44 éves mélyponton az infláció


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Januárban az egy évvel korábbival megegyező szinten állt a fogyasztóiár-színvonal, az előző hónaphoz, decemberhez képest pedig átlagosan 0,3 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak – közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).


Utoljára 1970 márciusában volt példa nulla százalékos éves inflációra – mondta el Mináry Borbála, a KSH osztályvezetője az adat ismertetésekor. Hozzátette: elsősorban a háztartási energiaárak húzzák lefelé az inflációt, de az üzemanyagárak csökkenése, továbbá a ruházati cikkek szezonális kiárusításával összefüggő árcsökkenés is szerepet játszott a januári infláció alakulásában.

Londoni pénzügyi elemzők nulla közelébe, vagy az alá csökkenő tizenkét havi inflációt valószínűsítettek januárra. A szezonálisan kiigazított éves maginfláció 3,4 százalékra lassult a decemberi 3,5 százalékról. A nyugdíjas fogyasztói kosárra mért éves infláció 0,5 százalékos volt, decemberhez képest viszont 0,6 százalékkal csökkentek ezek az árak.

Számviteli változások 2014
  • Először alkalmazzuk a mikrogazdálkodói beszámolót
  • A hibajavításokkal kapcsolatos gyakorlati tudnivalók
  • Milyen változásokat kell figyelembe vennünk a 2014-es üzleti évben?
  • Milyen hatása van  az új Ptk. hatályba lépésének  a számvitelre?

Értesüljön az újdonságokról, tegye fel kérdéseit szakértő előadóinknak dr. Andor Ágnesnek és Tomcsányi Erzsébetnek, jöjjön el 2014. február 25-én szakmai konferenciánkra!

A továbbképzésen való részvétel mérlegképes könyvelőknek, vállalkozási szakterületen, számviteli témakörben 8 kreditpontot ér.

Helyszín: Best Western Hotel Hungária, 1074 Budapest Rákóczi út 90.

Bővebb információk és jelentkezés itt

A decemberiekhez képest a január havi áremelkedést az élelmiszerek 1,3 százalékos havi drágulása okozta, elsősorban az idényáras élelmiszereké. Az idényáras élelmiszerek nélkül számolva az élelmiszerek 0,6 százalékkal drágultak, míg a burgonya, a friss zöldségek és gyümölcsök decemberhez hasonlítva 8,0 százalékkal kerültek többe. A szeszes italok és dohányárúk 1,2 százalékkal drágultak a múlt hónapban.

Az üzemanyagok ára azonban 1 százalékkal csökkent, a háztartási energia is 0,2 százalékkal kevesebbe került, mint decemberben, amikor a rezsicsökkentés 8,1 százalékos árcsökkenést hozott. A ruházkodási cikkekért átlagosan 2,8 százalékkal kellett kevesebbet fizetni, de a tartós fogyasztási cikkek szeptember óta először drágultak ismét 0,3 százalékkal.

Már 2013-ban év közben is sokszor módosult a környezetvédelmi termékdíjra vonatkozó szabályozás – ha többet szeretne tudni a tavalyi és a 2014-ben hatályba lépő változásokról, fel szeretne készülni azok alkalmazására, jöjjön el 2014. február 13-án szakmai rendezvényünkre!

Bővebb információk és jelentkezés itt

Tavaly januárhoz hasonlítva ugyanakkor az élelmiszerek 0,2 százalékkal olcsóbbak lettek a múlt hónapban. Csökkent a liszt (19,3 százalékkal), a tojás (14,0 százalékkal), az étolaj (13,5 százalékkal), a cukor (12,3 százalékkal) ára, drágult viszont a sajt (9,6 százalékkal) és a tej (7,0 százalékkal). A burgonya, zöldség és gyümölcs ára a tavaly januári szinthez képest nem nőtt, 0,1 százalékkal elmaradt attól. Legjobban a szeszes italok és dohány áruk ára emelkedett 10,5 százalékkal a dohánytermékek 20,5 százalékos drágulása miatt. A háztartási energia 16,9 százalékkal volt olcsóbb, mint tavaly januárban az áram 19,9 a vezetékes gáz 19,3 százalékkal volt olcsóbb.

Az üzemanyagárak 3,1 százalékkal alacsonyabbak voltak, mint egy évvel azelőtt. A szolgáltatások árszintje 3,1 százalékkal nőtt, az utazási tarifák 12,6 százalékkal emelkedtek, a taxi 8,2, a postai szolgáltatások 5,8 százalékkal voltak drágábbak januárban, mint egy évvel azelőtt, a víz- és csatornadíjak viszont 11 százalékkal csökkentek.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Duna House: az illetékmenteség is a csok plusz egyik előnye lehet

A teljes visszafizetést tekintve több tízmillió forintot is megspórolhat az, aki a csok plusz támogatott hitelkonstrukciót és az ezzel járó illetékmentes ingatlanvásárlási lehetőséget választja – hívta fel a figyelmet csütörtökön kiadott elemzésében a Duna House.

2024. április 18.

Együttműködést kötött a VOSZ és az eMAG a kkv-k online értékesítésére

Partnerségi megállapodást írt alá a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) és az eMAG Magyarország az e-kereskedelmi know-how, valamint a magyar kis- és középvállalatok (kkv) online értékesítési csatornáinak fejlesztésére a régióban – közölte az eMAG csütörtökön.

2024. április 18.

A Bosch csoport növelte árbevételét csökkenés a Danone-nál

A Bosch csoport 2023-ban növelte árbevételét és eredményét, sikeresen folytatja növekedési stratégiáját – emelte ki csütörtökön Stefan Hartung, a Robert Bosch GmbH igazgatóságának elnöke a vállalat éves eredményeit ismertetve. A Danone francia élelmiszer- és italgyártó bevétele éves szinten 2,5 százalékkal, 6,79 milliárd euróra csökkent az idei első negyedévben – áll a cég honlapján.