Bárki kölcsönözhet munkaerőt?

Szerző: dr. Kártyás Gábor
Dátum: 2014. március 10.
Rovat:

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A munkaerő-kölcsönzés és a kirendelés elkülönítése az elmúlt években számos jogvitában felmerült. Míg a kölcsönzési tevékenység szigorú feltételekhez – egyebek mellett kétmillió forint vagyoni letéthez – kötött, kirendelésre bármely munkáltató jogosult. Ezért is aggályos, hogy a hatályos szabályozás alapján közel sem egyértelmű e két intézmény elhatárolása.


A munkaerő-kölcsönzés legfőbb sajátossága, hogy a hagyományos munkaviszonnyal szemben nem két, hanem három fél jogviszonyára épül. A munkavállaló egy munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó ügynökséggel, a kölcsönbeadóval köt munkaszerződést. Tényleges foglalkoztatására azonban mindig egy másik munkáltatónál, a kölcsönvevőnél kerül sor, akivel a kölcsönbeadó polgári jogi szerződést köt. E szerződés alapján a kölcsönbeadó egy bizonyos kölcsönzési díjért cserébe átengedi a munkavállalót a kölcsönvevőnek.

A kikölcsönzés ideje alatt e megállapodás és a törvény ereje által a kölcsönvevő gyakorol bizonyos munkáltatói jogokat a munkavállaló felett, illetve őt terhelik egyes kötelezettségek is. A konstrukció lényege, hogy a kölcsönvevő úgy jut a munkaviszony sajátosságainak megfelelő alárendelt, utasítható munkaerőhöz, hogy neki magának nem kell munkaviszonyt létesítenie. Így mentesül a munkaviszonyhoz kötődő adminisztratív, közteher-fizetési kötelezettségek, vagy a jogviszony létesítése-megszüntetése körüli jogi teendők, kockázatok alól.

Az új Ptk.: amit egy munkajogásznak tudnia kell – szakmai előadássorozat

Az egyes előadásokra külön-külön is jelentkezhet! A teljes előadássorozat ára magában foglalja az áprilisban megjelenő új Kommentár a Munka törvénykönyvéhez című kiadványt.

Helyszín: Best Western Hotel Hungária, 1074 Budapest Rákóczi út 90.

Bővebb információk és a teljes előadássorozatra jelentkezés itt

A munkaerő-kölcsönzéshez hasonló, de csak ideiglenes és nem üzletszerű munkaerő-átengedést jelent a kirendelés. A kirendelés nem egy atipikus munkaviszony, hanem egy speciális munkáltatói utasítás, amely alapján a munkavállaló ideiglenesen egy másik munkáltatónál végez munkát. A kirendelés célja, hogy átmenetileg a munkáltató egy másik munkáltatóhoz irányítsa a munkavállalót, ha ő maga nem tud, vagy nem kíván eleget tenni foglalkoztatási kötelezettségének. A kirendelésről a két munkáltató (a kirendelő és a fogadó) megállapodást köt egymással.

Hasonlóság a munkaerő-kölcsönzéssel, hogy a munkavállaló egyik esetben sem annak a munkáltatónak a szervezetében és utasításai szerint dolgozik, amellyel amúgy munkaviszonyban áll, hanem egy harmadik fél szervezetébe iktatódik be. A kirendelés nem haladhatja meg naptári évenként a 44 beosztás szerinti munkanapot vagy 352 órát. Ezt arányosan kell alkalmazni, ha a munkaviszony évközben kezdődött, határozott időre vagy az általánostól eltérő teljes napi vagy részmunkaidőre jött létre.

A Munka Törvénykönyve alig tér ki arra, hogyan oszlanak meg a munkáltatói jogok és kötelezettségek a kirendelő és a fogadó munkáltató között. Csupán annyit rögzíti, hogy a kirendelés ideje alatt a munkavállalóra a fogadó munkáltatónál érvényes munkarend az irányadó, illetve a kirendelés alatt a munkavállalót ért károkért a két munkáltató egyetemlegesen felel. Minden egyéb kérdésben a feleknek kell megállapodni (pl. szabadság kiadása, bérfizetés, költségek viselése), azzal, hogy a munkaszerződést módosítani, illetve a jogviszonyt megszüntetni csak a jogviszonyban álló kirendelő munkáltató lehet jogosult.

A két intézmény elméleti elhatárolása egyszerű, hiszen egy atipikus munkaviszony áll szemben egy munkáltatói utasítással. A foglalkoztatás ténybeli körülményeit tekintve viszont már közel sem olyan egyszerű megmondani, hogy egy munkavállaló mikor dolgozhat kirendelés keretében egy másik munkáltatónál, és mikor valósulhat ez meg kizárólag kölcsönzéssel.

Munkaügyi és tb-nyilvántartás, adatszolgáltatás 2014

Bizonytalan az új szabályok alkalmazásában? Értesüljön az újdonságokról, tegye fel kérdéseit szakértő előadóinknak Farkasné Gondos Krisztina OEP osztályvezetőnek, dr. Kártyás Gábor munkajogásznak és dr. Kovács Ferenc adószakértőnek – jöjjön el 2014. március 20-án szakmai konferenciánkra

Ízelítő a tematikából:

  • A bejelentési szabályok módosulásai
  • A bevallások változásai, különös tekintettel a járulékbevallásokra
  • Nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettség
  • A munkaidő-nyilvántartás törvényi követelményei
  • A szabadság és egyéb távollétek kezelése a nyilvántartásban

Helyszín: Best Western Hotel Hungária, 1074 Budapest Rákóczi út 90.

Bővebb információk és jelentkezés itt

Az elhatárolás világosabb volt az 1992. évi Munka Törvénykönyve alapján, amely szerint a munkavállaló kirendelésében csak ellenszolgáltatás nélkül és csak olyan munkáltatók állapodhattak meg, amelyek tulajdonosi kapcsolatban állnak egymással. E két megkötést a mai szabályozás már nem tartalmazza. A kirendelés így nem csak egy vállalatcsoporton belüli áthelyezést, a munkavégzés szervezeti keretének ideiglenes változását jelenti, hanem a kirendelő és a fogadó munkáltató egymástól teljesen független is lehet. A kirendelés ugyan szigorú időbeli korlátokhoz kötött, kollektív szerződés azonban ezt fellazíthatja, tovább csökkentve a két intézmény közötti különbséget.

Nincs tehát kifejezett törvényi akadálya annak, hogy bármely munkáltató, bármikor megállapodjon egy másik munkáltatóval, hogy ideiglenesen átengedi munkavállalóját részére. A felek megállapodásukban úgy is „szétoszthatják” maguk között a munkáltatói jogokat és kötelezettségeket, ahogy ez a kölcsönzésnél valósul meg. Kérdéses, összeegyeztethető-e a kirendelés rendeltetésével, ha ezért a kirendelő munkáltató ellenértéket kér.

Megítélésem szerint erre nincs lehetőség, hiszen ezzel – ha csak rövid idejű kikölcsönzésekre, de – megkerülhetővé válnának a munkaerő-kölcsönzési tevékenység folytatásához megkövetelt feltételek. A korábbi törvény még megengedte, hogy a munkabért és közterheit az a munkáltató viselje, akihez a munkavállalókat kirendelték. Ma erre sincs szabály, ami a jóhiszemű munkáltatók számára is jogi kockázatot jelent: az is felvetheti a tiltott munkaerő-kölcsönzés gyanúját, ha csak a foglalkoztatási költségek viselésére köteleztük a fogadó munkáltatót.

Tekintettel arra, hogy a gyakorlatban a korábbi szabályozás mellett is számos esetben fordult elő a munkaerő-kölcsönzés kirendeléssel történő leplezése, megítélésem szerint indokolt lett volna az ellenérték kifejezett tilalmát megőrizni a kirendelés szabályai között. E nélkül a szabályos megoldásokat kereső munkáltatók és az ellenőrzést végző hatóságok helyzete is bizonytalanabbá vált.


Kapcsolódó cikkek: