Munkaerőhiány – a legfőbb akadály

  • Értesítő a rovat cikkeiről

Évről évre egyre nagyobb gondot okoz a cégeknek a munkaerőhiány, főleg a tapasztalt szakemberek felvétele. Az idén azonban fordulat jöhet. Az InfoTandem infografikája.

Munkaerő- és szakember-hiányra az évtized elején a magyarországi vállalkozások közül még csak minden tizedik panaszkodott, tavaly viszont már tízből négy cég említette ezt az eredményes működését akadályozó tényezők között.

Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet 2017. októberi felmérése szerint – amelynek során több mint 3 ezer vállalkozás vezetője mondta el véleményét – a súlyozott (a területi összetételre, a létszámra és a GDP-hez való becsült hozzájárulásra is figyelő) adatokat nézve még magasabb ez az arány: 55 százalékos. A probléma súlyosságát jól jelzi, hogy ilyen összefüggésben a második leggyakrabban említett akadály, a kereslethiány mindössze 26 százalékot kapott.

Arra a kérdésre, hogy szembesült-e cég az utóbbi egy évben valamilyen, a munkaerőhiányra visszavezethető nehézséggel, tavaly ősszel 2742 vezető válaszolt, s ezek fele (50,5 százaléka) nyilatkozott igennel. Mint kiderült, a probléma legkeményebben a döntően exportra termelő vállalatokat érinti, amelyek közül 79 százalék számolt be efféle nehézségről. Ágazati bontásban az ipar és az építőipar szenved leginkább ettől (70, illetve 69 százalék), területileg a Dunántúlon működők (53 százalék), létszám szempontjából pedig a 9 fő felettiek (72 százalék).

Munkaerőhiány_InfoTandem

A toborzási nehézségek közül az új munkavállalók megtalálása és felvétele a nehezebb dió, legyen szó akár tapasztalt (senior), akár kezdő (junior) kollégákról. Persze főként az előbbieket nehéz becserkészni, a cégek 72 százalékánál okozott ez tavaly fejtörést, de a kezdők esetében is 58 százalék tapasztalt nehézségeket. A munkatársak megtartása valamivel könnyebbnek mutatkozik, bár ott is kitesz 45–49 százalékot a gondokkal küzdő vállalkozások aránya. A gyakornokok felvétele már csak minden ötödik cégnél problémás.

A jó hír az, hogy a cégvezetők reményei szerint a toborzási gondok terén az idén fordulat várható. Míg 2016-ban a válaszadók kétharmada vélte úgy – mint utóbb kiderült: helyesen –, hogy a következő egy évben súlyosbodnak a munkaerőhiánnyal kapcsolatos problémák Magyarországon, addig tavaly már csak a 12 százalékuk vélekedett így. Ugyanezt a másik oldalról nézve: legutóbb már 52 százalék számított a munkaerőhiány enyhülésére, szemben az egy évvel korábbi 5 százalékkal.

  • Értesítő a rovat cikkeiről

Kapcsolódó cikkek

  • InfoTandem_lakásárak

    A budapesti használt lakások piacán átlagosan több mint ötször drágább egy négyzetméter, mint a községekben. Fajlagosan a legolcsóbban családi házban lehet lakáshoz jutni. Az InfoTandem infografikája.

  • InfoTandem_vezérigazgatók

    Rekordokat dönt a cégvezetői optimizmus a globális növekedési esélyeket illetően. A várakozások Közép- és Kelet-Európában is javultak, de az amerikai kontinensen és Ázsiában jóval bizakodóbbak a vezérigazgatók. Az InfoTandem infografikája.

  • InfoTandem_kkv_kilátások

    A súlyos szakemberhiány a bérek emelésére ösztönzi a hazai kis- és középvállalkozásokat. A cégek háromnegyede növelné a következő időszakban a fizetéseket. Az InfoTandem infografikája.

  • infografika

    Több mint 4 millió jármű rója a magyarországi utakat, ezen belül autóból minden harmadik lakosra jut egy. Az átlagéletkor június végén 13,9 év volt, enyhén romlik. Az InfoTandem infografikája.

  • infografika

    A magyar agrárium kibocsátásának értéke 4,1 százalékkal nőtt tavaly, ami a visszaeső uniós piacon nem számít rossznak. A teljes hazai kibocsátás több mint egynegyede a gabonafélékhez kötődik. Az InfoTandem infografikája.

  • InfoTandem_föld

    Háromszor több földterületet értékesítettek tavaly, mint egy évvel korábban, miközben az átlagárak több mint ötödével nőttek. Főként szántók cseréltek gazdát; a hektáronkénti árban hétszeres különbség is akad a járások között. Az InfoTandem infografikája.

  • infografika

    Három éve tart a lejtmenet a személyi számítógépek globális piacán. A meghatározó szereplők közül csak az éllovas tudta növelni eladásait a harmadik negyedévben. Az InfoTandem infografikája.

     

Az irányítópulton gyorsan elérhetőek az új funkciók Irányítópult

Az ado.hu új funkciói itt elérhetőek az Ön számára, a megjelenéshez kérjük regisztráljon vagy jelentkezzen be!

Újdonságok

  • cafeteria

    Tiltakozik a cafeteria átalakítása ellen a Liga Szakszervezetek, mivel a tervezet szerintük a csökkenti a jövedelmeket.

  • Fotó: shutterstock

    Mivel a nemzetközi nagyvállalatok egyre inkább a belső összhang és a könnyebb kezelhetőség irányába terelik a belső könyvelési eljárásaikat, az egyes országok, így Magyarország, adóhatóságai számára egyre komolyabb fejtörést okoz a cégek helyi szabályok szerinti adózását meghatározó könyvelési adatok rendelkezésre állása. Ezért valószínűleg a jövőben aktívabban alkalmazhatja a magyar adóhatóság is a már 18 éve hatályos számviteli törvényt, hívta fel a figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Crowe FST.

  • Fotó: shutterstock

    A Nemzeti Adó- és Vámhivatal július 1-je után követi az étel- és italautomaták forgalmát.

  • Európai Unió

    Életbe léptek pénteken az érintett amerikai termékekre kivetett európai védővámok, amelyeket az Egyesült Államok által bevezetett importvámokra válaszul fogadott el az Európai Bizottság.

  • kieges

    Az első félév végéhez közeledve a tapasztalatok szerint főleg a kisebb cégek vannak elmaradva a szabadságok időarányos kiadásával. Mivel jogszabálysértésnek számít, ha a munkáltató nem adja ki az adott évre járó szabadságot, a nyári időszakban nem csupán az elmaradások pótlásáról célszerű intézkedni, hanem lehetőség szerint az éves szabadságkeretek minél nagyobb mértékű további csökkentéséről is – figyelmeztet a Trenkwalder.