150 millió forintos fővárosi bírságot kapott a Ryanair


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nem tett teljes körűen eleget az utasokkal szembeni tájékoztatási kötelezettségének a Ryanair a tavaly júliusi 27-i Amman-Budapest járatán, amely Budapest helyett Pozsonyban szállt le, ezért Budapest Főváros Kormányhivatala 150 millió forintos fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a részére.

A kormányhivatal még tavaly kezdeményezett eljárást a Ryanair 2019. július 27-ei Amman-Budapest járatával kapcsolatban, amely a rossz időjárási körülmények miatt nem Budapesten, hanem Pozsonyban szállt le.

A vizsgálat során kiderült, a légitársaság nem nyújtott naprakész tájékoztatást az utasoknak arról, hogy a jogaik érvényesítése érdekében mely hatósághoz fordulhatnak, illetve nem tájékoztatta arról sem őket, hogy milyen alternatív közlekedési lehetőségeket tudnak választani annak érdekében, hogy az eredeti célállomásukat elérjék.

Budapest Főváros Kormányhivatala minden esetben szigorúan fellép az utasok védelme érdekében, és elvárja a légitársaságoktól, hogy eleget tegyenek utasaikkal szembeni kötelezettségeiknek – áll a közleményben.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 3.

Használtautó.hu: áprilisban kilőtt az újautó-piac

A Datahouse által közétett, legfrissebb adatok szerint idén áprilisban 10 402 új személyautót helyeztek forgalomba. Ez a tavaly áprilisi számokhoz képest jelentős, 21,4 százalékos növekedés – számolta ki pénteken közzétett elemzésében a Használtautó.hu. Az első 4 hónapban pedig 10,4 százalékos növekedéssel 42 075-tel több új személyautó közlekedik az utakon tették hozzá.