Online kassza: nagy a káosz


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kaotikus szabályozás miatt az online pénztárgépek üzembe helyezésének január elsejei határideje nem tartható – mondta a Világgazdaságnak Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára.


„Tűrhetetlen és elfogadhatatlan, hogy olyanért fenyegetik üzletbezárással a kereskedőket, amiről nem tehetnek” – jelentette ki a Világgazdaságnak Vámos György , az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára.

Az elfogadott adótörvények szerint akár 12 napra is bezárathatja a NAV azt az üzletet, amelyik jövőre nem működtet megfelelő online pénztárgépeket.

A hipermarketek által használt nagy pénztárgépekkel Vámos György szerint a következő a probléma. A február 15-én megjelent 3/2013 NGM rendeletben rögzítették a szuperkasszákkal szembeni követelményeket, ám a rendeletet és az informatikai követelményrendszert májusban módosították, ami azt jelentette, hogy az Adóügyi Ellenőrző Egységek (AEE) addig végrehajtott fejlesztése hiába való volt, és újra kellett kezdeni a munkát. Szeptemberben következett egy újabb változtatás, amikor új irányelvet adtak ki és újabb változtatásokat írtak elő. Akkor viszont már nem három, csupán egy hónapnyi fejlesztőmunka veszett kárba. Emiatt összesen négy hónapot késett a jogszabályi követelményeknek megfelelő nagy kasszák gyártása, így az OKSZ elnöke szerint a törvényi határidő betartása lehetetlen, a hipermarketeknél az új kasszák bevezetése akár júniusig is eltarthat.

Adó kódex csomag

 

 

A kis kasszáknál sem egyszerű a helyzet Vámos György elmondása szerint. A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) pont egy hete végleg visszavonta az Alt Cash Kft. által forgalmazni kívánt egyik kassza engedélyét; erre a gépre 80 ezer megrendelést vettek fel, amiből 30 ezer már meg is érkezett az országba. A kis kasszák megrendelésének határideje szeptember végén járt le.

További részleteket itt talál.

Két újabb gép kapott engedélyt

Megkezdhető az Alt Cash Kft. és a Japán Cash Company Kft. egy-egy pénztárgépének forgalomba hozatala, a gépek megfelelnek az előírt követelményeknek – közölte a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) honlapján.

A hivatal tájékoztatása szerint az Alt Cash A017 számon engedélyezett SAM4S NR-300 ONLINE típusú pénztárgépének, valamint a Japán Cash Company A018 számon engedélyezett S&E NR-300 ONLINE típusú pénztárgépének végleges tesztelése befejeződött.

A hiánypótlásként bemutatott pénztárgépek tesztelése során megállapították, hogy a gépek az előírt műszaki-, informatikai- és dokumentációs követelményeknek megfelelnek, forgalomba hozataluk megkezdhető – áll a honlapon.

Az MKEH október 28-án közölte, hogy az Alt Cash Kft. részére kiadott A004 forgalmazási engedélyszámú, SAM4S NR270 ONLINE típusú pénztárgép forgalmazási engedélyét visszavonta. A hivatal határozata alapján a pénztárgép a 3/2013. (II.15) NGM rendelet szerinti műszaki és informatikai követelményeknek nem felel meg.

Az MKEH honlapján található jegyzék szerint jelenleg 13 forgalmazó összesen 24 pénztárgépének van jogerős forgalmazási engedélye.

 


Kapcsolódó cikkek

2024. május 10.

Növekszik a kínai vállalkozások jelenléte Magyarországon.

Magyarországon nőtt a kínai vállalkozások száma 2023-ban: az OPTEN legfrissebb adatai szerint közel 600 kínai tulajdonnal rendelkező cég működik hazánkban. Az árbevétel több mint háromszorosára nőtt a legutolsó elérhető pénzügyi adatok alapján, míg a feldolgozóipar és az építőipar egyre meghatározóbb szerepet játszik a kínai cégek tevékenységében.

2024. május 10.

Az üzemanyagok és az élelmiszerek gyorsították az inflációt áprilisban

Az éves fogyasztóiár-index áprilisban 0,1 százalékponttal emelkedett az előző hónaphoz képest. Az üzemanyagok 0,3 százalékponttal, az élelmiszerek 0,2 százalékponttal járultak hozzá az infláció emelkedéséhez, amelyet részben ellensúlyozott az iparcikkek 0,3 százalékpont erejű inflációt csökkentő hatása – állapította meg a legfrissebb statisztikai adatokhoz fűzött pénteki elemzésében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).