Nagy bérkülönbségek a régióban


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A magyar munkavállalók havi bruttó 221 ezer 400 forintos átlagfizetésénél a szlovákok 19, a cseh dolgozók pedig 34 százalékkal kerestek többet az elmúlt egy évben – derül ki a Workania internetes állásportál által működtetett Fizetesek.hu felméréséből.


A Workania közleményd ismerteti, hogy Csehországban az összes iparágban magasabbak abérek: a legnagyobb különbség az önkormányzatok területén mutatkozik, ahol átlagosan 35 százalékkal keresnek többet a dolgozók. Az egészségügyben 34 százalékkal, míg az oktatási intézményeknél 31 százalékkal magasabbak abérek, mint Magyarországon.

Az ügyvédi irodákban és a jogi tanács területén 31 százalékkal haladta meg az elmúlt egy évben a cseh bruttó átlagfizetés a magyart, míg a postai szolgáltatások területén 26 százalékkal.

Szlovákiával összehasonlítva a legnagyobb, 23 százalékos lemaradás a faipar területén mutatkozik a fizetésekben, de 21-21 százalékkal keresnek kevesebbet a magyarok a szlovákoknál a vendéglátásban, valamint az önkormányzatoknál. Magyarországon az egészségügyi dolgozók 20 százalékkal kisebb bérre számíthatnak szlovák kollégáikkal összehasonlítva.

A Fizetesek.hu eredményei alapján Magyarországon a telekommunikáció (377 ezer forint), az információs technológiák (375 ezer forint), valamint a bankok és pénzintézetek (345 ezer forint) területén a legjobbak a keresetek.

A telekommunikáció Magyarországon átlagosan 6 százalékkal többet fizet, mint Szlovákiában, a bankszférában pedig 4 százalékkal jobbak a fizetési adatok. Két százalékkal magasabb bérre számíthatnak a dolgozók Magyarországon a gyógyszeriparban, az élelmiszergyártásban, valamint a mezőgazdaságban is.

A legalacsonyabb átlagfizetés Magyarországon a textiliparban (154 ezer forint), a vendéglátóhelyeknél (147 ezer forint), valamint a szociális munka (133 ezer forint) területén mutatkozik – derül ki a közleményből.

(Forrás: MTI)



Kapcsolódó cikkek

2024. október 8.

MASZSZ: csak úgy jön ki a matek, ha 2027-re 500 forint lesz az euró

Ez a matek nem jön ki, legfeljebb csak akkor, ha 2027-re 500 forint lesz az euró – reagált a Magyar Szakszervezeti Szövetség a miniszterelnök elképzelésére, miszerint 2-3 éven belül ezer euróra nő a hazai minimálbér és 1 millió forintra az átlagbér. Így viszont már egyáltalán nem olyan biztató ez a vízió. Amennyiben a terv mégis megvalósul, a MASZSZ elvárja, hogy ennek nyertesei a kis- és középkeresetűek legyenek. A szövetség ehhez minden szakmai segítséget megadna – olvasható az Adó Online közleményben.

2024. október 8.

A munkáltatói utasítás írásba foglalása

A munkavégzés során gyakran felmerül a kérdés, hogy a munkáltató által közölt utasításokat minden esetben szükséges-e írásban rögzíteni vagy elegendő, ha azok csak szóban hangzanak el. A szóbeli utasítás sokszor kézenfekvőbb, kevesebb adminisztrációval és ráfordított idővel jár, mintha a munkáltató mindent írásban rögzítene. Azonban mind a szóbeli, mind az írásbeli utasítási formának megvannak a maga előnyei és hátrányai a munkaviszony keretein belül, így minden helyzetben megtalálható a megfelelő forma.

2024. október 4.

Kiderült, hogy mennyit dolgoznak valójában a cégvezetők

Rendkívül leterheltek a magyar cégvezetők, aminek elsődleges oka, hogy nem tudnak kitörni a vállalkozás gyomrából. Egy friss kutatás szerint a cégvezetők hetente akár több mint 60 órát is dolgozhatnak, mert nem tudnak kinevelni vezetőket, akik az ő fejükkel tudnának gondolkodni, és ezzel állandó mókuskerékben találják magukat. Szerencsére van kitől tanulni, az 1. Szabad Cégvezető Konferencián közismert, sikeres vállalkozók mesélnek arról, hogyan tették a nulláról önjáróvá a cégüket.