Emelkedett a BUX szeptemberben
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX augusztus végéhez képest 0,1 százalékos emelkedéssel, 55 838,5 ponton zárta a szeptembert – közölte a BÉT hétfőn.
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 2,7 százalékkal emelkedett 2013 negyedik negyedévében az előző év azonos időszakához képest. A múlt év egészét tekintve 1,1 százalékos volt a gazdasági növekedés – jelentette első gyorsbecslése alapján pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A harmadik negyedévhez viszonyítva 0,6 százalékkal nőtt a GDP a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint. A tavalyi év első negyedében 1,1, a másodikban 0,3, a harmadikban pedig 0,8 százalék volt a negyedéves növekedés. Az előző évben, 2012-ben minden negyedévben csökkent a gazdaság teljesítménye az előző három hónaphoz képest, azaz recesszióban volt a magyar gazdaság.
Pozsonyi Pál, a KSH főosztályvezetője közölte, hogy utoljára 2006-ban volt a tavaly negyedik negyedévinél nagyobb éves GDP-növekedés. A bővülést alapvetően a mezőgazdaság, az ipar és az építőipar teljesítményének növekedése okozta a múlt év utolsó negyedében – tette hozzá.
Számviteli változások 2014 |
---|
Értesüljön az újdonságokról, tegye fel kérdéseit szakértő előadóinknak dr. Andor Ágnesnek és Tomcsányi Erzsébetnek, jöjjön el 2014. február 25-én szakmai konferenciánkra! A továbbképzésen való részvétel mérlegképes könyvelőknek, vállalkozási szakterületen, számviteli témakörben 8 kreditpontot ér. Helyszín: Best Western Hotel Hungária, 1074 Budapest Rákóczi út 90. |
Londoni pénzügyi elemzők a tavalyi negyedik negyedévre jóval 2 százalék feletti éves összevetésű GDP-növekedést vártak.
A GDP tavaly a harmadik negyedévben 1,8 százalékkal, a második negyedévben 0,5 százalékkal emelkedett éves szinten, míg az első negyedévben még 0,8 százalékos csökkenést mért a KSH.
A GDP 2012-ben 1,7 százalékkal elmaradt az előző évitől, 2011-ben pedig 1,6 százalékos volt a gazdasági növekedés 2010-hez viszonyítva.
A GDP mind a nyers adatok, mind a naptárhatás kiszűrésével 2,7 százalékkal nőtt tavaly a negyedik negyedévben az előző év azonos időszakához képest, míg a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok 2,8 százalékos növekedést mutatnak.
A 2013-as év egészében a gazdaság a nyers adatok szerint 1,1 százalékkal nőtt 2012-höz képest, a naptárhatás kiszűrésével, valamint a szezonálisan és naptárhatástól megtisztított mutató szerint pedig egyaránt 1,2 százalékkal emelkedett.
A KSH közleménye megjegyzi, hogy a becslés korlátozott információs bázisra épül, így a végleges adatok eltérhetnek a gyorsbecslésben közöltektől. A bruttó hazai termék 2013 negyedik negyedévének részletes adatait március 5-én teszi közzé a KSH a Statisztikai Tükör című kiadványában.
(Forrás: MTI)
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX augusztus végéhez képest 0,1 százalékos emelkedéssel, 55 838,5 ponton zárta a szeptembert – közölte a BÉT hétfőn.
A magyar vállalkozók több mint fele átélte már azt a kellemetlen érzést, hogy késve jut a pénzéhez, és a számla lejárta után sem érkezik SMS a banki utalásról. Közel negyedük számára (24%) gyakori élmény az, hogy tartoznak nekik. A Számlázz.hu az Opinióval együttműködve készíttetett reprezentatív online felmérést a hazai vállalkozók pénzügyi helyzetéről, mindennapi nehézségeikről.
Enyhén magasabb árbevétel- és nyereségnövekedéssel tervez a hazai kkv-szektor az év elejéhez képest, de továbbra is messze az infláció alatt vannak a várakozások: átlagosan 8,6 százalékos bevétel-, és 4,4 százalékos profit reálérték növekedést valószínűsítenek a következő egy évben. A K&H kkv bizalmi index legutóbbi eredményeiből az is kiderül, hogy a nem túl biztató pénzügyi várakozások a beruházási szándékot is visszafogják. Jelenleg 10-ből 6 cég tervez fejlesztést a következő egy évben, ami főként informatikai beruházásokat jelent.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!