A magyar gazdaság és a csoda


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az olajárrobbanás a gazdaságszerkezet alapvető átalakulásához vezetett Európa fejlettebb részén. Magyarországon ezt nemcsak a szocialista rendszer, de a külföldi működő tőke sem végezte el, ezért állandóan kiújulnak a gazdaság egyensúlyi zavarai és tragikusan alulértékelt a humán tőke.


Amiből kimaradtunk: világgazdasági korszakváltás

Az olcsó nyersanyag és energia korszaka a XIX-XX. század fordulójának évtizedeiben alakult ki, nagyjából 1880-1914 között. Akkoriban nagy, komplex technikai-tecnológiai és tudományos forradalom zajlott, melynek következtében összezsugorodott a Földgolyó, a perifériák beléptek a nemzetközi munkamegosztásba, olcsó, nagy tömegű nyersanyaggal és energiahordozókkal, olcsó munkaerőre alapozva. A távközlés forradalma (telefon, rádió), a közlekedés forradalma (belsőégésű motor, autó, repülőgép), elektromos áram, vegyipar kezdetei.

A XX. század első felében megzavarta ennek a fejlődési pályának a kifutását a két világháború és az 1929-1933-as nagy válság, ezért az igazán a II. világháború után bontakozott ki. Ekkor, 10-15 éven keresztül még a háború utáni helyreállítási periódus is „besegített” a föllendülésbe, páratlan infrastrukturális fejlődést tapasztaltunk az egész világon, nagyarányú életszínvonal-emelkedéssel, fogyasztásbővüléssel, töretlen gazdasági növekedéssel. Nem volt infláció, számottevő munkanélküliség sem; ez volt a világgazdaság aranykora.

Később, az 1960-as években kezdtek megjelenni ennek a fejlődési pályának a hátulütői, nevezetesen a környezetrombolás- és szennyezés, az erőforrásokkal való pazarló gazdálkodás, így a modell egyre inkább fenntarthatatlanná vált. Az 1973. október 6-án kitört negyedik arab-izraeli háború nyomán végbement az olajárrobbanás (32-szeresére nőtt az olaj ára a világpiacon 1972-1980 között), ami hamarosan általános energia- és nyersanyagár robbanásba ment át.

2013. december 5: Adónap

ART, SZJA, ÁFA, JÁRULÉKOK, TAO – Mindent megtudhat a 2014-től hatályos adó- és járulékváltozásokról!

Időpont: 2013. december 5.

Helyszín: Best Western Hotel Hungária, 1074 Budapest Rákóczi út 90.

Program:

  • 09.00-10.00     Az adózás rendjéről szóló törvény változásai      
  • 10.15-11.45     Személyi jövedelemadó változásai          
  • 13.00-14.00     Járulékok változásai                  
  • 14.00-15.30     Általános forgalmi adó változásai          
  • 15.45-16.45     Társasági adó változásai  

Előadók:

  • Dr. Vámosi-Nagy Szabolcs ügyvéd, adószakértő, c. egyetemi tanár ELTE jogi kar
  • Dr. Németh Nóra tanácsos, NAV
  • Dr. Kovács Ferenc adószakértő
  • Sike Olga főosztályvezető-helyettes, NAV
  • Széll Zoltánné szakmai főtanácsadó, NAV

További információk és jelentkezés itt

Az 1970-es években a nyugati kormányok védekeztek, ahelyett, hogy alkalmazkodtak volna, ezért felszökött a költségvetési deficit, ami az energia-és nyersanyagár robbanás mellett, illetve után a fő inflációgerjesztő tényezővé vált. Megjelent a közgazdák rémálma: infláció + recesszió + munkanélküliség = stagfláció.

A keynesiánus költségvetési politikai eszköztár ezzel kimerült, át kellett térni a monetáris szabályozásra, ami a pénz pontos, egyenletes adagolását jelenti a reálgazdasági igényei szerint. Az 1980-as években a fejlett nyugati világban végbement monetarista-konzervatív- neoliberális fordulat ezt a váltást vitte véghez, melynek úttörője Margaret Thatcher volt Nagy-Britanniában (miniszterelnök: 1979-1990), folytatója Ronald Reagan az Egyesült Államokban (elnök: 1981-1989), Olof Palme Svédországban (miniszterelnök: 1982-1986). Franciaországban kis fáziskéséssel, 1985-ben kezdődött el a váltás, Jacques Cherac (nem Chirac, a későbbi államfő) gazdasági csúcsminiszter irányításával.  Az erős (nem leértékelődő, nem inflálódó) nemzeti valuta megteremtése kemény hatékonysági korlátokat teremtett a gazdaságban, végbement a világgazdasági korszakváltás, vagyis a makrogazdasági szerkezetváltás, leépült a gyárkéményes, környezetszennyező, energia-és nyersanyagfaló nehézipar, fölépült romjain a fehérköpenyes, brainigényes, új gazdaság, amely már inkább a szolgáltatások dominanciáján alapult, semmint az anyagi termelés ágazatain ipar, mezőgazdaság).

Nagyon fontos hangsúlyozni ugyanakkor, hogy Nagy-Britanniában, Svédországban, Franciaországban, igen nagy gondot fordítottak a dolgozók át-és továbbképzésére, egészségesebb, új ágazatokba való „átirányításukra”.

Nagy-Britanniában és Franciaországban teljesen felszámolták a szénbányászatot, miután kiszámolták, hogy Dél-Afrikából, vagy Ausztráliából importálva a szén harmadannyiba kerül, mint ha otthon termelnék ki. Nagy-Britanniában egyetlen acélkohó maradt életben, a sheffieldi, de az ma nem kommersz acélt termel, hanem high-tech minőségben ötvözött elektroacélt. Svédországban egytizedére zsugorították az egykor legendás acélkohászatot.

Magyarországon ma még kommersz acélt termelünk Dunaújvárosban, és terveket szövögetnek hozzá nem értő emberek a szénbányászat újraindításáról. Nem értik ugyanis, hogy a bányászatban egyetlen munkahely teremtése sokszorosába kerül annak, amibe ugyanez a feldolgozóiparban, vagy még inkább a szolgáltatások terén kerülne.

Munkajogi kérdés válasz csomag

Felemás korszakváltás a szovjet tömb széthullása után

A politikai rendszer működési mechanizmusa miatt a szovjet tömb országaiban nem ment végbe a világgazdasági korszakváltás, illetve majd a rendszerváltás után, az 1990-es évektől kezdve csak felemás módon, spontánul, szervezetlenül, átgondolatlanul indult meg a folyamat, amely megrekedt, félbe maradt.

A külföldi tőke sem végezte el ezt a váltást, ellenkezőleg: gyakran az energia-és nyersanyagfaló, környezetszennyező konzervatív szektorban végrehajtott mikroszintű modernizáció makroszinten szerkezetkonzerválást eredményezett. Jó példa erre a magyar alumíniumvertikum, vagy az acélkohászat életben tartása. Valójában ez a magyar gazdaság krónikus egyensúlyi zavarainak, ciklikus (6-8 éves) válságjelenségeinek oka, és nem a „túlfogyasztás”, meg az „osztogató kormányok”, ahogy ezt ma sokan hiszik nálunk.

A világgazdasági korszakváltás nagy eredménye és egyben következménye volt még a brain, a tudás, a humán tőke erőteljes fölértékelődése. A humán tőke, a tudás, a képesség lett a termelővagyon kétharmada, háromnegyede a tárgyiasult tőkével szemben. Ez egyben a kvalifikált szakmákban erőteljes béremeléshez is vezetett, megizmosodott a középosztály, amely aztán jelentős tulajdonossá is vált a kis- és középrészvények tömeges birtoklása által.

Kelet-Európában ezzel szemben a tulajdonviszonyok átalakítása erőteljes tőkekoncentrációt eredményezett, vagyis latin-amerikai típusú tulajdoni- és jövedelemszerkezetet, ami önmagában súlyosan gátolja a folyamatos modernizációt és szerkezetváltást. A kis- és középrészvényes a részvényéhez kötődik, de csak addig, amíg az osztalékot fizet és jó az árfolyama, míg a vállalat-tulajdonos a vállalatához, akkor is, ha az veszteséges. A túlkoncentrált tulajdon következménye a gazdaság, a politika, sőt, a szervezett bűnözés összefonódása Kelet-Európában, beleértve hazánkat is.

Elmaradt nálunk a világgazdasági korszakváltás, a makroszintű szerkezetváltás, ez a bajok alapvető oka. Az elavult makroszerkezet következménye ugyanakkor a humán tőke tragikus alulértékeltsége, ami egyben eme legfontosabb tőkefajta tömeges kiáramlásához, elvesztéséhez is vezet. Egy orvos humántőke értéke ma 80 millió forint körül alakul, ha (nyugati) bérét tőkésített járadékként számítjuk. Ebből a „költség” (felnevelés, kiképzés) kb. 45-50 millió forint.

 

 

A gazdaság „szent tehenei”

A Malév

A Malév, bár nem a konzervatív gazdasági ágazathoz sorolható vállalat, mégis jól példázza, hogy a hazai gazdaságpolitika döntéshozói nem hallották meg az idők szavát. A vállalat már az 1990-es évek elejére jelentős adósságot halmozott föl (kb. 30 milliárd akkori forintot). Az is kiderült, hogy a kis nemzeti légitársaságok fölött eljárt az idő, nem bírják a versenyt a multinacionális társaságokkal.

A légiközlekedésben a koncentráció és centralizáció teljesen természetes folyamat, hiszen rendkívül tőkeigénye ágazatról van szó, akár az eszközparkot, akár a működtetés költségeit nézve. Itt mindig felmerült egy súlyos szemléleti probléma: annak figyelembevétele, hogy a magyar állampolgárok részére olcsóbb legyen a Malévval a közlekedés, mint a külföldi légitársaságokkal. Csak ezért fenntartani az adófizetők pénzén a nemzeti légitársaságot alapvető hiba.

Ne feledjük, hogy világtendenciáról volt szó: megroggyant a skandináv SAS, a svájci Swissair, az olasz Alitalia (amely még a Malév-nak is volt egy ideig a főrészvényese az 1990-es évek elején). A Malévot úgy kellett volna megmenteni, hogy átadják egy nagy multibefektetőnek: üzemeltesse! Ez biztosította volna a Malév kvalifikált dolgozónak továbbfoglalkoztatását, a légitársaság hasznot hozó, de legalábbis az adófizetői forintokat nem érintő működtetését. A Malév ügyében jól tetten érhető az egymást követő kormányok, sőt, rendszerek döntésképtelensége, ahogy görgettük a Malév-koloncot évtizedeken át, ahelyett, hogy bátor, határozott döntéssel megoldottuk volna. Alapvető „rendszerprobléma” Magyarországon a döntésképtelenség, a megoldás halogatása pótcselekvésekkel, amit látni fogunk a következő példákon is.

A Mal Zrt.

A magyar alumíniumvertikum fenntartása súlyos hiba volt az elmúlt 3-4 évtizedben. A legnagyobb környezetszennyező ágazat, amely a veszélyes-hulladék termelés felét adja ma is az évi hárommillió tonna, rendkívül agresszív vörösiszappal. Ugyanakkor ma már sehol a világon nem termelnek karsztbauxitot, vagyis nem folyik sehol mélyművelésű bauxitbányászat, magas költsége, valamint a karsztvíz-szintre való kockázatos hatása miatt. Mindenütt a világon felszíni lateritbauxit bányák működnek kizárólag, ami jóval hatékonyabb és környezetkímélőbb a karsztbauxit kitermelésénél. Ma már persze Magyarországon sem folyik bauxitbányászat, ami még anakronisztikusabbá teszi ennek az ágazatnak (alumíniumvertikumnak) a fenntartását import nyersanyagból.

Az is megfigyelhető, hogy az alumíniumkohászat nem a bányászatra épül, hanem az olcsó vízerőművekben termelt villamosenergiára, gyakran több ezer kilométerre a bányáktól. Jamaica, Guinea, Guayana a világ nagy bauxitkitermelői, ám Kanada, az USA, Oroszország, Norvégia a fő alumínium előállítók. Magyarország nem rendelkezik olcsó vízienergiával sem. A felhalmozódó vörösiszap (túl az alumíniumkohászat levegőszennyezésén) a jövő nemzedékek számára lesz jelentős költségtényező. Ugyanezt láttuk a mecseki uránbányászat felszámolásakor is, hiszen sokmilliárd forintért kellett elvégezni a bányajáratok tömedékelését a felszín alatti vízmozgás akadályozása végett.

Amikor a kolontári tragédia megtörtént, láthattuk, micsoda károk keletkeztek. Apró technikai részletkérdés: ilyen tárolót soha nem szabad sarkosra tervezni, építeni, hiszen a sarkokra nehezedik a legnagyobb erőhatás; mindig lekerekítve, vagy éppen kör alakúra kell építeni egy ilyen létesítményt, ez műszaki evidencia. A Mal Zrt. esetében a döntésképtelenség mögött a rosszul értelmezett szociális probléma, nevezetesen az ott foglalkoztatott emberek további sorsa húzódik meg. Valójában a vállalat, az ágazat életben tartása helyett, a munkahelyek megőrzése helyett az erőforrásokat új munkahelyek teremtésére, új ágazatok kiépítésére, a dolgozók át-és továbbképzésére kellett volna, kellene fordítani.

A Dunaferr

A Dunaújvárosi Vasmű problémája is jól reprezentálja a döntésképtelenséget, és szintén a rosszul értelmezett szociális megfontolások, nevezetesen a munkahelymegőrzés hibás szemléletének kérdését.

Magyarországon nincs vasérclelőhely, nincs olcsó energia, de már szénbányászat sem a kokszgyártás számára, tehát mindent importálnunk kell a vaskohászat fenntartása érdekében. Egy rendkívül nyersanyagigényes, energiaigényes, környezetszennyező, konzervatív ágazatról van szó, amely a dolgozói számára egészségkárosító, nehéz fizikai munkát igénylő munkahelyeket jelenthet csak. A 7500 dolgozó számára éppenséggel az ágazat felszámolása, új munkahelyek teremtése új, egészségesebb ágazatokban kínálja a megoldást, és természetesen ehhez a munkások át-és továbbképzése, új szakmák tanítása. Erre az átképzési időre kellene a munkásoknak teljes fizetést adni, azzal is jobban járna a nemzetgazdaság és a munkás egyaránt.

Az olyan nagy, konzervatív, tőkeigényes, energia-és nyersanyagfaló, környezetszennyező vállalatok, ágazatok fenntartása, netán újraindítása helyett, mint amilyen az alumíniumvertikum, az acélkohászat, a bányászat bármelyik ága, ugyanannyi pénzből sokszorosan több munkahelyet tudnánk teremteni a kkv-szektorban, nevezetesen a feldolgozóiparban, kereskedelemben, szolgáltatásokban.

 

 

Néhány általános szemléleti probléma

Használt cikkek tömeges importja

Az egyik súlyos szemléleti kérdés a használt fogyasztási cikkek, ezen belül tartós fogyasztási cikkek (személygépkocsik), és a használt közlekedési eszközök, termelő berendezések tömeges beszerzése, aminek végre gátat kellene szabni, hiszen csupán technikai elmaradottságunkat konzerváljuk így. Van valami megalázó is a tömeges használtruha-kereskedések, a használtautó-import, a használt tömegközlekedési eszközök beszerzésének általánossá válásában. A használt tartós fogyasztási cikkek és termelő berendezések, tömegközlekedési eszközök fenntartási, üzemeltetési költségei jóval magasabbak az új termékekénél (alkatrészigény, javítási költség, üzemanyag fogyasztás), mint ahogy környezetszennyező hatásukra is igaz mindez.

Önkormányzatok gazdasági szerepvállalása az élelmiszeriparban

A magyar élelmiszeripar válságjelenségeinek már általánossá váló hazai kezelési módja is nagyon súlyos szemléleti kérdéseket vet föl, nevezetesen amikor önkormányzatok mentenek meg (gyakran valóban komoly múlttal rendelkező) élelmiszer-ipari feldolgozó kapacitásokat. Nem az önkormányzatok feladata ugyanis ez, illetve teljesen rosszul értelmezett feladat a számukra. Nem a megmentéssel van tehát probléma, ezek gyakran nagyon is perspektivikus ágazatok vállalatai, hanem a megmentés módjával és forrásával.

Az élelmiszeripari-és kereskedelmi tevékenységeket, kapacitásokat át kell adni a termelők erre a célra létrehozott szövetségeinek, szövetkezeteinek, közös vállalatainak. A húsipart például működtessék az alapanyag beszállítók, tehát a sertéstenyésztők, marhatenyésztők, baromfitenyésztők. És akkor az ott képződő haszon egy része visszaáramlik az alapanyag termelésbe, tehát a mezőgazdaságba.

Munkahelymegtartó támogatás

Tipikusan „magyar” szemléleti probléma. A munkahelymegtartó támogatás (gyakran az önkormányzatok adják, ami végképp teljesen abszurd) a gazdasági szerkezetkonzerválás, egyben a modernizáció lefékezésének legbiztosabb eszköze. Ehelyett új ágazatokban, új munkahelyeket kellene teremteni, éppen a hazai kkv-szektor kínálja erre a folyamatos megújulásra a lehetőséget, rugalmasságánál fogva. Éppen ebben a rugalmasságban rejlő előnyöket veszítjük el, akikor az elavult munkahelyeket megmentjük, és erre kötjük le szűkös erőforrásainkat.

Perspektivikus ágazatok

A magyar gyógyszeripar és finomvegyészet hatalmas lehetőségeket kínál, mint ahogy az idegenforgalom, azon belül is a gyógyidegenforgalom. Ezeknek már létezik komoly hagyománya, termelési, fejlesztési kultúrája is. Tárgyalnunk kellene a tőlünk északabbra levő országok, például Skandinávia egészségbiztosító, nyugdíjbiztosító társaságaival, az itteni tömeges rehabilitációs kezelések lehetőségeiről.

A magyar élelmiszergazdaság is nagy lehetőségeket hordoz, elegendő lenne csak visszajuttatni az ágazatot az 1984-es csúcstermelési szintre, a mai exportárakon ez az egyetlen komplexum képes lenne a magyar adósságállomány jelentős csökkentésére exportteljesítménye révén.

A mezőgazdaságban a szaporító alapanyag, akár a növénytermesztésben (vetőmagtermelés), akár az állattenyésztésben (tenyészállat előállítás) hatalmas lehetőségeket kínál, már csak azért is, mert nagyon jók az éghajlati adottságaink (például a lucerna vetőmag tőlünk északabbra már nem érik be), és rendelkezünk hagyományokkal, termelési-kutatási kultúrával e területeken.

Munka törvénykönyve 2012-1992

Az új Mt. és a régi Mt. szövegét a jól ismert tükrös formába szerkesztettük.

Naprakész segítséget nyújt munkajogászoknak, bíráknak, HR-eseknek, joghallgatóknak.

Most rendelje meg!

A mezőgazdasági melléktermékek (szalma és szár) energetikai célú hasznosításában is nagyok még a kiaknázatlan lehetőségek. 22-24 millió tonna szalma és szár képződik évente az országban, ami melléktermék, a főtermék (például gabona) kiegészítőjeként. Ezt én célravezetőbbnek tartom a primer energetikai célú növénytermeléssel szemben, ami területet von el élelmiszernövények, ipari növények termelésétől.

Itt csak néhány példát emeltem ki, nagyon sok ágazat van még, amely komoly fejlesztésre érdemes. Példaként hadd említsem még a hazai felsőoktatási kapacitások hasznosítását külföldi diákok oktatása számára az eddigieknél jóval nagyobb mértékben. Már csak azért is, mert a rendszerváltás után nem kevés erőforrás áramlott ide a tárgyi feltételek javítására. Amit sajnos nem követett a személyi feltételek, tehát a humán tőke „fejélesztése” főként megfelelő bérfelzárkóztatás formájában.

(A szerző közgazdász, egyetemi docens.)



Kapcsolódó cikkek

2022. augusztus 17.

NAV: a lakáskiadás jövedelméből adózni kell

A kiadó ingatlanok piacának csúcsszezonja augusztusra és szeptemberre esik, évek óta ilyenkor keresnek a legtöbben bérelhető házat, lakást, ezért nem árt tisztázni a hosszútávú lakáskiadás szabályait – olvasható a NAV weboldalán.