégzést, azonban jogszerűen dönthet emellett.
Összességében elmondható, hogy a munkajog keretein belül a munkáltatói utasítás formája és végrehajtása, annak közlése a fennálló helyzet körülményeitől, az adott munkakörnyezettől függ a leginkább. Az Mt. által alkotott szabályok betartása vagy az esetleges attól való eltérés a hétköznapokban nem egyedi eset, sokszor a munkáltatón múlik, hogy a konkrét munkakörnyezetben az utasítás milyen formában hangzik el, illetve az a munkavállalókra nézve hogyan bír majd kötelező erővel.
