Nagy változások jönnek a könyvvizsgálóknál


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Változnak a függetlenségre, a könyvvizsgálókra, a könyvvizsgáló cégek belső szervezetére vonatkozó előírások a nemzetgazdasági miniszter által benyújtott törvényjavaslat szerint.


A Varga Mihály által jegyzett módosító jogszabályt a parlament a honlapján tette közzé. E szerint a módosítást részben az indokolta, hogy 2014. április 16-án az Európai Parlament és Tanács elfogadta az éves és összevont (konszolidált) éves beszámolók jog szerinti könyvvizsgálatáról szóló 2006. évi uniós irányelv módosításáról szóló új EU-s irányelvet. 

Emellett szintén 2014. április 16-án fogadta el az Európai Parlament és a Tanács a közérdeklődésre számot tartó gazdálkodó egységek jogszabályban előírt könyvvizsgálatára vonatkozó egyedi követelményekről szóló új uniós rendeletet. Egyúttal kimondták, hogy a módosított irányelvet a hatálybalépést követő két éven belül, 2016. június 17-ig kell a tagállamoknak a nemzeti jogba átültetniük.

A törvényjavaslat célja a módosított irányelv átültetése és a rendelet alkalmazása a hazai jogban.

Számviteli szabályzatok költségvetési szervek részéree

A 2015-ös számviteli szabályzatok, melyeket a mintatár tartalmaz:
Számviteli politika
Eszközök és források értékelési szabályzata
Eszközök és források leltározási és leltárkészítési szabályzata
Pénzkezelési szabályzat
Önköltségszámítási szabályzat
Számlarend
Bizonylati szabályzat

További információ és megrendelés >>

A módosított irányelv a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálati tevékenységet ellátó kamarai tag könyvvizsgálókra és könyvvizsgáló cégekre és a közfelügyeleti rendszerre vonatkozó előírásokban számos kérdésben jelentős változást eredményezett. 

Így egyebek mellett változnak a függetlenségre, a könyvvizsgálókra, a könyvvizsgáló cégek belső szervezetére vonatkozó előírások.

Az új uniós rendelet alkalmazásával a változások a közérdeklődésre számot tartó gazdálkodónál jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységet ellátó kamarai tag könyvvizsgálókat, könyvvizsgáló cégeket érinti. 

Magyarországon a tőzsdén jegyzett társaságok (kibocsátók), a hitelintézetek, a biztosítók (biztosítók és viszontbiztosítók) és a befektetési vállalkozások számítanak közérdeklődésre számot tartó gazdálkodó szervezeteknek.

A benyújtott törvényjavaslat alapján a Magyar Könyvvizsgálói Kamara egyes feladatait a továbbiakban a közfelügyeleti hatósággal megosztva látja el.

(MTI)
    


Kapcsolódó cikkek

2024. szeptember 4.

Kisokos a fiktív számlákról

Ismertetjük a törvényi definíciót, elmondjuk az adóellenőrzések legfontosabb tapasztalatait és szólunk a fiktív számlák korrekciós lehetőségeiről is.