Jövőre csökkenthetik a pályakezdőknek fizetendő minimálbért - mondta Czomba Sándor az InfoRádió Aréna című műsorában. A fiatalok foglalkoztatásának növekedése várható a lépéstől a foglalkoztatásért felelős államtitkár szerint.
Nagymértékben segítheti a pályakezdő fiatalok foglalkoztatását, hogy ha - mint több uniós tagállamban - Magyarországon is csak bizonyos ledolgozott idő után kapják meg a teljes minimálbért - mondta Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár az InfoRádió Aréna című műsorában. A pályakezdő fiataltól nem lehet elvárni, hogy a második napon már úgy teljesítsen, mint az, aki 20 éve a munkapadnál vagy az irodában dolgozik, tehát reális ez a fajta különbségtétel – indokolta az elképzelést a politikus.
Czomba emlékeztetett: a július 1-jén életbe lépő új Munka törvénykönyvében van egy passzus, amely szerint a mindenkori kormány dönthet a minimálbér "eltérítéséről". „Úgy gondolom, hogy a 2013-as évben, adott esetben ezt érdemes átgondolni" – fogalmazott a politikus.
További részleteket itt talál.
Az államtitkár által mondottakat később a nemzetgazdasági tárca is megerősítette az MTI-nek. A minisztérium közleménye szerint ez fontos lépés a pályakezdők álláshoz, és így munkatapasztalathoz juttatásához. Az Európai Unió (EU) 27 tagállamból 20 ország alkalmaz minimálbért, közülük 11 tagállamban van életkor szerinti differenciálás, így Csehországban, Szlovákiában és Lengyelországban is. Ahol bevezették, érezhetően javult a pályakezdők foglalkoztatási aránya.
A tárca kiemelte azt is, hogy az életkor szerint differenciált minimálbér bevezetését számos egyeztetés fogja megelőzni. Az intézkedés - tették hozzá - bevezethető úgy, hogy az ne járjon az idősebb munkavállalók leépítésével.
Minimálbért jellemzően a feldolgozóiparban, a mezőgazdaságban, az összeszerelő üzemekben foglalkoztatott, alacsony képzettségű munkaerő kap, az intézkedés így nem érinti a jól kvalifikált, diplomás, nyelveket beszélő fiatalokat - olvasható a közleményben. Az NGM hozzáteszi, hogy jelenleg a pályakezdők mindössze tizedét foglalkoztatják minimálbéren.
Magyarországon a 14-25 éves korosztály munkanélküliségi rátája 27 százalékos, az EU 8 tagországában még ennél is rosszabb a helyzet. Ebben a korosztályban Magyarországon 200 ezren dolgoznak, míg több mint 70 ezren munkanélküliek. Ez jellemzően két okra, a megfelelő képzettség és munkatapasztalat hiányára vezethető vissza.
(forrás: InfoRádió, MTI)
Még 2,7 millió adózó nem nyújtotta be szja-bevallását; nekik segít kisfilmjével a NAV.
A személyi kedvezmény az összevont adóalap adóját csökkenti a súlyosan fogyatékos magánszemélynél a havi minimálbér 5 százalékával. Sokan titkolják betegségüket, és csak az éves adóbevallás elkészítésekor számolják el a kedvezményt.
Sorozatunkban alapkérdésekre válaszolunk, amelyek nem is feltétlenül egyszerűek. Hogyan kell papír alapon és elektronikusan szja-t bevallani? Mi a teendő, ha bevallásunk hibás? Mire kell figyelni a bevallás aláírásánál? Hogyan lehet részletekben szja-tartozást fizetni? Mit jelent, amikor az adóhatóság önellenőrzés elvégzésére hív?
Sorozatunkban alapkérdésekre válaszolunk, amelyek nem is feltétlenül egyszerűek. Kinek kell szja-bevallást benyújtania? Mit kell még tennie annak, aki munkáltatói adómegállapítást választott? Hogy működik az adóhatóság közreműködésével történő egyszerűsített bevallás? Mikor kötelező az adóhatósági közreműködés nélküli szja-bevallás?
Letölthető táblázatunkból településenként, illetve fővárosi kerületenként megtudhatja, hogy az egyes önkormányzatok melyik évtől kezdődően, milyen helyi adókat és milyen mértékben vetnek ki.
Összegyűjtöttük a legfontosabb határidőket, amire az szja-bevallásnál (evások, ekhózók, vállalkozói jövedelemadót fizetők is) figyelni kell. A bevallókra, a kifizetőkre és munkáltatókra is gondoltunk.
Az Erzsébet utalványt adják a leggyakrabban a munkáltatók fix béren kívüli juttatásként a dolgozóiknak, a legnépszerűbb elem pedig a SZÉP-kártya. Bár idén a tavalyinál több, átlagosan 284 750 forint az éves cafeteria-keret, ez nem jelenti a munkavállalók nettó juttatásainak emelkedését – derül ki egy friss kutatásból, melynek eredményeit a múlt heti Cafeteria Trend 2013 konferencián ismertették.
A munkába járás ideje nem minősül munkaidőnek, ez tehát a pihenőidőnk terhére történik. De mi a helyzet akkor, ha kiküldetést teljesítünk, vagy külföldre kell utaznunk a munkánk miatt? Mikor fizet munkabért és mikor térít csak költséget a munkaadó? Megtagdható-e a kiküldetés teljesítése a méltányosság elve alapján?
Mivel a belföldi turizmus további ösztönzésre szorul a munkáltatókat arra kell ösztönözni, hogy több, a SZÉP-kártyához hasonló juttatást adjanak a munkavállalóknak - mondta Horváth Viktória turisztikáért felelős helyettes államtitkár a Balaton Fejlesztési Tanács pénteki ülésén Balatonfüreden.
A nyár közeledtével érdemes megvizsgálni, milyen helyzetben vág neki a főszezonnak vendéglátóipar. A Bisnode csoport elemzése érdekes következtetésre jut: a vendéglátást főtevékenységként végző cégek összesítve évről évre tetemes mínuszt termelnek, míg a tíz legnagyobb árbevételű cég mindegyike nyereséget ért el 2011-ben. A szektor fizetési magatartása sem átlagos. A szállítók ma már a korábbi években megszokottnál hamarabb szeretnének a pénzükhöz jutni, a bedőlési arányt nézve, pedig az ágazat a legrosszabbak közé sorolható. Arra azonban van megoldás, hogy ne az utolsó pillanatban derüljön ki a fizetőképtelenség, így pedig megelőzhető, hogy a bedőlő cégek a többieket is magukkal rántsák.
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be felhasználói nevével és jelszavával, vagy regisztráljon!