500 milliós árbevételig jár a pénztárgépcsere-támogatás


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Pénztárgépenként 50 ezer forint vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek december 15-ig az üzemeltetők gépeik és a NAV szervereinek összekapcsolásához – olvasható a nemzetgazdasági miniszter hétfői Magyar Közlönyben megjelent rendeletében. Az üzemeltető legfeljebb összesen öt darab pénztárgép cseréjéhez, beszerzéséhez igényelhet támogatást. Csak olyan  cégek igényelhetnek támogatást, amelyeknek nincs munkáltatóként, kifizetőként levont adó tekintetében 10 ezer forintot meghaladó adótartozással.


A költségvetésben erre a célra elkülönített előirányzat terhére vissza nem térítendő támogatás nyújtható online kapcsolatra képes, adóügyi ellenőrző egységgel rendelkező pénztárgép 2013. évi beszerzéséhez – olvasható a rendeletben. A támogatást az ilyen pénztárgép használatra kötelezett adóalany a saját tulajdonában álló és általa üzemeltetett, 2013. március 20-át megelőzően engedélyezett pénztárgép cseréje esetén igényelheti.

Az üzemeltető akkor jogosult a támogatásra, ha a 2011. adóévben legfeljebb 500 millió forint nettó árbevételt ért el, vagy tevékenységét 2012. január 1-jét követően kezdte meg, és a támogatás iránti kérelem benyújtásának időpontjában rendelkezik adószámmal, és nem áll adószám-felfüggesztés hatálya alatt, nem áll végelszámolási, felszámolási, csőd- vagy kényszertörlési eljárás hatálya alatt, valamint nincs egymillió forintot meghaladó adó- és vámtartozása (kivéve ha arra az állami adó- és vámhatóság részletfizetést vagy fizetési halasztást engedélyezett). További feltétel, hogy nem rendelkezik munkáltatóként, kifizetőként levont adó tekintetében 10 ezer forintot meghaladó adótartozással. Áfa esetén csak az 1 millió feletti nettó adótartozás jelent akadályt, az is csak akkor, ha 180 napon keresztül folyamatosan fennállt – közlte lapunkkal a NAV.

A támogatást az állami adóhatóságtól az erre a célra rendszeresített űrlapon lehet igényelni; a kérelmet az elektronikus bevallás benyújtására kötelezetteknek elektronikusan kell benyújtaniuk.

Ha a támogatás az üzemeltető által igénybe vett más csekély összegű (de minimis) támogatásokkal együttesen meghaladja a vonatkozó európai uniós jogi aktusokban meghatározott küszöbértékeket, akkor a támogatási igény a küszöbértékek nagyságáig érvényesíthető – áll a rendeletben.

 

A kérelem benyújtásának határideje 2013. december 15. A NAV 5-8 napon belül dönt a kérelem befogadásáról vagy elutasításáról, és megküldi az üzemeltetőnek – pénztárgépenként – a támogatás igénylésére jogosító egyedi kódot, amely egyben a pénztárgép üzembe helyezési kódja is, valamint közli az adóalanyt megillető támogatás összegét.

Az üzemeltetőnek a támogatás igénylésére jogosító egyedi kódot a pénztárgép beszerzésekor kell átadnia az eladónak, legkésőbb 2013. december 31-ig. A támogatás kiutalását az eladó a csökkentett vételáron értékesített és legkésőbb 2013. december 31-ig üzembe helyezett pénztárgépek után az állami adóhatósághoz legkésőbb 2014. január 31-ig, az erre a célra rendszeresített nyomtatványon benyújtott kérelmében igényelheti.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Óriásit esett az elektromos autók átlagára

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai szerint 1 év alatt jelentősen csökkent a használt elektromos autók átlagára, ennek köszönhetően pedig az sem meglepő, hogy több mint másfélszeresére nőtt a legnépszerűbb modellekkel kapcsolatos érdeklődések száma is.

2024. október 4.

A ChatGPT kinyírja a keresőoptimalizálást?

A mesterséges intelligencia és a nyelvi modellek, mint például a ChatGPT, az elmúlt években robbanásszerűen terjedtek el, és mind a felhasználók, mind a vállalkozások számára új kihívásokat jelentenek. A ChatGPT jelenlegi, körülbelül 200 milliós felhasználói bázisa ugyan elenyésző a Google vagy a Google által bevezetett Gemini 4,3 milliárd felhasználójához képest – ami a Föld lakosságának közel fele –, azonban ez a szám rövid idő alatt nőtt ekkorára, ami komoly kérdéseket vet fel a vállalatok számára.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.