Közzétett éves beszámoló ismételt közzététele
Melyek azok az esetek mikor a közzétett éves beszámolót ismételten közzé lehet/kell tenni?
Kapcsolódó termékek: Számviteli kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
2012 decemberében az Országgyűlés új rendelkezéseket vezetett be a könyvvizsgálati közfelügyeleti rendszer tekintetében. 2013. július 1-jétől a könyvvizsgálói közfelügyeleti feladatokat – a jelenleg működő Könyvvizsgálói Közfelügyeleti Bizottság helyett – egy, a Kormány által rendeletben kijelölt szervezet látja el.
Az új közfelügyeleti rendszer működése
Az új rendszer alapját egy könyvvizsgálói közfelügyeleti feladatokat ellátó szervezet, egy hatóság jelenti, amely a Könyvvizsgálói Közfelügyeleti Bizottságot felváltva – a Magyar Könyvvizsgálói Kamara közreműködésével – működteti a könyvvizs¬gálói közfelügyeleti rendszert. Ezt a közfelügyeleti szervezetet a Kormány 2013. július 1-jétől rendeletben jelöli ki. A jogszabály a 226/2013. (VI. 24.) Korm. rendelet.
A módosítás nem eredményezi a közfelügyeleti feladatok ellátásának, illetve a Kamara ebben betöltött szerepének jelentős megváltozását. Lényegében a korábbi feladatok ellátásához a közfelügyeleti hatóság már nem csupán a kamarai törvényben biztosított jogosítványokkal, hanem hatósági jogi személyként más törvények által is biztosított jogosítványokkal is élhet.
A módosítások a közfelügyeleti rendszer finanszírozását is érintik. A jövőben a közfelügyeleti rendszer forrását nemcsak az állami költségvetésből származó források jelentik, hanem a Kamara által fizetett közfelügyeleti díj is a rendelkezésére áll.
2013. július 1-jétől a Kamara minden évben a kamarai tagok által juttatott éves tagdíjakból, könyvvizsgálói szervezetek által megfizetett hozzájárulási díjakból származó bevétele 5 százalékának megfelelő közfelügyeleti díjat fizet a közfelügyeleti hatóságnak.
RODIN adózási-számviteli szakmai rendezvények |
---|
|
A közfelügyeleti hatóság által működtetett minőségbiztosítási rendszer
Az új szabályozás változást hoz a közérdeklődésre számot tartó gazdálkodók jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálatát ellátó kamarai tag könyvvizsgálók, könyvvizsgáló cégek minőségellenőrzésének tekintetében.
A jelenleg hatályos rendelkezések alapján a minőségbiztosítási rendszert a Kamara a Bizottság közvetlen irányítása mellett működteti. Az új szabályozás értelmében azonban a közérdeklődésre számot ¬tartó gazdálkodók jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálatát ellátó kamarai tag könyvvizsgálók, könyvvizsgáló cégek tevékenységét minőségbiztosítás keretében a közfelügyeleti hatóság ellenőrzi. Ennek alapján a minőségellenőrzés a törvényben kettéválik egy kamarai minőségellenőrzésre, illetve egy másik, a kifejezetten a közérdeklődésre számot tartó gazdálkodók jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálatát ellátó kamarai tag könyvvizsgálók, könyvvizsgáló cégek tevékenységére kiterjedő közfelügyeleti hatóság által végzett minőségellenőrzésre.
A Kamara feletti közfelügyeleti törvényességi felügyelet
A módosítások által bevezetett új intézmény a közfelügyeleti törvényességi felügyelet. Ennek alapján különválik a Kamara alapszabályának, egyéb önkormányzati szabályzatainak, illetve határozatainak törvényességi felügyeletét ellátó nemzetgazdasági miniszter által gyakorolt miniszteri törvényességi felügyelet és a Kamara közfelügyeleti feladatokkal kapcsolatos tevékenységének törvényességi felügyeletét ellátó közfelügyeleti hatóság által gyakorolt közfelügyeleti törvényességi felügyelet.
Az új könyvvizsgálói közfelügyeleti rendszerről Dr. Sramkó Szilvia ír a Számviteli Tanácsadó 2013/06. számában megjelent cikkében.
Melyek azok az esetek mikor a közzétett éves beszámolót ismételten közzé lehet/kell tenni?
A követelésekről általában, a követelések értékeléséről és a csődeljárás számviteléről olvashat többek között az Adó-kódex legfrissebb számában.
Ismertetjük a törvényi definíciót, elmondjuk az adóellenőrzések legfontosabb tapasztalatait és szólunk a fiktív számlák korrekciós lehetőségeiről is.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!