Közzétett éves beszámoló ismételt közzététele
Melyek azok az esetek mikor a közzétett éves beszámolót ismételten közzé lehet/kell tenni?
Kapcsolódó termékek: Számviteli kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Január folyamán számos adminisztrációs határidőt kell betartania mind a munkavállalóknak, mind pedig a munkaadóknak a bérszámfejtéshez kapcsolódóan. Szinte minden hétre jut egy-egy újabb nyomtatvány, amit ki kell osztani, ki kell töltetni és vissza kell juttatni, méghozzá ha lehet, minél hamarabb, hogy a januári bérek kifizetésekor már minden munkavállaló fizetésében érvényesíteni lehessen a megfelelő kedvezményeket, beállítani a cafeteria juttatásokat és elindítani a 2016. évi adóelszámolást.
Nyilatkozatok az adókedvezményekhez
A minimálbér- és garantált bérminimum-emeléssel együtt járó adminisztrációs feladatokon kívül is bőven akad tennivaló az év első hónapjában. A munkavállalóknak most kell eldönteniük, hogy milyen kedvezményeket kívánnak igénybe venni, ehhez nyilatkozniuk kell többek között:
A 2017-es adóadminisztrációs változások valamelyest könnyítettek a nyilatkozók terhein, például a családi adókedvezmény igénybevételénél a házastárs munkáltatójától már nem kell külön nyilatkozatot bekérni. Ugyanakkor a tapasztalat azt mutatja, hogy a munkavállalók között még mindig akadnak olyanok, akik rosszul vagy hiányosan kitöltve nyújtják be nyilatkozataikat. Ilyen esetekben a nyilatkozatok újra kitöltetése plusz terhet, munkát jelent mind a nyilatkozónak, mind pedig az ügyintézőnek. Ha a nyomtatvány bonyolultnak bizonyul, célszerű inkább segítséget kérni a kitöltéséhez, mert a helyes kitöltésig az érintett kedvezmények sem vehetők igénybe.
2016. évi adóelszámolások elkészítése
Míg a munkavállalók januári feladata, hogy a kedvezményekre jogosító nyilatkozataikat időben és helyesen kitöltsék és visszajuttassák munkáltatójuknak, addig a munkaadók felelőssége, hogy a 2016 évre vonatkozó adóelszámolásokat átadják január 31-ig alkalmazottaiknak.
A 2016. évben szerzett jövedelem bevallása a 2017. január 1-től hatályos változások alapján az alábbi módokon történhet:
Munkáltatói adómegállapítás 2016. évre
Amennyiben a munkavállaló úgy dönt, hogy adóbevallásának elkészítésével a munkáltatót bízza meg, ilyen tartamú nyilatkozatot kell kitöltenie. A munkavállalók nyilatkozatainak adattartalmáról a munkáltatóknak a január havi bevallásban adatot kell szolgáltatni a NAV felé. Amennyiben a munkáltató nem vállalja a magánszemély adójának megállapítását, a kiadott összesített igazoláson köteles tájékoztatni a magánszemélyt arról, hogy részére az állami adó- és vámhatóság adóbevallási tervezetet készít.
Amennyiben a Munkavállaló a január havi bevallás beküldését követően meg kívánja változtatni az nyilatkozata tartalmát, akkor ez a módosítás a munkáltató részéről önellenőrzést von maga után.
A munkáltatói adómegállapításhoz bizonyos igazolások eredeti változata is szükséges. A munkavállalónak az adóköteles társadalombiztosítási (táppénz), családtámogatási ellátás (TGYÁS, GYED),önkéntes tartalékos katonai szolgálatot teljesítők illetményéről, a foglalkozás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló törvény alapján folyósított ellátás címén szerzett bevételéről szóló eredeti igazolásokat kell ehhez munkáltatójának átadnia. A kapott igazolások alapján a munkáltató 2017. április 30-áig állapítja meg az éves adóalapot és az adót, amelyről igazolást ad a munkavállalónak.
A bejegyzés szerzője Pentz Edina, az RSM Hungary bérszámfejtési vezetője. Az RSM Blog az Adó Online szakmai partnere.
Melyek azok az esetek mikor a közzétett éves beszámolót ismételten közzé lehet/kell tenni?
A követelésekről általában, a követelések értékeléséről és a csődeljárás számviteléről olvashat többek között az Adó-kódex legfrissebb számában.
Ismertetjük a törvényi definíciót, elmondjuk az adóellenőrzések legfontosabb tapasztalatait és szólunk a fiktív számlák korrekciós lehetőségeiről is.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!