Óriásbank manipulálta a legfontosabb mutatót


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A pénzügyi tranzakciók világszintű referenciájaként szolgáló londoni bankközi kamatlábat manipulálták évekig a Barclays bank munkatársai. A botrány következményei beláthatatlanok, a bank már meg is kapta minden idők legnagyobb büntetését.


Bűnügyi eljárás indulhat, parlamenti vizsgálat és belső vizsgálat már indult is a valaha volt legnagyobb brit bankbotrányban, amelynek nemzetközi következményei egyelőre kiszámíthatatlanok.

Hétfőn a várakozásoknak megfelelően lemondott a botrányban érintett legnagyobb pénzintézet, a Barclays bankcsoport elnöke, Marcus Agius, aki nemcsak erről a posztjáról, de a brit bankszövetség éléről is távozik; ez utóbbi felelős ugyanis a Libor számításáért, aminek manipulálásával vádolják a Barclays üzletkötőit. A történtek a banknál eluralkodott „elfogadhatatlan magatartási normákról tanúskodnak”, és az eset „pusztító erejű csapást mért a Barclays megítélésére” – írta lemondása indokaként Agius.

Gigabírság már van

A brit pénzügyi felügyelet és a Barclays a múlt héten bejelentette, hogy a bank 290 millió font (csaknem 110 milliárd forint) bírságot fizet, miután a felügyelet kiderítette: a Barclays befektetési ágazatának kereskedői még a pénzügyi válság előtt manipulálták a globális, illetve az euróövezeti irányadó bankközi kamatlábakat, a Libort és az Euribort annak érdekében, hogy a pénzügyi világ szereplői számára úgy tűnjék, mintha a bank olcsóbban jutna pénzhez a bankközi piacon, vagyis pénzügyi helyzete szilárdabbnak látszódjék, mint amilyen valójában.

Ez minden idők legnagyobb banki pénzbüntetése, és a felügyelet azonos gyanúval vizsgálódik két másik brit óriásbank, a Royal Bank of Scotland és az HSBC ellen is.

Ráadásul nem hivatalos értesülések szerint a büntetésen túl számos kártérítési igény is befut a bank ellen, amelyek összértéke elérheti a 70 milliárd fontot (26 ezer milliárd forintot).

Mit is tettek?

A Libor (London interbank offered rate) a naponta megállapított londoni bankközi kamatláb, amelyet a kereskedelmi bankok által saját nagybani hitelköltségükről beterjesztett becslések alapján rögzítenek minden délelőtt; a mutató a globális piac legfontosabb irányadó kamatlába.

Pénzügyi szolgáltatói adatok szerint a Libor 360 ezer milliárd dollár összértékű globális pénzügyi tranzakcióhoz szolgál referenciakamatként; ez a világgazdaság teljes évi hazai össztermékének (GDP) több mint az ötszöröse. A Libor közvetlenül befolyásolhatja a bankok és egyéb pénzügyi szolgáltatók közötti pénzügyi tranzakciók értékét, közvetve pedig hatást gyakorolhat például a lakossági jelzálogkamatokra, a hitelkártya-használati díjakra, vagy akár a gépjárműhitelek kamataira.

A világ egyik legtekintélyesebb jegybankja, a Svájci Nemzeti Bank irányadó kamata is ehhez igazodik.

Hogy csinálták?

A brit pénzügyi felügyelet (FSA) azt tárta fel, hogy 2005 és 2009 között a bank kereskedői rendszeresen elhazudták, hogy más bankok mennyiért kínálnak kölcsönöket számukra a bankközi piacon. A bankközi kamatláb kisebbítése az a látszatot keltette, hogy a Barclays hitelei kevésbé kockázatosak a valóságosnál, míg a kamatláb növelése lehetőséget ad a kereskedésből származó profit mesterséges elinflálására, eltüntetésére, félrevezetve a befektetőket és a hatóságokat.

Az FSA vizsgálata megállapította, hogy a Barclays dolgozói, időnként más bankok munkatársaival együttműködve, rendszeresen manipulálták a Libort, és annak európai megfelelőjét, az Euribort – írja a BBC.

(Forrás: BBC, MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Ez pörgeti fel a használtautó-piacot a következő hónapokban

A Datahouse adatai alapján az idei első negyedévben jelentősen növekedett a hazai használtautó-piac. A Használtautó.hu és money.hu szakértői szerint a következő hónapokban további ugrás várható, aminek egyrészt a magánvásárlók rég látott aktivitása, másrészt a kedvezőbb hitelkörnyezet és a tavalyinál alacsonyabb kamatszint is megágyazhat.

2024. május 9.

Mostantól a kisvállalkozók is pár perc alatt megmérhetik a karbonlábnyomukat

Új fejezet kezdődik a kis- és egyéni vállalkozások számára: egyre többen követelhetik meg a beszállítóiktól, hogy elkötelezettséget mutassanak a fenntarthatóság terén. A társadalom részéről is egyre nagyobb az igény, hogy a vállalkozások környezetvédelmi törekvései átláthatóak legyenek. Kevés cég tudja azonban, hogy mekkora a karbonlábnyoma és hogyan tudná csökkenteni azt. Íme pár hasznos tipp a kibocsátás minimalizálására.

2024. május 9.

Az adományozásban rejlő lehetőség

„Nem kell szentnek lenni ahhoz, hogy segíteni tudjunk. Ha keresünk, ha nyitott szemmel járunk, akkor rájövünk, hogy rengeteg lehetőség van, és rengeteg jó ügy, ami mellé be lehet állni” – fogalmaz Forgács-Fábián Sára, az Amigos a gyerekekért mozgalom alapítója a FoxPost videóriportjában. Szavai tökéletesen kifejezik a vállalat társadalmi felelősségvállalásának lényegét.