235 000 forint volt az átlagkereset


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A bruttó átlagkereset 3 százalékkal nőttek az első félévben, éves összevetésben – közölte a KSH. A nettó kereseti átlag 160 700 forintra becsülhető.


3 százalékkal nőtt az átlagkereset az egy évvel korábbihoz képest a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozások, a költségvetési intézmények és a nonprofit szervezetek körében az első félévben – közölte honlapján a KSH.

Az első félévben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 235 000 forint volt. A vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 250 800, míg a költségvetési intézményeknél 205 900 forintot kerestek. A nem közfoglalkoztatás keretében foglalkoztatottak bruttó keresete a nemzetgazdaságban átlagosan 246 800, a vállalkozásoknál 252 200, a költségvetésben dolgozóké 235 800, a nonprofit szervezeteknél pedig 227 300 forint volt. A közfoglalkoztatottak átlagosan 78 100 forintot kerestek.

A bruttó átlagkeresetek a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban voltak a legmagasabbak (493 600 forint), ezt az információ és kommunikáció (457 200 forint), valamint az energiaipar követte (411 100 forint). A legkevesebbet a humán-egészségügyi, szociális ellátás (142 000 forint), a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (152 100 forint), illetve a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat (170 300 forint) ágakban dolgozók kerestek.

BIZALMI VAGYONKEZELÉS – lehetőségek és kockázatok

2014. szeptember 9., Budapest

Bizalmi vagyonkezelés – új jogintézmény

Rejtett számviteli aknák az új Ptk.-ban – bizalmi vagyonkezelés okozta számviteli tv. változás

Bizalmi vagyonkezelés adózása, illetékvonatkozásai

Részletes tematika és jelentkezés >>

Az átlagos – családi kedvezmény nélkül számított – nettó kereset 153 900 (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 104 400, a szellemi foglalkozásúaké 209 000)

forint volt, ami 3 százalékos éves növekedést jelent. A családi kedvezmények idei változása további 0,8 százalékpontos emelkedést jelentettek, így a nettó kereseti átlag 160 700 forintra becsülhető.

A közfoglalkoztatottak átlagkereseti adatait figyelmen kívül hagyva a nemzetgazdaságban 5,7, a vállalkozásoknál 5,0, a költségvetés területén 7,6, a nonprofit szervezeteknél 7,9 százalékkal nőttek a nettó keresetek éves szinten.

További részleteket itt talál.

Nem fizet a vevője? – IX. Magyar Követeléskezelés Konferencia
  • Mit tehetünk akkor, ha minden elővigyázatosságunk és tájékozottságunk ellenére olyan céggel kötünk üzletet, aki az általunk elvégzett munkát, vagy leszállított terméket nem hajlandó kifizetni
  • Mennyire használható a már többször, legutóbb április 1-én módosított csődtörvény, és milyen az ítélkezési gyakorlat?
  • Honnan kaphatunk hiteles adatokat a szerződött partnereinkről, és melyek azok a cégek, amiket érdemes elkerülnünk?
  • Milyen gyakorlati tapasztalatokat, tanácsokat kaphatunk olyan cégek vezetőitől, akik már több alkalommal is sikerrel kezelték kintlévőségeiket?

A fenti kérdésekre is választ kaphat 2014. szeptember 25-én, ha eljön a Napi.hu által szervezett szakmai konferenciára.

Helyszín: Radisson Blu Béke Hotel, 1067 Budapest, Teréz Krt. 43.

Bővebb információk az előadásokról az előadókról, valamint jelentkezés itt


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Ez pörgeti fel a használtautó-piacot a következő hónapokban

A Datahouse adatai alapján az idei első negyedévben jelentősen növekedett a hazai használtautó-piac. A Használtautó.hu és money.hu szakértői szerint a következő hónapokban további ugrás várható, aminek egyrészt a magánvásárlók rég látott aktivitása, másrészt a kedvezőbb hitelkörnyezet és a tavalyinál alacsonyabb kamatszint is megágyazhat.

2024. május 9.

Mostantól a kisvállalkozók is pár perc alatt megmérhetik a karbonlábnyomukat

Új fejezet kezdődik a kis- és egyéni vállalkozások számára: egyre többen követelhetik meg a beszállítóiktól, hogy elkötelezettséget mutassanak a fenntarthatóság terén. A társadalom részéről is egyre nagyobb az igény, hogy a vállalkozások környezetvédelmi törekvései átláthatóak legyenek. Kevés cég tudja azonban, hogy mekkora a karbonlábnyoma és hogyan tudná csökkenteni azt. Íme pár hasznos tipp a kibocsátás minimalizálására.

2024. május 9.

Az adományozásban rejlő lehetőség

„Nem kell szentnek lenni ahhoz, hogy segíteni tudjunk. Ha keresünk, ha nyitott szemmel járunk, akkor rájövünk, hogy rengeteg lehetőség van, és rengeteg jó ügy, ami mellé be lehet állni” – fogalmaz Forgács-Fábián Sára, az Amigos a gyerekekért mozgalom alapítója a FoxPost videóriportjában. Szavai tökéletesen kifejezik a vállalat társadalmi felelősségvállalásának lényegét.